Úgy éreztem magam, mintha egy örvénybe keveredtem volna. A tagjaim zsibbadtak, a szám kiszáradt a hirtelen rám törő klausztrofóbiától. Az ereimből elpárolgott a tajtékzó düh, és csak a kétségbeesés halvány szikrája éltetett.Vártam Mr. Brain talán végzetes szavait, amelyek megpecsételhették a sorsomat. Emellett minden erőmet latba vetve kellett uralkodnom a képességem felett, ugyanis a pánik rohanvást egyre gyorsabban kerített hatalmába.
Mr. Brain megköszörülte a torkát, majd suttogva beszélni kezdett.
-Aj, amíg az kezedben tartod az irányítást, a testi épséged garantálva van, de abban a pillanatban, hogy nem tudod kezelni az erőd, amint menekülni akarsz, megölnek. Gondolkodás nélkül. Húzd meg magad, és tedd, amit mondanak.- a torkomban hatalmas gombóc fojtogatott, majd nyeltem egyet. Nem tehették ezt velünk, hisz törvénybe ütköző dolog volt emberkísérleteket fojtatni. Megráztam magam. Nem, a törvény ők voltak. Azt tettek, amit akartak, mi pedig árvák voltunk, tökéletes páciensek, akik ha meghaltak se hiányoztak senkinek.
- Miért teszik ezt?-bukott ki belőlem a kérdés, a hangom pedig meglepően ércesen csengett. Nem voltam biztos benne, hogy Mr. Brainnek helye van ezek között a tudósok között. Az előttem álló nyílt, és őszinte tekintetű férfiból hiányzott minden rossz szándék.
Megfogta a vállam, és levezetett a lépcsőn, miközben csendesen elmagyarázta a helyzetet.
- Azért, kedves Aj, mert uralkodni akarnak. Azt akarják, hogy olyan hatalom legyen a birtokukba, amivel csak ők rendelkeznek az egész világon. Szőrnyű, de ez működtet mindent, és szinte mindenkit. Az ember ilyen, nagyravágyó, és képes bármit megtenni... még gyerekeken is kísérletezni, ha ezt kívánja meg az érdeke.
Megtorpantam. Mr. Brain gesztusai, pillantása bűntudatról árulkodott. Fájdalom szivárgott a csontjaimba a felismerést követően. Önmagáról is beszélt, nem csak a többiekről. Szavak nélkül kért bocsánatot, amiért nem tudtam rá haragudni. Elmosolyodtam, és elléptem tőle.
- Néha a jók is követnek el hibát, sőt nem lennének jók hibák nélkül. A lényeg, hogy helyre akarják hozni. Viszlát.-azzal a vagon felé vettem az irányt. Két perc. Ennyi kellett volna, ahhoz, hogy a szívemet összefacsarja a kétségbeesés. Tizenhét évesen kellett rájönnöm arra, hogy ez a világ nem idealizált, tele van allűrökkel. Árva vagyok, de egy olyan burokban éltem eddig, ami eltakarta ezt az oldalát az életnek, és a rideg tények már többszörösen csaptak arcon, és most épp ko-t készültek adni.
A kezemre néztem, ahol a kék erek már teljesen átütöttek. Elborzadtam a testemen végbemenő változásokon. Az ujjbegyeim pirosan kirikítottak a fehér bőrömből, és nagyon fáradt voltam. A szemem égtek, és aludni akartam. Betámolyogtam a kabinunkba, ami magához képest nagy volt. Ott volt Anger, befáslizott felsőtesttel, Arrow pedig a plafont bámulta. Walker engem figyelt, tekintetével kérdezte, hogy mi volt.
A kabin sarkában egy szék volt, amit magamhoz intettem, leültem rá, úgy vizslattam a többieket.
- Ezt megszívtuk, úgy kell játszanunk, ahogy fütyülnek, de közel sem jelenti azt, hogy a kezünk minden téren meg van kötve.- Anger sziszegve felugrott.
-Van terved?
Elvigyorodtam. Tervem volt, már csak csapattá kellett válnunk.
-Mondd el!-kérték egyszerre, ami ugyanúgy visszhangzott, mint ahogy halkult el a fejembe. A testem ellazult, és szépen elaludtam.
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Mint látjátok itt van egy újabb rész. Este van, így többet nem tudok nektek írni. Sajnálom, majd legközelebb. Szeretlek Titeket♥!
2012. május 27., vasárnap
2012. május 26., szombat
Csodák, márpedig vannak
A szeretet hidat képez olyan pontok között is, melyek között lehetetlennek tűnik a kapcsolat.
Paulo Coelho
Reménytelen. Ez az a szó, amely nagyon sok ember szívébe beleégette már magát. A hit, és az ember utolsó sóhaja a vég előtt, az eszmény előtt. Ez történt velem is. Engedtem, hogy ez az egyetlen szó felcsillanjon előttem, halovány, metálosan kegyetlen valójában. Igazából, talán mindig reménykedtem, mindig hagytam egy kis esélyt arra, hogy "talán mégis..", és csak felszínen voltam lehangolóan reménytelen, azért meggyőződésem, hogy ez tartott életben. Tudjátok, elég nehéz arról írni, beszélni, mikor az ember igazán, de igazán nem lát kiutat egy csapdából, egy veremből. Személy szerint, én már elég sok ilyen helyzetben találtam magam, sőt mi több, most is egy eléggé hasonló szituációba keveredtem. A régi barátok, már nem azok, akik voltak, és én se az vagyok, aki velük voltam. Remélem, ez az ügy is egyszer csak lezáródik, és majd mint egy heg, úgy fog csak emlékeztetni erre a korszakomra, amikor minden olyan kuszának, esetlennek, és gonosznak tűnt. Említettem már, hogy az utóbbi időkben sok bántást kaptam olyanoktól, akiktől nem vártam volna, de még jobban ki kellett volna emelnem azokat az embereket, nem is embereket, őrszemeket(!), akik vigyáztak rám, akik azt sulykolták a fejembe, hogy bárki bármit tesz ellenem ők szeretnek. Ők az én apró, és földi csodáim.
Kivételesen, és mélységesen tiszteletben tartva a személyazonosságukat nevükön nevezném őket: Edit, és Reni akik nélkül az elmúlt félévem a megtestesült pokol. A Robi, és a B.Zoli nélkül, akik megígérték, hogy megvédenek a szerelmi csalódástól, és akiken annyit, de annyit tudok nevetni. A Dia, akivel ha nem is beszélek annyit, tudom, hogy mindig ott lesz nekem, és mond valamit, amitől összeszedetebbnek érezhetem magam. P. Zolit, hogy hagyhatnám ki? Ő az, aki már majdnem tizenhat éve minden fázisát látta az életemnek, ő az, aki sose árulna el, és sose árulnám el. Na, és a családom, akik minden hülyeségem elviselik, köztük az írói szenvedélyeimet (mindig, mindenhol tollakba, lapokba botlanak a házba), és az üvöltő zenét.
Azt hiszem, a blogbejegyzéseim nagy részét annak kiemelésével töltöm, hogy mennyire fontosak a barátok, a család, vagyis a körülöttünk lévő emberek. Ezt nagyon fontosnak tartom, ugyanis az, hogy milyen emberekkel
vesszük körül magunkat, sokat árulkodik, arról kik is vagyunk, és nagyban befolyásol is minket. Nem tudom elégszer elmondani, hogy ez talán mindennél fontosabb, hogy az ember nem magától lesz olyan, amilyen. Haha, vicces, hogy valaki semmilyen behatás nélkül lesz bunkó, csak nem igaz. Mindennek oka van, nyomos és mély oka. Egy hege, egy fájdalmas, és viszkető emléke. Én is eléggé defektes vagyok, engem is tarkítanak már csúnya hegek, semmivel sem vagyok különb nálatok, és nem tudom segítek-e bármit is ezekkel a dolgokkal, amiket leírok, vagy csak magamat szórakoztatom, de szeretnék hinni abban, hogy igenis számítanak valamit a lekörmölt sorok, és az hogy a szavaknak ereje van.
Nos, most viszont kitérnék az idézetre, amit az egyik legnagyszerűbb költőtől, művésztől vettem: Paulo Coelho-tól. Igen, a szeretet az, ami képes legyőzni nagyon sok dolgot, és képes lerázni az emberek szívéről a kátrányt. A szeretet az, aminek ellentéte nem a gyűlölet, hanem a közöny. Őszinte leszek, a fent említett nevek közül kihagytam egyet. Egyet, aki van olyan fontos számomra, mint a csillagok az éj fekete égbolton. Körülbelül nem is lehetnénk különbözőbbek, nem is csesztethetnénk egymást jobban, mégis megmagyarázhatatlan módon ismét összehozott minket a sors, a végzet, Isten, vagy tudom is én mi. Pedig higgyétek el, hogy csoda számba ment volna ez a gondolat egy hónapja. Igazából, már semmi reményt nem fűztem hozzá, kettőnkhöz. Az Te, és én-című bejegyzésem róla szól (most már elmerem mondani), ez is mutatja azt, milyen reménytelenül éreztem magam ebben az ügyben. És végre, itt és most, leírom nektek, hogy nagyon szeretem Őt, sokat tanulhatok tőle, és úgy érzem ő is tőlem. Szeretem őt, úgy ahogy van, és azt, hogy elfogad. Olyan, mintha a barátom lenne, bár jóval több annál. Szeretlek Pali!!♥ -bár úgy se fogja valószínűleg elolvasni-. Ezzel is bizonyítani szeretném, hogy csodák, márpedig vannak, csak hagyjátok, hogy az ár elragadjon, hunyjátok le a szemetek, és legyetek önmagatok. Ennél többet se magatokért, se a világért nem tehettek.
Köszönöm, hogy meghallgattatok, elolvastatok, és figyeltek rám. Edzsi remélem tetszik a bejegyzés, majd írok neked egy kis novellát, ami remélhetőleg a következő bejegyzésem lesz. Szeretlek téged, és titeket is drága Olvasóim!!
2012. május 25., péntek
6.Fegyverek
-Ti vagytok a mi biológiai fegyvereink.- ezzel a mondattal kezdődött a kapcsolatom Dr. Jamessel. Hosszú, fekete kabátban lépett elő az afro-amerikai tömegből, és kicsit talán Einsteinre emlékeztetett. Leplezhetetlen zseni volt, sütött róla a mérhetetlen tudás, amit bozontos koponyája rejthetett, de Einsteinnel ellentétben, őt körbelengte a fekete, szinte romlott lelkesedés a felfedezés iránt. Boncolgatóan pillantott ránk, nem úgy mint élőlényekre, hanem, mint alanyokra. Tekintetétől végig futott a hátamon a hideg, és éreztem, ahogy a többiek is megmerevednek az észlelt veszélytől.
- Felejtse el. Mi semmiféle világmegváltó, világromboló, fajkiirtó és hasonló feladatban nem, és ismétlem, nem vagyunk hajlandóak részt venni.-szólalt meg acélosan Anger. A hangja, akárcsak a megjelenése nem tűrt ellentmondást. Harcos volt, aki bármeddig fajulhatnak a dolgok, nem hátrált el a kitűzött céljától. Ez tetszett, és bátorságot öntött belém. Eleresztettem volna Walker kezét, de az nem engedett. Vörös szemei azt súgták, hogy várjak.
Igaza lett. Dr. James Anger felé lépdelt halkan, de magabiztosan, majd hatalmas pofont adott neki, amitől a lány megszédült, és a földre zuhant. Mellérohantam, és leguggoltam hozzá. Az orrából ömlött a vér, az arca eltorzult a fájdalomtól, és a szeme sarkaiban könnycseppek ültek. Arrownak pontosan ennyi kellett. Hihetetlen gyorsasággal a férfihoz libbent, és a magasba emelte.
-Ez meg mi a szent szar?-üvöltötte úgy, hogy az egész állomás visszhangzott. Felsegítettem Angert, akinek jobbján már ott állt Walker is. Döbbenten tekintettünk egymásra. Az eddig történtek egyáltalán nem mutatkoztak biztatónak a sorsunkat illetően. Úgy bántak velünk, mint a kutyákkal, az életünk és a testi épségünk mit sem ért. Elfogott a félelem, és menekülni akartam. Emiatt körülöttem, minden tárgy vibrálni kezdett, és jó öt centit emelkedtek, az képességem kezdett kicsúszni az irányításom alól. A munkások riadt arccal fel-le rohangáltak, mint akik megőrültek, a majmok is nyugtalanságot mutattak magukon, és cselekedeteiken, pont olyanok voltak, mint mi: kísérleti nyulak, akik megrémültek.
-Szabadlábon vagytok, odamentek ahová akartok az állomás területein belül, de mindemellett hűséggel tartoztok felénk, az Európai Hadtest felé. Az albínóknak telekinézéshez hasonló képessége van. Ennek a suhancnak itt,-azzal megcsavarta Arrow kezét, és a földre teperte a fiút- hihetetlen erőt adtunk a hatalmába. A lány pedig tereken át utazhat, így a meglepetés ereje mindig a tarsolyában rejlik. Becsüljétek meg az erőtöket, és minden porcikátokkal Európát védjétek!-ez volt az utolsó szava, majd faképnél hagyott minket. Minket, akik értetlenül bámultuk fekete köpenyes hátát. Csendben összeszedtük magunkat, utána szétszéledtünk. Arrow azt mondta, hogy egy külön, régi vonat vagont kaptunk, arra a célra, hogy együtt éljünk. Ő, és Anger odamentek, velük ment a Doktor nő is, lekezelni a sérüléseiket. Én pedig egyedül maradtam Walkerrel.
- Jó fejek, hogy szóltak arról, hogy éppen tönkre akarják tenni az életünket.-suttogta. Minden szavában hallatszott az elfojtott düh, és szitok. Miközben beszélt, megláttam, ahogy Mr. Brain felfelé megy az emeletre. Ha igazat mondott, és csak rosszabb emberek akarnak majd a közelünkbe kerülni, most kellene lecsapnom a lehetőségre, és feltennem azokat a kérdéseket, amelyek engem, és nagy valószínűséggel a többieket is foglalkoztatták.
- Egy pillanat, muszáj elintéznem valamit.- Walker szemeibe néztem, amikben láttam a szinte áttetsző értetlenséget. Szerettem volna most, itt helyben elmagyarázni neki a furcsa viselkedésem okát, de jobbnak láttam, ha akkor teszem ezt, mikor már épkézláb válaszokkal tudok szolgálni mindenkinek. Tehát követtem a férfit, magam mögött hagyva Walkert. Felsétáltam a lépcsőfokokon, majd ahogy felértem megtorpant. Mr. Brain várt rám.
- Mit szeretnél Aj?- átlestem a háta mögött, és szinte elállt a lélegzetem. Egy egész, ultramodern laboratórium működött ezen a szinten. Mindenhol szkafanderes, és fehér köpenyes emberek járkáltak, kémcsövekkel a kezükben. Nyeltem egyet, és elhaló hangon folytattam, amit gondolatban oly élesen kiterveltem.
- Bántani fognak minket?- Mr. Brain lehorgasztotta a fejét, és a fülemhez hajolt.
- Őket, nem addig, míg rendesen viselkednek...- jelentőségteljes szünetet tartott, ami alatt a szívem háromszoros sebességgel verdesett a mellkasomban, nem tudtam, hogy hallani akarom-e a végét.
- És velem mi lesz?- Mr. Brain nem válaszolt.
Sziasztok kedves Olvasóim!
Sajnálom, de csak ennyi telt tőlem, büntetésben vagyok, szóval csak így, cselesen tudom közölni veletek ezt a bejegyzést! Nagyon szeretlek titeket, és köszönöm, hogy már több mint kilencszáz magyar, és száz orosz nézett már meg, a Hőseim vagytok.!!♥
- Felejtse el. Mi semmiféle világmegváltó, világromboló, fajkiirtó és hasonló feladatban nem, és ismétlem, nem vagyunk hajlandóak részt venni.-szólalt meg acélosan Anger. A hangja, akárcsak a megjelenése nem tűrt ellentmondást. Harcos volt, aki bármeddig fajulhatnak a dolgok, nem hátrált el a kitűzött céljától. Ez tetszett, és bátorságot öntött belém. Eleresztettem volna Walker kezét, de az nem engedett. Vörös szemei azt súgták, hogy várjak.
Igaza lett. Dr. James Anger felé lépdelt halkan, de magabiztosan, majd hatalmas pofont adott neki, amitől a lány megszédült, és a földre zuhant. Mellérohantam, és leguggoltam hozzá. Az orrából ömlött a vér, az arca eltorzult a fájdalomtól, és a szeme sarkaiban könnycseppek ültek. Arrownak pontosan ennyi kellett. Hihetetlen gyorsasággal a férfihoz libbent, és a magasba emelte.
-Ez meg mi a szent szar?-üvöltötte úgy, hogy az egész állomás visszhangzott. Felsegítettem Angert, akinek jobbján már ott állt Walker is. Döbbenten tekintettünk egymásra. Az eddig történtek egyáltalán nem mutatkoztak biztatónak a sorsunkat illetően. Úgy bántak velünk, mint a kutyákkal, az életünk és a testi épségünk mit sem ért. Elfogott a félelem, és menekülni akartam. Emiatt körülöttem, minden tárgy vibrálni kezdett, és jó öt centit emelkedtek, az képességem kezdett kicsúszni az irányításom alól. A munkások riadt arccal fel-le rohangáltak, mint akik megőrültek, a majmok is nyugtalanságot mutattak magukon, és cselekedeteiken, pont olyanok voltak, mint mi: kísérleti nyulak, akik megrémültek.
-Szabadlábon vagytok, odamentek ahová akartok az állomás területein belül, de mindemellett hűséggel tartoztok felénk, az Európai Hadtest felé. Az albínóknak telekinézéshez hasonló képessége van. Ennek a suhancnak itt,-azzal megcsavarta Arrow kezét, és a földre teperte a fiút- hihetetlen erőt adtunk a hatalmába. A lány pedig tereken át utazhat, így a meglepetés ereje mindig a tarsolyában rejlik. Becsüljétek meg az erőtöket, és minden porcikátokkal Európát védjétek!-ez volt az utolsó szava, majd faképnél hagyott minket. Minket, akik értetlenül bámultuk fekete köpenyes hátát. Csendben összeszedtük magunkat, utána szétszéledtünk. Arrow azt mondta, hogy egy külön, régi vonat vagont kaptunk, arra a célra, hogy együtt éljünk. Ő, és Anger odamentek, velük ment a Doktor nő is, lekezelni a sérüléseiket. Én pedig egyedül maradtam Walkerrel.
- Jó fejek, hogy szóltak arról, hogy éppen tönkre akarják tenni az életünket.-suttogta. Minden szavában hallatszott az elfojtott düh, és szitok. Miközben beszélt, megláttam, ahogy Mr. Brain felfelé megy az emeletre. Ha igazat mondott, és csak rosszabb emberek akarnak majd a közelünkbe kerülni, most kellene lecsapnom a lehetőségre, és feltennem azokat a kérdéseket, amelyek engem, és nagy valószínűséggel a többieket is foglalkoztatták.
- Egy pillanat, muszáj elintéznem valamit.- Walker szemeibe néztem, amikben láttam a szinte áttetsző értetlenséget. Szerettem volna most, itt helyben elmagyarázni neki a furcsa viselkedésem okát, de jobbnak láttam, ha akkor teszem ezt, mikor már épkézláb válaszokkal tudok szolgálni mindenkinek. Tehát követtem a férfit, magam mögött hagyva Walkert. Felsétáltam a lépcsőfokokon, majd ahogy felértem megtorpant. Mr. Brain várt rám.
- Mit szeretnél Aj?- átlestem a háta mögött, és szinte elállt a lélegzetem. Egy egész, ultramodern laboratórium működött ezen a szinten. Mindenhol szkafanderes, és fehér köpenyes emberek járkáltak, kémcsövekkel a kezükben. Nyeltem egyet, és elhaló hangon folytattam, amit gondolatban oly élesen kiterveltem.
- Bántani fognak minket?- Mr. Brain lehorgasztotta a fejét, és a fülemhez hajolt.
- Őket, nem addig, míg rendesen viselkednek...- jelentőségteljes szünetet tartott, ami alatt a szívem háromszoros sebességgel verdesett a mellkasomban, nem tudtam, hogy hallani akarom-e a végét.
- És velem mi lesz?- Mr. Brain nem válaszolt.
Sziasztok kedves Olvasóim!
Sajnálom, de csak ennyi telt tőlem, büntetésben vagyok, szóval csak így, cselesen tudom közölni veletek ezt a bejegyzést! Nagyon szeretlek titeket, és köszönöm, hogy már több mint kilencszáz magyar, és száz orosz nézett már meg, a Hőseim vagytok.!!♥
2012. május 20., vasárnap
When the smile's broken
Hi People!
I promised I will tell you what happened in England when I arrived at home. Now, I am at home. First day, we were leaving Hungary at nine o'clock. The first stop was Vienna, which is a beautiful city, it has lots of high places, temples.. etc... After that we were sleeping the bus all night long. I don't to wish anybody. On Monday, we could see England, which is gorgeous, green, and giant. My best moment was when I saw the Atlantic ocean, I've never seen the ocean or sea, so I was very happy. We were Dover, Deal, and Sandwich towns. They were more different than Hungarians towns.
On Tuesday, We went to London, more exactly, we were inside of Westminster-apply, and we were on famous squares.. etc..
On Wednesday, we went to some famous, and interesting museums. The British museum was boring to my mind, but the Museum of London and the Madam Tussaud were very good, and interesting..
On Thursday, unfortunately I don't remember where we were, if I know, I'll write to you.
On Friday, we went to Greenwich, which is a wonderful place too, and It has a famous observatory.
On Saturday, we stopped in Gent which is Belgium capital city, I think it was clean, and very cute.
Uh, when we arrived at home, I was very happy. England is gorgeous, but my family and friends are here, so Hungary, I love you♥
Sziasztok Kedves Olvasóim!:)
Mivel már angolul elmeséltem a részleteket (utólag is bocsi a helyesírásért), így ezt megspórolom itt. Elsősorban, nagyon hiányoztatok ti is, a barátaim, és a családom is.Anglia mesés, de az űrt, amit ti okoztatok, azt nem tudja betölteni. Kívánom nektek, hogy nektek is lehessen részetek ilyen kirándulásokban, ahol sokat tanultok különböző országok kultúrájáról, az emberekről, és sok másról. Természetesen mindezt az után, hogy a saját országotokat elég jól megismertétek. Nincs fontosabb dolog a "gyökerek" megismerésénél!
Azt hiszem, jó magam is sokkal tapasztaltabban tértem haza, mint gondoltam, és ha mást nem is, egy valamit biztosan megtanultam: "Ne bízz az emberekben". Ez a kirándulás az utolsó csepp naivságomat is letörte. Elismerem, itt előttetek is, hogy nem vagyok valami kellemes ember, nem vagyok "tökéletes", és igen is, flegma vagyok, és okoskodó, de ami a szívemen a számon, és sose szeretnék megbántani senki, sose a rossz szándék vezérel. Ellenben régen, ha valakit nem kedveltem, azt megbántottam, megsértettem, igaz, én legalább a szemébe mondtam, amit gondolok. Ezt megbántam, megváltoztam. Annyi bírálat ért az út során, hogy már a fülemen jön ki. TUDOM, hogy nem vagyok jó ember, tudom, hogy vannak hiányosságaim, de valaki mutasson rá egy olyan valakire, akinek nincs, mert becsszavamra mondom, ő ítélkezhet felettem. Erős embernek tartom magam, de bevallom megrezgett a léc alattam. Nem értettem mi az amivel ennyi utálatot válthattam ki, és mi az amivel azt érdemeltem ki, hogy a hátam mögött, és ne a szemembe kapjam a vádakat, az ócsárlásokat.
Na mindegy, azért nektek örülök Kedves, és Elszánt Olvasóim, szeretlek titeket, és egyszer majd képeket is látni fogtok a kirándulásról!!♥
2012. május 10., csütörtök
A kedvenc
Sziasztok, drága Olvasóim:)
Angolul már köszöntöttelek titeket, de mivel ez egy alapjaiban magyar blog, úgy gondolom illendő (és könnyebb is), magyarul is írni egy köszöntőt. Szóval, imádtam Szlovákiát, imádtam az élményeket, amiket adott, és imádom az embert, akit ott kaptam vissza. A nagy túránkat elmosta az eső, de testközelből csodálhattam a Tátrát. Kajakozhattam, egy gyönyörű völgyben, láthattam sok, régi várost, várat. Igen, azt hiszem ezek után több értékkel jöttem haza.
Szeretném megosztani veletek az egyik kedvenc képemet, amin az egyik barátommal vagyok rajta. Szerintem tükrözi az agyi szintünket, és a kapcsolatunkat is. Sokat beszélgetünk komolyabb dolgokról, de természetesen mindig meg tud nevettetni. Ezt tette az elmúlt négy napban is.♥
Nos, kedves Olvasóim, szerintem erre a hétre ennyi volt, ugyanis jövőhéten megyek Angliába. Egy hét a Szerelmem, a családom, a barátaim (kivéve Edit, mert ő jön velem♥:)),és nélkületek. Mind nagyon fogtok hiányozni, és becsszavamra, ennél részletesebb beszámolót fogtok kapni. Addig is, vigyázatok magatokra;)
Mellesleg egy Fit for Rivals számmal búcsúzom tőletek, sziasztok:d
Angolul már köszöntöttelek titeket, de mivel ez egy alapjaiban magyar blog, úgy gondolom illendő (és könnyebb is), magyarul is írni egy köszöntőt. Szóval, imádtam Szlovákiát, imádtam az élményeket, amiket adott, és imádom az embert, akit ott kaptam vissza. A nagy túránkat elmosta az eső, de testközelből csodálhattam a Tátrát. Kajakozhattam, egy gyönyörű völgyben, láthattam sok, régi várost, várat. Igen, azt hiszem ezek után több értékkel jöttem haza.
Szeretném megosztani veletek az egyik kedvenc képemet, amin az egyik barátommal vagyok rajta. Szerintem tükrözi az agyi szintünket, és a kapcsolatunkat is. Sokat beszélgetünk komolyabb dolgokról, de természetesen mindig meg tud nevettetni. Ezt tette az elmúlt négy napban is.♥
Nos, kedves Olvasóim, szerintem erre a hétre ennyi volt, ugyanis jövőhéten megyek Angliába. Egy hét a Szerelmem, a családom, a barátaim (kivéve Edit, mert ő jön velem♥:)),és nélkületek. Mind nagyon fogtok hiányozni, és becsszavamra, ennél részletesebb beszámolót fogtok kapni. Addig is, vigyázatok magatokra;)
Mellesleg egy Fit for Rivals számmal búcsúzom tőletek, sziasztok:d
I am here!
Hi, Everybody!:)
How are you? I am fine. As I mentioned, I went to a trip whit my favorite class. It was really interesting, and exciting. First of all, we saw old towns, which were beautiful. We learnt about the Middle Ages, so it was a good way to know that. The next day, we wanted to go a big trip in the Tatra, unfortunately
the day was rainy. After that, we went to raft, which was gorgeous. I saw amazing snowy hills, valleys etc...
I would like to go back. The food wasn't quite good, but I ate. So I recommend it, you go to Slovakia.
Uh, and I have a secret, a big secret. Haha, it is a joke. I am in love. I love him, and tell the truth I am happy. I would like to live with him, and I love everything in him.
Ah, and it is very important! Thank you for being here. ♥
2012. május 5., szombat
Az elveszettek
Igen, igen Kedves Olvasóim, rám jött az öt perc. Amúgy sem szerettelek volna titeket itt hagyni minden "élvezetes", "elgondolkodtató" bejegyzés nélkül. Perpillanat, ez játszódik le bennem is, de azt hiszem ezzel nem vagyok egyedül. Van úgy, hogy az ember elfelejti ki is valójában, ez általában valami külső "kényszer" miatt történik, ugyanis az ember ha akarja, ha nem, átveszi a körülötte élő emberek egyes tulajdonságait. Ez néha jó, néha rossz, néha hozzátesz az emberhez, néha rombolja az addigi jellemet, és ekkor születik meg ez az érzés. Az érzés, ami ahhoz hasonlít, mikor elveszünk egy erdőben, ahol semmit sem ismerünk. Már az is hatalmas sikernek minősül, ha rájövünk erre, és próbálunk változtatni ezen, ez vagy megy, vagy nem. Remélem, ezekkel a bejegyzésekkel, egy kicsit segítek felismerni, megoldani ezeket a problémáitok, tudom hogy ezek a dolgok nem könnyen alakíthatók, befolyásolhatók, de igyekezni kell. Hiszen a cél, mindig csak egy karnyújtásnyira van.
szeretlek titeket, találkozunk körülbelül, öt nap múlva. ♥
Goodbye for a week
Hi All!
So, I will go to Slovakia tomorrow. First of all, I would like to tell you, I don't write for you for a week, after that I will make an account of my experience. I am very excited, and I would like to try something new. Unfortunately, Slovakia isn't Hungarian area, so we must speak English if we can't speak Slovak. I hope, I will see lots of gorgeous places. Fancy that, we will go to raft, and we will go to walk in the nature. There is a big secret: I would like to drink vodka, that's why I bought it yesterday.;)
Then I will go to home on Wednesday, and on the next Sunday I will go to England.Uuuh, and it was my biggest dream, and I can't believe. But it is truth. I am very happy, but my favourite readers will be missed.♥
Goodbye!:)) Oh, and sorry my terrible English!^^
2012. május 1., kedd
5. Sorstársak
A torkomból akaratlanul is felszakadt egy dühödt sóhaj. A lábaimat és a karomat is összefontam, tehát minden taktikát bevetettem annak érdekébe, hogy ne kelljen beszélnem, és ne is beszéljenek hozzám. Átvertek, az orromnál fogva vezettek, én pedig ostoba módon bedőltem a velem szemben ülő embernek. Emiatt csak átkozni tudtam magam. Kitekintettem az ablakon. A látóhatárt megtöltötte a lerombolt épületek sziluettje, a gyárak kemény, szinte éj fekete füstje. Féltem attól, hogy megint kísérleti alanynak fognak használni, hogy az így is szétroncsolt ereimbe több tűt fognak szűrni. Nem akartam újra így élni. Üvölteni, tombolni volt kedvem, de tudtam, ezzel csak a magam dolgát nehezíteném. Remélhetőleg nem voltak tisztában azzal a ténnyel, hogy a kezeléseik új képességgel ruháztak fel, így legalább ez maradhatott az egyetlen ütőkártyám.
- Aj, biztos szeretnéd, hogy megmagyarázzuk a helyzetet és...- rápillantottam a férfire, akinek kék szemei gyermetegséget sugároztak, semmi rosszindulatot.
- Tudja, már az első perctől kezdve tudni akartam mi folyik itt, és lám lám, senki sem vette a fáradságot, hogy elmondja. Egy szóval, köszönöm, de Önből végképp nem kérek. - azzal dacosan elfordultam tőle. Hiába. A vonat egy nagy rántás kíséretében megállt, aminek következtében majdnem előre estem. Szerencsére megtartottam magam. A férfi felállt, és kezet nyújtott nekem. Felkaptam a fejemre a kapucnim, és elsétáltam mellette. Nem akartam testi kontaktust teremteni vele, irtóztam már a gondolatától is.
- Mellesleg Aj, Brain vagyok, és hidd el, nálam csak rosszabb emberek akarnak majd hozzád érni. - visszatekintettem rá, tudtam, hogy vörös szemeim szinte felperzselik az előttem álló embert, ellenben próbáltam higgadt maradni, mert a Brain mögötti ablak zárja feszülni kezdett, tehát az erőm reagált a hangulatomra, a dühömre, és a félelmemre.
- Állok elébe, ők legalább tiszta lappal akarnak bántani, tudom mire számíthatok.- azzal szinte feltéptem a fülke ajtaját, és kitártam a férfi előtt. - Kérem, én nem tudom az utat.
Brain előre ment, és leszállt a vonatról, majd követtem én is. Az egész állomás nyitott volt, és egy lépcső vezetett felfelé. Körülöttünk afro-amerikai munkások dolgoztak, és pár furcsa, vörös szemű majmot istápoltak. Egy fehér köpenyes tudós lépett az emberek közé kezében fecskendőt tartva, amiben valami zöldes anyag volt, nem olyan, mint amit én kaptam. A férfiak mind egy lélegzetvétellel vetették magukat előre, a tűben lévő anyagért, átgázolva egymáson. Megdöbbentem, és Brainre néztem.
- Mit adnak nekik? - kérdeztem elhaló hangon.
- Drogot, ezért dolgoznak. A csimpánzokon pedig a belétek lőtt szert kísérletezték ki, persze emberként máshogy reagáltatok rá, mint ők. A majomfélék, egyszerűen megőrültek tőle.- megkövülten álltam. Figyeltem az embertelenséget, az eszeveszettséget. Ezt a tudósok, mind kihasználták, és alkottak valami olyat, mint én.
- Gyere, van pár ember, akit be akarok mutatni.- megfogta a vállam, én pedig szó nélkül követtem. Bármi jobb lett volna ennél a sorsnál. Alig bírtam megemészteni a látottakat.
Egy nő lépett elénk, arcán halvány mosoly ült, olyannak tűnt, mint Brain, kevésbé rossznak. Köszönt, mire bólintottam, és elkezdte felmérni az egészségi állapotom. Kicsit alultápláltnak talált, de azt mondta rendben vagyok. Nem tudtam, hogy örüljek-e ennek.
-Arrow, Anger, és Walker, kérlek gyertek elő.- a három nevet, három alak követte. Egy magas, nyúlánk fiú, akinek szemébe lógott kócos fekete haja. Arcán pimasz mosoly ült, mély barna szemeiben pedig erőt láttam, olyat, amilyen bennem is rejlik. Egy lány, akinek napbarnított bőre volt, és hosszú, barna haja, macska zöld tekintete vizslatón függött rajtam, elemzett, ahogy én őt. Végezetül még egy fiú, akinek fehér, áttetsző bőre, és rubin szemei voltak. Ő is albínó volt. A nő közéjük vezetett, egyenest az albínó mellé.
- Aj, ők a sorstársaid.-automatikusan a fiú kezei után kaptam, aki meglepő módon viszonozta a szorításom.
- Ne hagyj egyedül.-suttogtam az álmomra gondolva. Walker bólintott.
Sziasztok!:)
Ez volt a hosszú hétvége utolsó napja, gondoltam megörvendeztetlek titeket egy résszel. Már megint feleslegesen írom, hogy kíváncsi vagyok arra, nektek hogy tetszik a történet, és a szereplő(k), mert már megint nem fogtok írni. De tudjátok mit nem is baj, csak olvassatok. Kivételesen nincs kedvem nagy szavakat írni, sok a tanulni valóm (sajnos), így most búcsúzóul fogadjatok tőlem egy nagyon jó számot a The Carbonfools-tól. Szeretlek titeket.♥
- Aj, biztos szeretnéd, hogy megmagyarázzuk a helyzetet és...- rápillantottam a férfire, akinek kék szemei gyermetegséget sugároztak, semmi rosszindulatot.
- Tudja, már az első perctől kezdve tudni akartam mi folyik itt, és lám lám, senki sem vette a fáradságot, hogy elmondja. Egy szóval, köszönöm, de Önből végképp nem kérek. - azzal dacosan elfordultam tőle. Hiába. A vonat egy nagy rántás kíséretében megállt, aminek következtében majdnem előre estem. Szerencsére megtartottam magam. A férfi felállt, és kezet nyújtott nekem. Felkaptam a fejemre a kapucnim, és elsétáltam mellette. Nem akartam testi kontaktust teremteni vele, irtóztam már a gondolatától is.
- Mellesleg Aj, Brain vagyok, és hidd el, nálam csak rosszabb emberek akarnak majd hozzád érni. - visszatekintettem rá, tudtam, hogy vörös szemeim szinte felperzselik az előttem álló embert, ellenben próbáltam higgadt maradni, mert a Brain mögötti ablak zárja feszülni kezdett, tehát az erőm reagált a hangulatomra, a dühömre, és a félelmemre.
- Állok elébe, ők legalább tiszta lappal akarnak bántani, tudom mire számíthatok.- azzal szinte feltéptem a fülke ajtaját, és kitártam a férfi előtt. - Kérem, én nem tudom az utat.
Brain előre ment, és leszállt a vonatról, majd követtem én is. Az egész állomás nyitott volt, és egy lépcső vezetett felfelé. Körülöttünk afro-amerikai munkások dolgoztak, és pár furcsa, vörös szemű majmot istápoltak. Egy fehér köpenyes tudós lépett az emberek közé kezében fecskendőt tartva, amiben valami zöldes anyag volt, nem olyan, mint amit én kaptam. A férfiak mind egy lélegzetvétellel vetették magukat előre, a tűben lévő anyagért, átgázolva egymáson. Megdöbbentem, és Brainre néztem.
- Mit adnak nekik? - kérdeztem elhaló hangon.
- Drogot, ezért dolgoznak. A csimpánzokon pedig a belétek lőtt szert kísérletezték ki, persze emberként máshogy reagáltatok rá, mint ők. A majomfélék, egyszerűen megőrültek tőle.- megkövülten álltam. Figyeltem az embertelenséget, az eszeveszettséget. Ezt a tudósok, mind kihasználták, és alkottak valami olyat, mint én.
- Gyere, van pár ember, akit be akarok mutatni.- megfogta a vállam, én pedig szó nélkül követtem. Bármi jobb lett volna ennél a sorsnál. Alig bírtam megemészteni a látottakat.
Egy nő lépett elénk, arcán halvány mosoly ült, olyannak tűnt, mint Brain, kevésbé rossznak. Köszönt, mire bólintottam, és elkezdte felmérni az egészségi állapotom. Kicsit alultápláltnak talált, de azt mondta rendben vagyok. Nem tudtam, hogy örüljek-e ennek.
-Arrow, Anger, és Walker, kérlek gyertek elő.- a három nevet, három alak követte. Egy magas, nyúlánk fiú, akinek szemébe lógott kócos fekete haja. Arcán pimasz mosoly ült, mély barna szemeiben pedig erőt láttam, olyat, amilyen bennem is rejlik. Egy lány, akinek napbarnított bőre volt, és hosszú, barna haja, macska zöld tekintete vizslatón függött rajtam, elemzett, ahogy én őt. Végezetül még egy fiú, akinek fehér, áttetsző bőre, és rubin szemei voltak. Ő is albínó volt. A nő közéjük vezetett, egyenest az albínó mellé.
- Aj, ők a sorstársaid.-automatikusan a fiú kezei után kaptam, aki meglepő módon viszonozta a szorításom.
- Ne hagyj egyedül.-suttogtam az álmomra gondolva. Walker bólintott.
Sziasztok!:)
Ez volt a hosszú hétvége utolsó napja, gondoltam megörvendeztetlek titeket egy résszel. Már megint feleslegesen írom, hogy kíváncsi vagyok arra, nektek hogy tetszik a történet, és a szereplő(k), mert már megint nem fogtok írni. De tudjátok mit nem is baj, csak olvassatok. Kivételesen nincs kedvem nagy szavakat írni, sok a tanulni valóm (sajnos), így most búcsúzóul fogadjatok tőlem egy nagyon jó számot a The Carbonfools-tól. Szeretlek titeket.♥
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)