2013. december 30., hétfő

1. Történések

 Zuhantam. Körülöttem mindenfelől ébenfekete tollak törtek a magasba, aprócskán belevágva a húsomba. Pengeélesek voltak.  A kezeimmel próbáltam eltakarni az arcom, hogy legalább az sérüljön a legkevésbé. Inkább kevesebb sikerrel jártam el. Hirtelen valami visszatartott, a karjaimon hatalmasat rántott egy láthatatlan erő, amitől majdhogynem üvöltenem kellett. Damil fonódott rám, mint valami bábun, amelyet gyerekoromban adott nekem az anyám, azért, hogy kompenzálja azt, hogy keveset tud velem lenni. Pocsék érzés volt.
 Felemeltem a fejem, hogy lássam, ki az aki drót másik felén van. Erős, eres kezet láttam amelyhez sötétségbe bújtatott arc párosult, egyedül a zafírosan csillogó szemek tűntek fel, és csillogtak kegyetlenül. Szólni akartam, de hang nem jött ki a torkomon. Nem tudtam mihez kezdeni, mikor a lábam földet ért. Körbe pillantottam, és mindenhol tetemek tömkelege állt kupacokban. Ám nem egyszerű emberi hullák, különös, egyben hatalmas valami állt ki a hátukból. Közelebb akartam menni, ekkor azonban nevetés zengette meg a tájat. A kupac tetején egy trón állt, ült benne valaki. A drót megfeszült, ahogy az idegen fel akart húzni, de a gyilkos (ugyanis erre következtettem a kaján vigyorból, amely az arcát díszítette) mormolt valamit, amitől megnyílt a föld, és kezek, sőt csontok rángattak le a mélybe. Eleredt az eső.

 Ahogy a vonat lefékezett felpattant a szemem, és abban a másodpercben elkaptam a cuccaimat, és az utolsó utáni pillanatban leugrottam a járműről. Kint éppen nagy pelyhekben hullott a hó, fehérre festve a tájat, szóval gyorsan magamra kaptam a kellemes, meleg kabátom. Nem szerettem a hideget. Miközben öltöztem, fejben leltárt készítettem arról, hogy mindent magammal tudtam-e rántani a nagy sietségben, ijedtségben. Szerencsére sikerült megmentenem a holmijaimat. A hátizsákom, a füzetem és a tollam is mind megvoltak. 
 Elvigyorodtam, tíz pontos mentés!
Ahogy lehajoltam a cuccaimért furcsa, borzongató érzés járt át, pont úgy, mintha figyelnének. Körbenéztem, több ember is állt az állomáson, amin összességében nem kellett volna meglepődnöm, ám az alakok közül egyetlen egy engem figyelt. Sál volt az orra előtt, és sapka volt szinte a szemére húzva, de tisztán láttam, hogy bámul. A cókmókom felé kaptam a tekintetem, és megráztam a fejem, annak érdekében, hogy elzavarjam a baljós gondolataimat. "Csak az álmaid miatt vagy paranoiás. Csak az álmaid miatt.!" -figyelmeztettem magam, és elindultam a cél felé, ami történetesen az új lakásom volt.

 Nem kellett sokat sétálnom, közel volt a hely az állomáshoz, ami fontos szempont volt számomra és a társbérlőm számára is. Mikor odaértem már örömmel láttam, hogy a legjobb barátnőm már birtokába vette a közös albérletet. 
- Khm, arról nem volt szó, hogy azonnal szuper rendetlenség fog fogadni Avery! - mosolyogva ledobtam magamról a hátizsákom, és megöleltem a barátnőm. Az illatát mélyen beszippantottam, gyerekkorunk ismerős varázsát hordta magán, bájos virágillatot árasztott. 
- Grace késtél, és már vártalak! Hallod ez a lakás mesés, hihetetlen vagy, hogy megtaláltad. Gyere, gyere... meg akarom mutatni a kilátást!- Avery magával húzott, mint mindig. Semmit sem változott. Vörös, lapockáig érő haja mutatta a temperamentumát, zöld szeme élénken csillogott.-Látod!
 Azzal elhúzta a függönyt. A távolban látszott a főváros, előtte pedig ennek a kisvárosnak a fő tere, mely már díszekben pompázott. Minden itt volt, amire vágytunk.
- Fantasztikus.- a vigyort nem tudtuk levakarni az arcunkról.- Azt hiszem, innentől kezdve nem lesz ihlettelen éjszakám.
 Avery bólintott, hevesen gesztikulálva belevetette magát a mesélésbe, én pedig bementem a szobámba leültem az ágyba, a lány pedig az ölembe hajtotta a fejét és mesélt. Ennél tökéletesebb első esténk nem is lehetett volna.

Reggel a barátnőm hamar indult munkába, csak egy kis cetlit hagyott, amit bőszen el is olvastam kávézás közben, mielőtt a szerkesztőségbe indultam volna. 
 Elégedett voltam, összejött az amire mindig is vágytam, vágytunk. Ez számomra több volt, mint bármi, amit az élettől kaphattam. Ez járt a fejemben az állomáshoz vezető nagyjából tíz perces úton. Szerencsére vonatoznom se kellett sokat, mivel öt megálló volt a nagyvárosig, tehát mesés kertvárosban élhettem, közel a munkámhoz. Ilyenkor már az sem zavart, hogy a hó szinte záporozva hullik az arcomba. Nem tántoríthatott el semmi. Ekkor azonban egy kéz szorította meg a karom, amely visszaidézte a tegnapi, vonaton megjelenő álmom. Megpördültem a tengelyem körül és szinte kővé váltam, ahogy megláttam, hogy az illető a tegnapi bámulós fickó.
 - Mit szeretne?- pacsit tudtam volna adni magamnak a hidegvéremért, a hevesen verdeső szívem ellenére is.
- Ne szálljon fel a vonatra.-azzal elment. Csodálkozva pillantottam utána, de inkább úgy határoztam, nem veszek tudomást róla. Helyette előhúztam a telefonom, és láttam, hogy késésben vagyok. Sietve indultam a peron felé, nem figyelve akkor mikor átfutottam az úttesten. Hatalmas csikorgás, erős nyomás nehezedett rám, ahogy valaki elkapott és eltaszított az autó elől. Halk szuszogást hallatszott a fülem mellett. Nagyot nyeltem.
- Minden rendben? Grace, sose voltál éppen szófogadó.
-Hát ha nem mondanak nyomós indokot, szerintem érthető.-nevetés. A férfi a hóba dőlt, körülöttünk már javában emberek gyűltek. Térdre álltam, és szemügyre vettem a megmentőmet. Engem nézett kék és zöld szemeivel. Ismertem!
-Felejts!-suttogta, én pedig elájultam.

Utólag is boldog karácsonyt és előre is boldog újévet Kedves Olvasóim! :)
 Reményeim szerint ez, amivel megörvendeztettelek titeket, nem egy meghalt project előfutára lesz, hanem be is fejezem. 
 Kezdetben az ünnepekről pár szót: minden a legjobb volt. Sok könyvet kaptam, meg parfümöt, meg annyi minden kis apróságot, hogy nem is tudom mindet felsorolni. Kedvenc húgom pedig nagyon örült annak, amit tőlem kapott, szóval igazán büszke voltam az idei termésre!
 Másodszor, hangsúlyosan addig, amíg meg nem értik/értitek: Nem minden az, aminek látszik. 

2013. december 11., szerda

Sweet life in Vienna!

Szét szed, megkínoz, éltet
ment ez az egész: Szerencse.

Nincsen negédes bájos, világos
valóságot mutató. Csak káros,

Bajos. Bánt az egész,
ez minden, és nem mesés.

Mesélnék szépet. Én csak neked!
Ellenben elfordítod a fejed.

Ülök a fotelban, kellemes a meleg,
közben azt kívánom bár hallanád a neved.

Villanyégő végül elpattan,
megvágja így is sebes markodat.

Majd rájössz az okokra.

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Rendhagyó bejegyzéssel készültem ma nektek, ugyanis hétvégén voltunk a családdal Bécsben, így ezeket a képeket osztanám meg veletek. Ezenkívül, képzeljétek el, hogy megírtam életem első, egyben nem utolsó kétórás verselemzését. Ennek egyik versével fogok majd búcsúzni, ugyanis Tóth Árpád remekül játszik a szavakkal, költői képekkel. Ej, és még most is szeretem az irodalmat. :) Bár őszintének kell lennem, jobb érzés a klaviatúrán csattogni, mintsem a tollat görcsösen szorítani! :D
 Na, de lássuk a medvét.. akarom mondani, képeket!
 Van, amit nem lehet letagadni. 


 A húgom túlságosan paparazzonak érezte magát.
 Adventi gyertyák. :)

Tóth Árpád: Jó éjszakát

Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rimek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későnkelő.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
Vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

2013. december 3., kedd

Ámul-Bámul

Ámulok, s bámulok
már réges-rég
meglepett én!
Csoda volt.

Írtam és firkáltam,
papírok voltak
szerte-szét
buta én!

Nem sokára el-
szalad újabb
egy év,
s van

még mit írnom.
Ezt érzem,
s féltem
még.

Ég a tűz, hiába
béna eme kéz,
míg mozog,
ír, és él.

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Extázisban vagyok, több mint ötezres nézettség. Szerencse, hogy közel a föld és nem zúgok nagyot a döbbenettől. Köszönöm!! Amikor elkezdtem, nem is álmodtam volna ilyen szépséges számról. Köszönöm! Remélem rászolgálok erre, és lesz majd sok sok ötlet, iromány, amivel még meghálálhatom. :)
 Másodszor: boldog születésnapot sok sok ismerősömnek (igen, neked is, hiába nem írtam, vagy mondtam.) Legfőképpen Lekvárnak!
 Harmadszor, legkésőbb az új évben újult erővel, szívvel és lélekkel visszaállok a csatasorba, és írni fogok, Nektek, magamnak mindenkinek! Igyekszem adni, amennyi tőlem telik még a suli mellett is! :)
 Na, de most búcsúzom, imádlak titeket, és köszönöm még egyszer! ♥

2013. november 19., kedd

Holdra szállás

Elindult a hullámvasút,
kezek a magasba, nincs új
a Nap alatt, s halad
tovább a kerge-vonat.

S mikor már ezreket látunk,
éjszaka bálba járunk
fel, s alá
mint kerge-pár.

Majd mikor reggel felkelünk,
egymásra egy-egy mosolyt vetünk.

Elindult a vonat
Holdig meg sem áll,
nincs állomás,
melyen kiszállhatnál.

Kiterítjük pokrócunkat,
felettünk majd csillagok ragyognak,
s Kedvesem, a szúnyogok sem
lesznek jelen, kik vért esznek.

S végül a Holdon álomba merülünk,
s a Földön meg felébredünk.

Sajnálom Kedves Olvasóim,
  de gyatra energiáimból csak ennyire telik. Majd bepótolom egyszer, amikor Tolsztoj Annáját befejeztem. Addig is elnézéseteket kérem, vigyázzatok magatokra, nézzetek filmeket, és olvassatok minél többet. (Engem is ha lehet, na jó ez vicc volt :D)
Sziasztok! :)



2013. november 5., kedd

Üveggolyó

 Üveggolyó
volt a szíved, több színben ragyogott.
 Félve
tettem vászon zsákba, ami megóvott.
 Adtál
talán kaptál is: Sorstól pofont.
 Küzdöttél,
majd elmondtad suttogva, nyertél, nagyot!
 Elmúltam
tizenhét. Megértem? Inkább érettem.
 Volt,
hogy a céltól messzire, messzire kitértem.
 Meggyötörtek
az évek, és akaratlanul meggyötörtettem.
 Szerettelek
Téged, míg fel nem adtad
 Hittél
az üres szavaknak. 


Sziasztok Kedves Olvasóim!
 Franciák! Miért? Oh mondjátok miért háborúztatok ennyit? Tanulhatjuk az évszámokat: 1806 Jéna, Napóleon és a negyedik koalíció és persze Napóleon was win! Szóval igen, a Bábeli nyelvzavar tudás, vagy inkább tudatlanságba forrt át. 
 Nos, és már egy bizonyos embernek ígért poszt rész jön: Köszönöm, hogy itt vagy nekem Te buta buta Lekvár. :) Te voltál az egyik, aki tudta az a hibám, tudta mi volt, tudta az igazat is. Persze nem az én jogom eldönteni, hogy ki mit lát helyesnek, de ő megingathatatlanul állt mellettem, és hálás vagyok. ♥ Szeretlek.
 A poszt másik része arról szól, hogy ha van cél az életben, akár egyetem vagy bármi, akkor ha valójában, velőt rázóan, foggal körömmel akarod, akkor nincs se ember, se semmi ami ettől letéríthetne.Én például nyelvekkel szeretnék foglalkozni, tolmácsként vagy akár állást foglalnék a turisztikában is. Elsődleges "álmom"? Igen, álmom, hogy író/költő lehessek, hogy adjak a jövő nemzedékeinek, és lényegében a blog is ezért van, hiába -valljuk be vagyok most kakiban történet ügyileg-, vagyok kishal még. Esküszöm, hogy igenis be fogok érni, ahogy Ti is, jövendőbeli csillagocskák!
 Csókollak Titeket♥
Igen, szeretem a NAGY cicákat! :))

2013. október 21., hétfő

Ősz

Elérkezett ez is:
Ősz barát is bekopog.
Levelek elfedik,
míg szívem toporog.
Eltakarja az avar,
nem leli senki azt.
Látnak, amit látni akarnak.
Gyerekek játszanak,
ugrálnak a falevél kupacban.
Élnek a színek, majd lecsupaszodnak.
Hosszabbodnak a sorok,
akár az éj.
Tél közeledik a porondon,
de ne félj!
Szíved édes otthon,
meleg, boldog hon.
Nem leli senki,
csak az,
ki nem restell beleesni.
Csak az,
aki az övét is felfedni meri.

 Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
Igazság szerint, most fogtam fel, hogy ősz van. Nagyon nem szeretem, maximum úgy, ha nem kell kitennem a lábam, vagy úgy ha olyan szép még az idő, mint ma. A színe ellenben varázslatosak. A kezdeti hűvösség ellenére kellemes meleg színekben pompázik a táj, és ez mesés. Ha valami, ez szép ebben a letargikus évszakban. 
 Más részről, nem sokára itt az őszi szünet. Az első lélegzetvétel, a megnyugvás. Kedves Olvasóm, kérlek téged, hogy ülj le, és gondolkodj, rakd össze a képet a kusza fejedben. Vegyél egy mély levegőt, lazítsd el az izmaid, hogy tovább lépj, hogy elhervadj majd újra virágozz. 
 Na igen, én is ilyen szentimentális, letargikus hangulatomban vagyok, szóval eleve fantasztikus minden. Nézzétek el, ha megint hülyeségeket írok. :D
 Eldobnak, majd rájönnek, hogy újra kellesz. Összezavarodsz. Mi értelme az egésznek? Újra és újra ugyan az a történet, és a szíved szakad meg, mert nem érted, nem tudod mire megy ki a játék. Fontos vagy, vagy csak játék? Bizonytalanság bizonytalanságot szül, úgy dereng ezt már egyszer így leírtam a blogom valamely bejegyzésében. Hát nem győzőm hangsúlyozni ezt. Állj a sarkadra, és vedd kézbe az irányítást, Tiéd a pálya és a nyeremény, csak merj! Zenét most nem tudok csatolni, mert kaki a gép, szóval ennyivel kell beérnetek, sziasztok ♥ :D

2013. október 16., szerda

Igazi

Légy erős, én még élek:
Bátor lettem, már nem félek.
Megtanítottál küzdeni-hiába,
s hibát elkövetni hibára.
Láttalak nevetni,
hullatni könnyeid:
Melyik volt igazi?

Melyik voltál te?
Hol kezdődött az én el?
Én még tükörbe tudok nézni,
ne félj, nem felejtem intelmeid!
Láttalak nevetni,
hullatni könnyeid:
Szerinted tudom, melyik igazi?

Szeretlek, igazán és őszintén.
Melletted leszek én,
ezen a Földtekén,
hisz benned létezik az erény!
Láttalak nevetni,
hullatni könnyeid:
Tudom melyik
az igazi.

Láttatok már nevetni,
értetek, s magamért
hullatni könnyeim.

Melyik az igazi?

Kulcsszó

  Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Sajnálom, hogy ilyen régen jelentkeztem, a kifogás elolvasásához ajánlom figyelmetekbe az előző bejegyzéseket, mert már szerintem ciki mindig ugyanazzal a kibúvóval mentegetőzni. Mielőtt mindenkit elragadna a heves extázis élmény, hogy újra jelentkezek, le kell tőröm mindenki lelkesedését, ma se fogok világot megváltani, és nem tudok új történetbe belekezdeni, pedig elkezdtem becsszó! DE! Megint egy séma lett volna, rideg és üres semmiség, és én ilyet nem akarok nektek adni. Az írás, a történetek mind ajándékok, nekem is, és remélem nektek is. Egy ajándék nem lehet vacak, és semmit mondó.
 Gondolkoztam valami hangulatos, merengős témán, hogy milyen kérdésen rághatnám az agyam. Őszintén szólva, sok-sok dolog jutott eszembe, de egy sem volt átütő. Mégis, itt és most, megakarom ragadni az esélyt, és mégis megpróbálok összehozni nektek valami szellemit. ( Ne kérdezzétek, ma idiótán fogalmazok!)
 Miért ragaszkodunk valamihez, ami árt nekünk? Éreztétek már azt, hogy valami nem jó nektek, mégis akartátok és mindent beleadtatok annak elérése érdekében? Én igen, emiatt bele is ütöm az orrom olyanba, amibe nem kellene, de ez mellékes. Ragaszkodunk mindenhez, ami fontos, vagy fontos volt nekünk. Személyekhez, képekhez, plüssmacikhoz... Mindenhez. Észrevétlen nyomokat ejtenek rajtunk ezek. Ám, ha tudjuk, érezzük, hogy valami nem szolgálja a javunkat, akkor miért akarjuk azt foggal, körömmel? Van, hogy csak függők vagyunk, lásd alkohol, de van, hogy csak elvakultak, lásd szerelem, barátság. Észre se vesszük, hogy alakítanak minket azok a kapcsolatok amikbe már nem kellene benne lennünk, a körülöttünk lévőkben keressük a hibát, magányosnak és elkeseredettnek érezzük magunkat. Hol a hiba?-Kérdezzük magunktól, és nem vesszük észre, hogy egyszerű a válasz. Nehéz véget vetni bárminek is, de ha nem tesszük meg, nem adunk esélyt arra sem, hogy jobb legyen. Elhisszük azt, hogy a rossz normális. Ilyenkor nem tehetünk mást csak figyelnünk kell a külső jelekre, azokra, akik még jót akarhatnak nekünk, és mindenek előtt Le Kell Tudni Lépni. Harag, düh, és megbánás nélkül. Függetlenül végigtekintve a múltat, a hibákat, és lajstromot tartani. Végül pedig visszaállítani azt, akik valójában vagyunk, csak már bölcsebben.  
 Persze felmerül a kérdés, akárcsak a mostani osztályfőnöki órán: mi a jó, és mi a rossz? 

2013. szeptember 15., vasárnap

Üzenet

Szétfeszít, elaltat.
Zengi a dalokat.
Ellazít, megtagad.
Reménnyel tölt el:
Emel fellegekbe.
Ti bennetek lángol,
Engem magához láncol.
Táncolva kering,
Békéjét nem leli.
Eltanulja a mesterséget,
Ne csak élj, érezz!

Angyalokat látni, félig megőrülni,
Zarándokká lenni, közben cél: A Semmi.

Imádni azt, ki közel áll hozzám.
Gyaláznak, mert látják, ha tele a pohár.
Azt hittem, és hiszem erős vagyok,
Zarándokként célt és ént kutatok.
Számomra csak a harc marad,
Álmodok, s a had halad:
Gratulálok, meglelted a titok nyitját.

Vigyázz, mert az álnok manipulál,
igazságérzeted elaltatván.
Kérlek, ne haragudjatok, bocsássatok.
                      *

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Enyhe náthával, de kirándulás túlélve. A programok kegyetlenül jók voltak, bár egy momentumot kihagytam volna, aminek több mint valószínű megiszom majd a levét. Bár fogjuk fel úgy, hogy legalább kijött minden, ami nyomasztott.. kitomboltam magam, hiába nem volt túl etikus. Köszönöm Szívemcsücske, és Edzsi, hogy ott voltatok, és még jó pár szobatársamnak is köszönettel tartozom. Hiába, időről időre, kicsúszik a talaj alólam, és lehullik a közönyösség maszkja. Szívemcsücske!! Köszi, hogy megfáztál értem, ne haragudj, ne haragudjatok. 
 Ellenben, muszáj megosztanom veletek, hogy egy barátommal kitaláltunk egy történetet, amit remélhetőleg a következő blogbejegyzésemben fogok megosztani veletek. Remélem olyan jó lesz, mint amilyennek tervezem.
 Körülbelül ennyi lenne mára azt hiszem, így most egy számomra kedves számmal búcsúzom, Ákostól a Helloval.

2013. szeptember 10., kedd

Pörgés, hajtás

 Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Sajnálom, hogy csak most jelentkeztem, mint utaltam a címre is, nagy a pörgés így sulikezdés táján. Emelt magyarfaktos lévén, sorra bújom a könyveket, és meg sem állok mivel a matekot (kedvenc ex-matek tanárom szerint: mateket!) is szeretném minél jobban elsajátítani!
 Tegnap majdnem kiműtötték a bölcsességfogaimat, de mondhatom, hogy megúsztam, mivel most hétvégén Villányba megyünk osztálykirándulásra, és még az orvosok is azt mondták, hogy kár egy ilyet kihagyni egy műtét miatt, amit át is lehet tolni, na akkor szerintem 15 kilónyi sziklatömb esett le a szívemről. Na, de két hét múlva nem lesz kimenekülési út.
 Ígértem nyárzáró képeket, ám ezeknek fele elveszett, mivel szerencsésen szervizbe küldtem a telefonom, na igen, ne is kérdezzétek. Láthattátok már a sütögetős képeket, így inkább egy sokat mondó idézettel zárnék, melyet régebben mentettem le a gépre, ami szintén nincs éppen jó formájában, átkozottul lassú, tehát a szerzőt nem tudom megnevezni, emiatt bocsánat.!
"Szeretet. 
Egy szó, amit a gyűlölködők lemosolyognak, egy szó, amit az álszentek szólamszerűen lejárattak, egy szó, amit a gőgösek kisajátítanak,
 egy szó, melyet a romantikusok összetévesztenek a szirupos érzelgősséggel, egy szó, amelyet a kényelmesek igyekeznek visszaszorítani a vérségi kapcsolatokba. Egy szó, amit magánketrecünkbe zártunk, s csak ünneptájt eresztjük néhány órára szabadon. Egy fogalom, amelyről azt hisszük, tudjuk, mit jelent; pedig még csak a felszínét ismerjük egy mélyebb jelentésnek."

 Sokan még a számukra fontosnak hitt embereknek is, csak a felszínét ismerik, és ezzel az ismerettel mernek valakinek olyat mondani, hogy "szeretlek", "gyűlöllek", és most csak a két legellentétesebb példát hoztam fel.
Persze én is beleestem ebbe a hibába, megfontolatlanul helyezünk személyeket számunkra bizalmas titulusba, és bele sem gondolunk abba, mi van akkor, ha csak a látszat az, amit szeretek, vagy éppen mint említettem gyűlölök. 

A róka

Lesett a róka, kiugrott a bokorból,
csálén állt füle, a hattyút nézte a tón.

Oldalra döntötte fejét, elvarázsolta 
a meseszép vidék, a kecses hattyúnak.

Pillanatok teltek el, epekedett:
Kellett neki a szeretet, szerelem.

Fehér tollazat, kecses mozgás,
álomba illő: széles szép szárny.

Szerelem volt ez, második látásra,
s a róka nagy ámulására.

Plátói kedveséért vízbe vetette magát,
ezzel elkövetett egy életébe kerülő hibát,
elfelejtette, hogy nem tud úszni,
s nem létezőtársáért most vízbe fog fúlni.

Elrebbent a hattyú, ott hagyta a rókát,
így ért véget az el sem kezdett románc.

2013. augusztus 24., szombat

Koncert utáni sokk-hatás!

 Sziasztok Kedves Olvasóim! 
 Ahogy a cím is utal, koncerten voltam a barátaimmal, méghozzá egy dobhártyaszaggató Depresszión, Pesten a Zp-ben. Mivel hat előtt ingyenes a belépés, mi már jóval azelőtt elindultunk a célhoz, vettünk itókát, ételt, mindent ami szem, s szájnak ingere. Ahogy illet, összetoltunk két asztalt és a koncert kezdetéig ültünk, beszélgettünk, oldódtunk és iszogattunk. Voltak kellemes meglepetések, és ideget őrlő orbitális hülyeségek is, mindegyikből szépen tudnék szemezgetni. Üzenem pár embernek, hogy legalább bámulni tanuljon meg szolidabban! Nem csak engem, mást is zavart, olyat, akire inkább kellett volna figyelnie.
 Ennek ellenére minden nagyon klassz volt, ahogy sötétedett egyre többen jöttek, a fények villództak és megszólaltak az első ütemek, riffek. Mondanom se kell, hogy én, és a másik lány, aki velünk volt tüdőrekesztő csatakiáltással ünnepeltük a Depi kezdetét. Onnantól kezdve elszabadult MINDEN!! Ugráltunk, énekeltünk -vagy inkább üvöltöttünk :D-. Túl jó volt, és túlságosan rövidnek éreztem. Sugárzott az energia, a jókedv, és uuuh visszamennék. 
 Aztán mikor már csak a két ráadás szám maradt, visszaültünk pihenni, körülbelül egy korty víz erejéig, mert a Te vagy a szerem volt az egyik plusz szám, amit játszottak, és hát na, az egy kegyetlen jó szám, és előre futottunk. 
 Végeredményben én azt hiszem, hogy egy remek estét zártunk, a kellemetlen momentumok leszámítva, amiket csak én, és még maximum két ember vett észre.
 Sajnos képet nem csináltam, mert féltem, hogy a telefonom a földön fog landolni, és egy acélbetétes bakanccsal kap majd a kijelzőjére, szóval bocsánat.! Ellenben egy jó kis Depresszió számmal búcsúzom, hátha ti is kedvet kaptok egy hatalmas bulihoz! :D

 "Érzem végre hol van a helyem,
Nem nyomják le a vízbe a fejem,
Annyit kérek, amennyit adok,
Ha békén hagysz, én nem támadok."

2013. augusztus 20., kedd

Késve, de boldogan

Sziasztok Kedves Olvasóim!
 Azt hiszem, igazi lincselésnek vethetnétek alá, mivel ilyen pofátlanul hosszú idő után sikerült írnom nekem. Bumm: egy pofon a blogvezetőnek.Mentségemre szóljon, élményeket gyűjtöttem, és képeket csináltam, amiket az utolsó nyári blogbejegyzésben fogok közzé tenni. Addig is belefogok a lecsóba, és elmesélem mit történt azóta, mióta utoljára hallottatok rólam.
 Elsősorban, volt Pilisen a legeslegkedvesebbb Cicafiú, aki végre megízlelhette a pilisi rock'n'roll-t, na meg a csodás természet védelmi területünket a Gerje-forrást.Számomra már bevett szokás, hogy a szívemnek kedves embereket, akik nem helyiek, elviszem a Gerjére, hogy kis településünkről ne csak rosszalló véleménnyel legyenek.
 Aztán volt egy jó kis party, méghozzá majdnem a szomszédba, ugyanis Drága Zoli szülinapját ünnepelte a nép.Volt dráma, sírás, öröm, tánc, tűz és zene. Megismerkedtem pár igen értékes emberrel, akinek üzenem -hiába tudom, hogy a blogom létezéséről sem tudnak-, hogy fel a fejjel, a világon minden okkal történik, és a mű végén össze áll a kép, hogy ez nem tragédia, hanem igazi boldog befejezés. Köszönöm Zoli, hogy így összehoztad az embereket, nem is tudod milyen fontos vagy!!
 Ja, és szeretlek Szívemcsücske, nyugi! :)
 Hm, volt egy random mozizás is Pesten, ahol megnéztük a legújabb Farkas filmet a Társasággal. Azt kell mondanom, hogy nem olyan eget rengető az új szerzemény, de határozottan csattanós volt a vége, és csak tátottam a számat a hátsó tartalomra. Majd erről is osztok meg képeket.
 A bejegyzés címében szereplő harmadik szót is kifejteném, ugyanis rájöttem mi is a boldogság. Nem abban merül ki, hogy mid van, hanem abban, hogy azzal amid van mennyire tudsz azonosulni, mennyire érzed magad otthon. Nem attól függ mennyi barátod van, hanem attól, hogy teljesen meg tudod-e mutatni magad nekik, anélkül, hogy fújognának rád. Remélem ezt a "tudást", megtudom tartani innentől kezdve az életembe.
 Most hirtelen nem jut eszembe más, maximum annyi, hogy kiélem az olvasás mániám és falom a könyveket.
 Na mára ennyi, még egyszer bocsánat, hogy ilyen későn jelentkeztem. Kárpótlásul egy jó kis muzsikával búcsúzom, ami Lana del Rey-től szól.


2013. július 27., szombat

Furcsa nő

Eltűntem a rengetegbe, alakított a félelem,
kiutat nem leltem,
így elnyeltek a Rettegettek.

Vergődtem a gödörbe, lélegzetem elakadt,
a lényem megállt, nem haladt.
Úgy hittem feladtam.

Aztán valahogy megleltem, felfedtem:
"Nem az az én helyem".
Erőt vettem magamon,

S túlléptem önmagamon.

 Sziasztok Kedves Olvasóim!
Ne ijedjetek meg, nem tűntem el teljesen! Eléggé pörögtem az utóbbi hetekben, volt a szülinapom, mentünk Pestre orvosokhoz, szemészetre. Kiderült, hogy sokkal jobb a szemem mint hittem (jobb +1, bal +0,5) majdnem kiugrottam a bőrömből. Aztán részt vettem egy fantasztikus LLP próbán -Hát jó, hogy Pilis!- szóval minden fantasztikus volt. Végeredményben, mozgalmas napokat tudhatok a hátam mögött, és egy-két nagy kérdést is, mint amit ebben a versben is foglalkoztatok. Még mindig elég üresnek érzem magam, csak tengek itt a nagy világban, és írni se tudok. Valami nincs rendben, olyan mint a megfázás, rátelepszik az emberre, és van mikor enyhülnek a tünetek, a beteg jobban érzi magát, aztán visszazuhan a semmibe.Valahogy olyan fura. Mindegy is. Élvezzük a nyarat! És most a Furcsa nővel búcsúzom, a HanemBandtől. Igazi kis nyári hangzású muzsika, remélem tetszeni fog. :D

2013. július 16., kedd

Tüzeskedés

Sziasztok Kedves Olvasóim!
 Telnek telnek a nyári nappalok, és éjszakák kegyetlenül. Slamasztikában is vagyok, ahogy az illik, de ez lényegtelen. Mondhatni élménybeszámolóval készültem ma nektek, a tegnap esti, ma hajnali sütögetéses-zenélős délutánról, ami nálunk zajlott. Sajnos, elég kevés képet csináltam, szóval azzal kell beérni, ami van. A srácok, nagyjából 6 körül estek be hozzánk, bár addig Joe szórakoztatott engem, és a a húgom. Tehát eseménytelennek nem volt mondható a nap. Igazából anyáék 1 éves évfordulójára jöttek muzsikálni egyet a srácok, és azt kell mondanom, hihetetlenül büszke vagyok rájuk, mert ügyesek voltak, színpadra készek. Természetesen szendvicsekkel, anya által készített palacsintával -mivel én utálok palacsintát sütni-, és felesekkel vártuk a vendégeinket. Végeredménybe, nagyon elfáradtam, de fantasztikusan éreztem magam velük. És itt van pár kép is, élménybeszámoló zárásként. :)

A másik része a posztnak, azaz, hogy mennyire rossza szűklátókörűség. Azt hiszem, ezt régebben rengetegszer felhoztam, és most a saját bőrömön is tapasztalom, úgy nagyjából fél éve, annyi különbséggel, hogy most egy olyan embertől, akitől nem tudom, és nem is akarom eltűrni ezt. Ha számomra fontos két ember, akkor ne, ismétlem NE, akarják azt hogy döntsek közöttük. Megoldom én, lavírozok én, és döntök én, ahogy jónak látom. A két félnek nem kell szeretnie egymást, tudjanak egymásról, fogadják el egymást, de ennyi. Se többet, se kevesebbet nem kérek. Majd én vállalom a többiért a rizikót, csak úgy mint most. Csak mint mindig, vannak, akik nem látják a fától, az erdőt.

Nos, a képek "tömkelege"
Kockák! 1.

Kockák, még békességben. 2.


Ne facebookozzá', szépen beszéljé'. Piff, a rendfenntartó. :)

A fonást én csináltam, legközelebb lefényképezem rendes fényben is. :D

A Társaság, sajnos két fő hiányában. Ennünk is kellett valamit. Na jó, vicc volt. :)


2013. július 9., kedd

Fotók

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
Ilyen se volt már vagy egy éve, hogy egy nap két poszttal jelentkezzek. Ígértem képekkel tarkított nyárzáró bejegyzést nektek, hát most itt van az előszele. A húgommal elkapott minket az alkothatnék, így pár képet, a rock fogalmának keretein belül csináltunk, bár bevallom nagy részt csak a húgomról készültek ilyen típusú képek, amik bevallom nagyon tetszenek. Szóval, jó szórakozást nektek!! :)


A húgom beleélte magát! :)





Talán mind közül erre vagyok a legbüszkébb!





Remélem jót nevettetek! :D

Érzések

Nem lelem, és nem felel,
nem keres, és nem emel fel.
Nem jön, és nem megy,
nem kell, és soha nem is kellett.

Ha változna bármi, újra élnék,
ha tudnám mit kellene tenni, megtenném.
Ha létezne elixír, mi oltja a gonoszt,
megvenném, és Neked adnám most.

Gyengeség! hova bújtál?
Felemésztettél.
Ki vagy te, Gyávaság?
Szív, már nem égsz.

Harag, mi tombol a lélekben,
Büszkeség hallgatásra ítéltetett.
Szeretet, még mindig él,
de Gyűlöl az elkeseredett lét.


 Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
Ezzel s gyors poszttal készültem nektek ebben a melegben. Az olvasáshoz egy jó hideg citromos ásványvizet tudok javasolni, és egy ventilátort a gép közelébe. A nyaram még mindig nem állt sokból, a nappalaimat, olvasással, beszélgetéssel, néha edzéssel töltöm. Végre elkezdtem megint a régi, jól bevált módon írni, azaz Édes Barátaim, Toll és Papír szeretlek titeket! Előbb vagy utóbb -bár jobb lenne ha előbb- remélem visszatér az íráskészségem, mert már embertelen ennek hiányában élnem. Eredetileg egy novellát kezdtem el írni, de még nem fejeztem be, és nem is érzem úgy, hogy még képes lennék posztolni, majd talán egyszer. :)
Viszont úgy döntöttem, hogy egyszer nyár vége felé lesz majd egy fotós poszt, amivel összegezni fogom a nyarat, szóval mostantól mindent képek formájába megörökítek! Mindig szerettem képeket csinálni, csak sose voltam túl ügyes benne^^"
 Nos, remélem azért Ti, kedves Olvasóim jól vagytok, és élvezitek a nyarat!! Most egy Limp Bizkit számmal búcsúzom, remélem tetszeni fog!

2013. július 3., szerda

Mondd, mit akarsz látni?

Sziasztok Kedves Olvasóim! :) 
 Rengeteget gondolkoztam azon, hogy így, Július kezdetével, milyen poszttal is örvendeztesselek meg titeket. Nos, az ötleteim túltengésének hiányában, úgy határoztam, hogy belekezdek és lesz, ami lesz, de bevallom, perpillanat én se várok magamtól eget rengető dolgot, szóval bocsi így előre is. :D
 Nos, vágjunk bele a közepébe. Mondd, mit akarsz látni? A jót az egyik emberben, míg másikban a rosszat. Kérdések nélküli, néha igen kemény előítéletet, csak azért mert ezt akarod látni. Ilyen eset, szerintem, minden ember életében előfordul legalább egyszer, hogy inkább vádol valakit, mert mást "túl szépnek" akar látni. Na jó, ezzel az erővel Hien-Túl szép című számát is csatolhattam volna, de inkább visszatérek a témához, mielőtt elsüllyedek ettől az ötletemtől. Tehát, mindig könnyű menni valaki után, valamilyen oknál fogva, mást megbélyegezni ez által, és kimondottan ellenállást mutatva afelé, hogy bármit is megtudjunk a másik személy oldaláról. Megkérdezem megint: Mit akarsz látni? Mindenkiben van jó, amit láthatsz, és mindenkiben van rossz, amit megláthatsz. Elfogult vagy? Akkor ébredj fel, a világ nem fekete és fehér. Ha fáj is, néha nyitottabbnak kell lenni, arra mit mondd más. 
 És igen.. " Fel kéne érni, egyszer de tényleg. Megnézni fentről az összes mindent, ennek a fele sem lényeg, innen a fele sem látszik.." ..elkellene futni.



2013. június 27., csütörtök

Pötyögés

Szívemben gyűlt már harag, bánat
nem éreztem magam igazán annak,
amilyen voltam.

Aztán vihar felleg kerekedett,
kicsi szívem megremegett,
s meglelt engem.

Egyedül bandukolt a messziben,
farkas falka követte, 
egyszer, kétszer mögette.

Végül valahogy újra útra kélt,
hiányzott karja, megtépázta szél,
de már nem félt.

Nem nevezném hősiesnek,
hogy önmagát elfedte,
de védekezett.

"Én vagyok én!"-suttogta bőszen,
"S, te nem kérdeztél,
Ítéltél."

Végül aztán tovább állt,
büszkén, és nem tétován.
Ez ő, senki más.

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Huu, már javában tart a nyár, kisebb-nagyobb hőmérsékleti ingadozásokkal. Például, most takaróban pötyögöm nektek ezeket a sorokat. Ideje lenne már legalább a hőmérő higanyszálának elérnie, a 30°C-t. Kész kínszenvedés itthon ülni, és vacogni. Na jó, ez enyhe költői túlzás volt. Mindemellett szeretném, már majdnem hogy ünnepélyesen bejelenteni azt, hogy eggyel közelebb kerültem az érettségem megszerzéséhez. Ugyanis meg van a földrajz érettségim, ami minimális tanulásomat megkoronázva, erős négyes lett! 
 Amióta beköszöntött becses kis országunkba nyár, nem csináltam túl sok dolgot. Edzettem, pár barátomhoz járkáltam, vagy éppen Szívemcsücske ténfergett nálunk. Természetesen olvasásra is fordítok időt, hiszen a szellemet is őrizni kell, és azt kell mondanom, hogy a legnagyobb szeretettel tudom nektek ajánlani egy magyar írónő könyveit, mégpedig Vavyan Fable regényeit. Személy szerint, én egyszerűen csüngök az írónő frappáns megfogalmazásán, humoros szófordulatain, és remek ábrázolás módján. Pont olyan, mint ahogy szeretem. Igazi felüdülés hideg vagy akár forró nyári napokon. Kicsit krimi illatú ugyan, de annyira van benne akció, mint romantika, remek elegyben. 

2013. június 18., kedd

Szabadság

 Felültem Ash mellé a motorra. Igaz, mindezt hevesen verdeső szívvel, remegő lábakkal tettem, ugyanis féltem az ilyen típusú új dolgoktól, különösen azért mert anyukám nem tudhatott arról, hogy kicsi lánya ilyen vad szerkezetre mert merészkedni. Körülöttünk a srácok már mind türelmetlenül izzították a saját csodájukat, szemükben éhes vágy csillant az iránt, hogy a sebesség imádatuknak hódoljanak. Nagyot nyeltem, miközben az oldalamról lelógó láncot a zsebembe tömködtem, hogy ne legyen útban. Mikor úgy éreztem, hogy ennél jobban már nem pánikolhatok átkaroltam Ash törzsét, és mély levegőt vettem.A következő pillanatban pedig felbőgött a motor, és csak porfelhőt hagytunk magunk után.
 Nos, bejelenthetem, hogy az elkövetkezendő egy percről nem maradtak maradandó élményeim, ellenben a szemhéjam belső felét tökéletesen megismertem. Elszámoltam magamban háromig, majd szép lassan megpillantottam a gyorsan rohanó világot, először egy résen keresztül, utána teljesen. Eleinte marta a szemem a menetszél, na meg a fiúk által kavart porfergeteg. Semmi sem hallatszott a három motoron kívül, ami egy pillanaton belül elvarázsolt. A serkenő búzán a napfény aranysárga színben pompázott, a szellő lassan játszott a hatalmas növénytakaróval, míg végül hullámzó aranytengerré változtatta. Nem volt itt semmi, nem volt itt a jelenvilág gondja, baja. Furcsa érzés tört utat a szívembe, izgalommal telt gyönyör. 
 Ash-hez simultam, ahogy beértünk a fák alá, amelyek kis lugasként záródtak össze felettünk, nem számított, hogy az aljnövényzet pirosra csípte a lábszáram. Tökéletes volt így, itt voltam azokkal az emberekkel akikkel jól éreztem magam, akiket barátaimnak nevezhettem, nem éreztem úgy, hogy nekem ennél több kell. Visszaakartam tekinteni, egy pillanatra, de ráeszméltem, hogy felesleges, ezt az utat magunk mögött hagytuk, elmúlt. Lehet, hogy szép tájat láthattunk, jó pár bukkanóval és gödörrel, de biztos voltam abban, hogy az, ami még rejtélyes ösvény előttem, az még mesésebb lehet, mint amit elhagytunk.
 Ash motorja egyszer csak lassulni kezdett, míg gazdája vad káromkodásba kezdett előttem. Elvigyorodtam, és megértettem, mi is az, amit érzek: a Szabadság. 

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Elsősorban is: VAKÁCIÓ! Végre nyár van lóg a lábam! Na jó, annyira nem, ugyanis csütörtökön érettségizek föciből, amit nem túl nagy büszkeséggel el kell ismernem, hogy nem nagyon tanultam, ugyanis nem köt le.. meleg van, elvonja minden a figyelmem. Inkább lazítanék már, úgy de nagyon. Ellenben a fél nyelvvizsgám már megvan, mégpedig a szóbeli része, sajnos a levelen csúsztam el, ha az megvan, megvan az egész. De sebaj, van még esélyem nyelvvizsgázni.
 Aztán lássuk, ezzel a kis "egy perces novellával" szeretném megünnepelni, hogy túlléptem a 4000-es nézettséget, ami szinte hihetetlen, köszönöm nektek, csodálatosak vagytok!! 
 Nyáron igyekszem kicsit aktívabb lenni, és legalább heti egy bejegyzéssel megörvendeztetni titeket. Talán még könyvajánlást is írok, meg pár verset, talán egy új történetet is elkezdek.. de kitudja? Ez még mind a nyár zenéje!
 Kívánom nektek, hogy töltődjetek fel ez alatt az idő alatt,  vandálkodjatok ésszel, és vigyázzatok egymásra!♥ :D

2013. június 11., kedd

Utolsó

Utolsó csepp, volt egy utolsó
elmúlt minden mi múlandó.
Magány ölel körbe, úgy látom
nincs kiút. Az ár elmosott.

De nem érdekel.

Gyűlölnek: nem kérdeznek semmit,
minek is tennék, hisz a hamisban
könnyebb hinni,
az igazság titok marad.

De nem érdekel.

Küzdeni fogok,
magamban falat emelek.
Elveszek,
s nem látnak majd a "szemek".

De nem érdekel.

Tudom kivagyok, még ha félek is.
Tudom hol a helyem, még ha eltaszít is.
Tudom, hogy több lehetek mint aki vagyok,
s ezt a feladatot is megoldom.

És ez már érdekel.

Sziasztok Drága, gondolom én megfogyott, Olvasóim!
 Bocsánat, hogy ilyen későn jelentkezem, majdnem egy hónap elteltével, de tele van a f*szom. Az elkezdett  történetet befejezem: MOST. Nincs ötletem, sem életkedvem írni. Ezt most így ki is lövöm addig, amíg nem jön újult erőm. Egy számomra új gyöngyszemmel búcsúzom, hallgassátok szeretettel. Sziasztok!

2013. május 16., csütörtök

Utazunk, megint

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Mint jól sejtet a cím, holnap ismét utazik az osztály, meglepő mód, a régi Magyarország területére, Kárpátaljára. Azt kell mondanom, hogy ambivalens érzésekkel várom ezt az utat: izgatott vagyok és félek. Tartok azt ott történő dolgok egy részétől, és várom a másik felét. Ilyenkor szívem szerint hátba veregetném magam, hogy "Igen Viki, megint csodálatosan határozott vagy!"- és ezek után adnék magamnak egy orbitális méretű tockost.  Na mindegy is, ez igazán lényegtelen bizonyos szempontból.
 Jelenlegi tényállás pedig a következő: megírtam a föci érettségi írásbeli részét, felemelően pocsékul sikerült, holnap indulunk, jövőhét szombat nyelvvizsga, utána június szóbeli érettségi. Ezek a fantasztikus TÉNYEK.
 Tudjátok vannak emberek, akik minden látszat ellenére visszaélnek a bizalmunkkal, játszanak velünk mint egy sakk figurával, okosnak hiszik magukat, miközben leplezetlenül buták. Ez a bűvös párosítás kegyetlen. Ha hibázol is, ők visszaélnek ezzel, orvul megtámadnak, kihasználva a gyengeséged. Na, és itt jön a csavar. Az ilyen emberek, soha a büdös életbe nem fognak megismerni, és bár tisztában vannak a hibáiddal, az erősségeiddel nem. Nem tudják, hogy még ilyenkor is az arcukba vigyorogsz, hogy ilyenkor is boldog vagy, és arra gondolsz: "Szabad vagyok!" Van hátránya a dolognak, nem is egy, de több leszel, ha tanulsz. Ez a kulcs.
 Kedves Olvasóim, nem mondom hogy életem nagy mottójával búcsúzom öt napra tőletek, de egy tuti, szívből szól, és ez a két szó minden bajt megold! ♥
Kiállts

Hallgass el te is, halkan zúg a dal,
ami egyre gyorsabban suttogja:
Harcolj, s fel ne add!

A véredet akarja, ütőeret markol,
emiatt lelkedben harag tombol:
Szabadság, harcolni akarok!

Míg csontom bírja, szívem verdes,
hisz  nem mély-e verem:
Én kiutat keresek!


2013. május 8., szerda

Kereső

Kereső, kattogó, örökké dobogó
és szűnni nem akaró,
Harcos a lélek, mi monoton dúdoló
dallamot játszik a Éjféli-tón.

Kereső keservben megszakadt a fonál,
a remény elszabadult, s felfalta a falkát!
A remény volt mindig a gyilkos árny,
becserkészte, és levadászta áldozatát.

Kereső, kutató hősi halott,
kiről mindenki hallott,
s hamvaiból támadt fel, nem egyszer;
legalább ezerszer!

Kereső, kattogó, örökké dobogó
gyenge szív, mely aludni tér
kis csónakjában, az Éj tavának közepén
de végül őt is megöli a remény.

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Nos, több okból nem írtam nektek, és ezek közül is a legjelentősebb a mához egy hétre megírandó földrajz érettségim. Nagyon parázok tőle, de egyben már nem megy több információ a fejemben ezzel kapcsolatban. A másik pedig az ötlet hiány. A történettel kapcsolatban perpillanat nincsenek jó ötleteim, de egyszer becsszavam adom, hogy folytatom. Remélem, hogy kárpótlásnak ennyi megteszi. Szeretlek titeket ♥

2013. április 22., hétfő

Fekete foltokban

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Nos, felesleges kertelni, és mindenféle maszlagra fogni azt, hogy miért nem írtam, ugyanis az embernek arra van ideje, amire akarja, hogy legyen ideje.
 Beszédes címet választottam, olyat amit minden emberben meg lehet találni. Hibák. Tehát, vágjunk is bele. Volt olyan, hogy észrevetted hogy megbántasz valakit? Elrontottál valamit? Akár füllentettél valamit miatt? Eltörtél egy tányért és nem merted bevallani, hogy te voltál? Hibák, és valószínűleg te is tapasztaltál már magadon, és máson is "fekete foltokat". Azt hiszem, ez természetes. Van, hogy megbántunk, figyelmen kívül hagyunk másokat, azt hisszük okosabbak vagyunk. De nem, ez nem így megy. Minden hibának van következménye. Ok és okozat, ez mindig szerepet játszik az életben. Minden cselekedetünknek megszívjuk a levét, és felelősséget kell vállalnunk értük. Vajon mi a nagyobb hiba: elkövetni egyet, vagy nem felvállalni azt? Személy szerint én úgy gondolom, hogy a második. Mi, emberek, azért élünk, hogy a másikat csiszoljuk,  formáljuk, persze, ennek előnye és hátránya is van, de ha Mi, képesek vagyunk belátni azt, hogy vétettünk, akkor már a "jó"-felé fordulunk. Természetesen, ehhez szükséges az is, hogy a másik fél megtudjon bocsátani. Nem megbocsátani, az ugyanolyan hiba, mint bármi más. Ezt van, aki elismeri, van aki nem. Változni, csak ennek a két dolognak függvényében lehet. Mindig, minden két emberen múlik.

2013. április 15., hétfő

Sors kovácsa

Mi van veletek emberek? szürkék lettetek
akárcsak az cincogó egerek!
A lázadásnak hevesen, mégis csendesen vége
lett, miközben kígyó a farkát kergette.
Jól sejted: ez egy kelepce!
Beleesel, eltipornak, magukkal
hasonlóvá csinálnak: beolvasztanak!

Én mégis azt mondom, azt üvöltik
soraim, hogy sorsainknak mi lennénk kovácsai.
Nem lehetünk egyformák,
színesek vagyunk, hősök és nimfák,
melyek harcosok, és tiszták.
Ne tétovázz halhatatlan lélek:
küzdj! az esély a tied.

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Nagy hajtásban vagyok, készülök a föci előrehozott érettségimre, amitől hihetetlen módon félek, amúgy.
Szóval ne ijedjetek meg, létezem még, és a történetet is szeretném folytatni, azonban ma csak egy röp-poszttal készültem nektek. Szeretlek titeket!!♥

2013. április 8., hétfő

Booom!

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Kétségtelenül kellemetlenül érzem magam, ugyanis a blog, mint ahogy tapasztaltátok, hanyagolva van. Ez többek közt, a kedden és szerdán -mindenkit kétségbeejtő- kis érettségi miatt, másrészt saját magam miatt történt. Az, hogy bennem mi okozott gátlásokat, igazából annyit sem ér, hogy kifejtsem, sőt annyit se, hogy valójában foglalkoztasson. Egy a lényeg, hogy amint lecseng ez a húzós, és eléggé szívet tépően nehéz időszak, minden erőmmel, és újult lelkesedésemmel szeretném folytatni a blogot! Szeretném megköszönni, hogy a nézettségem elérte a mesebeli 2500-as álomhatárt (higgyétek el, hogy én is csak pupillázó szemekkel tudom csodálni, ezt az ámulatba ejtő számot! :D )
 (spoiler kezdete, ne olvasd tovább, ha nem vagy kíváncsi)
Nos, mivel mondtam hogy sok, már bocsánat, de sz*rság történt az utóbbi időben, szeretnék kiemelni egy-két embert, akik úgy érzem, minden hibám ellenére mellettem maradtak. Ilyen , Crystalbird, aki nem győzte végighallgatni azt, ami a szívem nyomta, aki nem győzött vigasztalni és oktatni, nem lehetek elég hálás neki (és el ne felejtsem: panda!). Ilyen, Szezámmag is, aki még birokra is szállt értem, és kikapcsolta a már szüntelenül kattogó agyamat, és akivel csodák csodájára túléltük a Kört. Természetesen megemlítem Gyöksit, akiről ez a becézés mindent elárul, mindig felvillanyozza a napjaimat a hiperaktívságával. Na meg, aki szintén mellettem állt: Robi. Van egy ember, akit nem fogok nevén nevezni, de Ő volt az, aki rövid ismertségünk ellenére is, tökéletesen mellettem állt, és ezt se tudom eléggé megköszönni. Nem feledkezhetek meg, a Legjobb Barátomról, akinek csak az volt a reakciója mindenre, hogy "Viki, én szeretlek", és higgyétek el, nekem ennyi mindig és örökké, bőven elég lesz.
 Szeretnék bocsánatot kérni azoktól a barátaimtól, akikkel nem úgy bántam, ahogy kellett volna, ilyen Edzsi, aki nélkül én már valahol nagyon mélyen lehetnék. Ilyen a fondorlatos körmondatokat szövő, meglepetésekben nem csekély lány: Nóri, és ha véletlen olvasod, ne aggódj egyszer rád is aggatok egy becenevet! Végül, de nem utolsó sorban drága Padtársam, akinél toleránsabb embert nem nagyon tudok elképzelni.
 Köszönöm Nektek!♥
(és most kellene azt írnom, hogy spoiler vége).
Végső soron, egy Road számmal búcsúzom, amit imádok, amit nap mint nap meghallgatok. Remélem nektek is tetszeni fog, hallgassátok Őket sokat, hiszen Ők, sok más előadóhoz hasonlóan, még érnek valamit a magyar rock zenében.




"Ahhoz, hogy pár igazi barátra lelj, először számos ismerőst kell magad köré gyűjtened. (...) Még barátaid közül is sokat el fog fújni a szél. Ez ellen felesleges küzdeni, egyszerűen fogadd el!"
Andrew Matthews

2013. március 16., szombat

Az idegen

Luke
 Ahogy beléptem az ajtón és megláttam Strife-ot Amethyst társaságában, megörültem. Úgy vettem észre, hogy a legjobb barátom végre kezdi visszanyerni önmagát, pontosabban, azt aki nemcsak hogy a baleset előtt volt, hanem azt az énét, amelyik mindennek előtt volt. Lehet, hogy mogorva és komoly arckifejezést öltött magára, de a szemei vidáman pásztázták az előtte ülő lányt, aki éppen skiccet készített róla. Ez több, mint elégedettséggel töltött el. Cassie rám pillantott, amiből arra következtettem, hogy arra gondol, amire én. Magamhoz húztam és megcsókoltam.
-Strife, anyával mi a helyzet?
-Kopogtam, de csak annyit mondott, hogy ne zavarjuk. Bezárta az ajtót, így bemenni se mentem be. Azt mondta téged akar.-felhúztam a szemöldököm, majd elindultam anya szobája felé, ahol bekopogtam. Az ajtó résnyire tárult és egy pirosra sírt szemű, vékonyka nő pislogott rám. Nem vártam meg, míg visszacsukja az ajtót, így kitámasztottam.
- Anya, gyere elviszünk egy pszichológushoz. Ez így nincs rendben, gyere ki.-anya sírni kezdett, majd a leült a földre.
- Felhívtam a bátyád, azt mondta, hogy megérdemlem, azt hogy apád itt hagyott, minden az én hibám. Minden. Nem értem, nem  tudom felfogni Luke.
 Megöleltem a törékeny asszonyt, majd végig néztem a szobán. Feljegyzések sorakoztak mindenfelé: a földön, a falon, az ágyban. Mindenhol. Az anyám krónikusan kereste a megoldást arra, amit egyszerű hűtlenséggel, aljassággal lehetett magyarázni. Belerokkant abba, hogy a férfi, akinek mindenét odaadta, csak így eldobta.
-Strife! -kiáltottam, mire a barátom bent termett a szobába, és azonnal mellénk térdelt, és semmit sem kellett mondanom, tudta, amit tudnia kellett.
- Ideg összeroppanás. Király, hívom az ügyeletet.
Ahogy megjött a mentő, elkísértem az anyám a kórházba.

***

Anyut benyugtatózták, és megfigyelés alatt tartották, így inkább elindultunk haza. Sok kérdés kavargott bennem, amelyeket leginkább Strife-fal kellett volna megvitatnom. Az egész ügy kezdett még homályosabbá válni számomra, mivel azt, hogy ki okozta Strife szüleinek halálát még mindig nem derült ki. Ez pedig bosszantott, legalább erre szerettem volna fényt deríteni.
-Halljátok, nem megyünk el bulizni? Tudom, hogy nem aktuális, mivel anyukád kórházban van, de jó lenne kikapcsolni nem? - az ötletet Cassie vetette fel, és senki sem ellenezte. Igaza volt, lazítanunk kellett, ránk fért már, hiszen mindannyiunkban görcsként feszült a düh és a kétség.
-Menjünk.-bólintottunk rá. Cassie kezét fogva elindultunk. Nem tudtam, hogy talán ez egy puzzle darabka lesz a nagy egészben.

***

Ahogy belébtünk a bárba, már mindenki táncolt, a fények és hangok betöltötték az emberek közötti réseket, összeolvadt minden. Strife-fal összenéztünk, a lányokat a kanapához vezettük, majd elmentünk italokért, miközben megbeszéltünk pár apró momentumot a számunkra gyilkosságnak hitt balesetről. A lányoknak tudniuk kell valamit, ez biztos. Ki kell derítenünk mit.
-Strife, csak ezért közeledsz Amethysthez, mert tudnia kell valamit az ügyről, vagy másért is?- Strife nem nézett rám, csak sóhajtott, ahogy kézbe fogta a poharakat, amelyek tele voltak koktéllal.
- Nem akarok érzéseket Luke, ennyi.-elindult volna, de a vállára tettem a kezem.
- Nem mindig baj az, ha megpróbálsz bízni, hidd...-de nem fejeztem be. Strife ledobta a poharakat, és a lányok felé iramodott. Amethyst egy másik srác csókolta, miközben a lány próbálta ellökni őt magától.

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Haladás! Már két bejegyzést produkáltam egy hónapon belül. Rettenetesen röstellem az időhiányom, de érettségizni és nyelvvizsgázni, na meg kis érettségizni is készülök. De nem felejtelek el titeket, és köszönöm h elérhette a blogom a 3400-as nézettségi szintet, roppant hálás vagyok. Szeretlek titeket ♥

2013. március 6., szerda

Ereimben

A levegő, kész, benn ragadt,
Szétfeszíti: szűk a mellkas,
így az igazság csendben meghal,
halkan, hasonulva, de megfullad.

Ereimben pezseg a düh, akaratlanul hajt
de arcizmom nem mozdul, semmit sem mutat.

Pallón áll a szív, alatta homály dereng:
Mit rejt a mélység, amit nem látott senki sem?
Senki sem, hisz nem maradt egy se elő
csak a holtak tábora nőtt, és nőtt.

Ereimben még pezseg a kétség,
hová tart a lét? ha nem látom még a fényt.

Mozdulj!-ordít rám a lomha lélek,
ki tudja, mit keres, s ki áll mellette.
Biztat, hallom, hogy kiállt,
és a gond elől nem hátrál!

Ereimben lomhán jár az élet,
kiutat keres, de nem lel, küzdenie kell.


2013. február 23., szombat

24. Látva lenni

Amethys
 Strife és én az asztal két szélén ültünk, farkasszemet nézve egymással, már csak a tücsök ciripelés hiányzott. A tegnapi kiborulásomat eléggé szégyelltem előtte, hiába kezelte jól, és meglepően emberségesen. Nem számítottam arra, hogy pont ő lesz az, aki tanúja lesz ennek, sőt az, aki mellkasán álomba sírom magam. Ironikus volt, ezek szerint nem csak nekem, hanem neki is. Enyhén feszültek voltunk, csak a falon lévő óra kattogását hallgattuk, azzal a címszóval, hogy várjuk Cassie-t és Luke-ot. Azonban már tizenegyre járt az idő, és még mindig nem jöttek.
 Így felálltam, és elkezdtem körbenézni a házban. Láttam képeket Luke-ról és a bátyjától, mikor még kicsit voltak, aztán már csak Luke-ról, aztán a szüleiről, amelyekről az apja ki volt satírozva alkoholos filccel. A nappaliban, a kandalló felett, pedig ott fityegett az egyik festményem. Felsóhajtottam. Húsz éves voltam, ellenben szinte minden házban volt egy festményem. A művészetnek éltem, ebből táplálkoztam, emiatt éltem túl.
 - Mióta alkotsz? - hirtelen összerezzentem, ahogy Strife megszólalt mögülem. Még haboztam egy pillanatig, majd nagy levegő kíséretében kinyögtem, hogy több mint tíz éve. Egy másodpercre átfutott az arcán a döbbenet, majd a falon lévő képre, utána pedig rám nézett. Végül elmosolyodott. Én pedig megláttam őt, a hegek, az áthatolhatatlan fal mögött, és nem tudtam nem viszonozni a fényt, amit sugárzott.
- Nem vagy pályakezdő, éppenséggel. Nagyon hirtelenek a vonalvezetéseid, és meglehetősen pontosak. Azonban ez elég nagy ösztönösségről árulkodik.
- Csak nem műértővel van dolgom? - vigyorogtam, majd leültem a kanapéra, ő pedig állt mellettem. Büszkén kihúzta magát.
- A szüleimmel sok kiállításra jártunk tizennégy éves koromig, ragadt rám valami a koszon kívül.
- Meglepő.-böktem meg a kézfejét.- Ki se nézné belőled az ember.- Rám nézett, kék szemei karcosan figyelték a mozdulataimat. Boncolgatott, ma már sokadjára, próbált rájönni arra, hogy mit gondolok. Felhúzta a szemöldökét, ami azt jelentette, hogy nem jutott semmire.. észrevettem, hogy rossz szokása ezt tenni, mikor nem ért semmit. Majd egy pillanatra elkomorodott, és leült mellém.
- Furcsa vagy.-mondtuk egyszerre. Felé fordultam, majd törökülésbe helyezkedtem. Strifenak erős arcélei voltak, kontrasztokat alkotottak a rajta játszó színek. Belül pedig egy katyvasz volt, bizalmatlan. Akaratlanul is emlékek sokasága támadott meg, egy másik kék szempárral, másik bizalmatlan mosollyal. Megráztam magam, majd felmentem a vázlat füzetemért. Alkotni támadt kedvem.
Ahogy leszökdeltem a lépcsőn, Strife már a fordulóban várt. Megfogtam a pulcsiját és az eredeti helyünkhöz húztam.
- Leülsz, leveszed a pólód, nem nincs ellenkezés, ez művészet lesz, csak engedj kibontakozni.-azzal a lendülettel löktem rajta egyet, mire a fenekén landolt.
- És..
- Mondtam, nincs ellenkezés!- rivalltam rá, mire teljesítette a tőle kért feladatot. Elmosolyodtam.- Látlak, és most lerajzollak. Elkezdtem skiccelni, de valahogy nem volt az igazi, így felálltam, és hozzá léptem.- Nem látom a szemed.
 Azzal beleborzoltam a hajába, mire elkapta a csuklóm, így én elvesztve az egyensúlyom az ölébe huppantam, de ugrottam is fel, hogy menekülhessek a kellemetlen szituációból, de nem eresztette a csuklóm.
- Ne hogy azt hidd, hogy én nem látlak téged Amethyst.
 Álltam. Döbbenten figyeltem őt, ahogy a mellkasa, amely minden centiméterén égési sérüléssel volt tarkítva, fel-le mozgott. Dobbant benne a szíve, erősen, ütemesen, ahogy az enyémbe is.
Az ajtó becsapódott, kitéptem a kezem az övéből, és a füzetem mellé kuporodtam, úgy téve, mintha rajzolnék. Megjöttek a barátaik.

Sziasztok kedves Olvasóim!
Láthatjátok, alkotói válságban, és időhiányban szenvedek. Ne haragudjatok, próbálom összeszedni magam.
Szeretlek titeket

2013. január 31., csütörtök

Kárpótlás




Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Ezer egy éve írtam nektek bármit is, amelyet meglehetősen röstellek. Igazából túlságosan sok időm megy el bizonyos dolgokra, amik leszívják azt az energiát, amit az alkotásra tudnék szánni. Ellenben, ha tehetem, igyekszem kárpótolni titeket egy számmal, ami szerintem fantasztikus. Ritka az ilyen igényes magyar zene, ami bármelyik külföldivel vetekedhet, és mivel ez a blog alapvetően az "írással" foglalkozik, muszáj megjegyeznem, hogy a szám szövege csodálatos."Az idő rég megállt, vagy el sem indult még!" Minden csak most kezdődik, mindennek csak most lesz értelme. Ha az idő megáll, akkor élni kell. Nagyon szeretlek titeket, és köszönöm, hogy mindennek ellenére olvastok. ♥


2013. január 11., péntek

23. Visszhang

Strife
 Ahogy beléptünk a bejárati ajtón nem fogadott a megszokott étel illat, ami vacsora időben terjengett a házban. Luke anyja nem főzött, hanem csak ült a szobájában, alig-alig jött ki. Hangosan köszöntem, de semmi válasz nem hangzott el, de ezt nem is furcsálltam. Mögöttem Amethyst elmormolt egy halk "Jó estét", majd levette a bakancsát, és kabátját. Amíg öltözött, megfogtam a cuccát, felvittem az emeletre, és leraktam a vendégszobába, ahol én is aludtam.Ahogy megfordultam már mögöttem állt. Kislányosan lesütötte a szemét, és csöndesen körbenézett, végül tekintete megállapodott rajtam.
-Biztos nem lesz baj, ha itt alszom ma?
-Dehogy. Luke úgy se jön ma haza, ahogy ismerem el se fogja engedni Cassie-t. Sokat várt erre.- Amethyst lehuppant az ágyamra, de csak az járt a fejemben, hogy ő tudhat valamit, arról, hogy a szüleim meghaltak.Valamiért, azonban nem tudtam elképzelni ezt róla..
-A szüleid egy rólad, és rólam készült portrét kértek... Örökbe akartak fogadni.. vagyis el akartak venni az apámtól.- Amethys pillantása határozott volt, csillogó, tiszta.. nem hazudott, talán nem is tudott volna. Látszott rajta, hogy megviselt volt az utóbbi időkben, nem vibrált úgy, ahogy azt megszoktam tőle. Leültem mellé, kezeimet összekulcsolva, lehajtott fejjel. Vártam, hogy beszéljen, de nem szólt, ellenben óvatosan közelebb ült hozzám.-Utállak Strife, nagyon utállak.-azzal fejét a vállamra hajtotta, és sírni kezdett. Halk volt,  én pedig átöleltem, mindeközben beszélt. Elmesélte a múltját, az anyját, az apját, az exét, Keith-t. Alig hallottam őt, az ujjai görcsösen markolászták a pólóm, és olyan picinek tűnt, hogy azt hittem, ha szorosabban szorítom, akkor eltörik. Szerettem volna megvigasztalni, de nem tudtam, nem tudtam neki semmit sem mondani, ugyanis az, amit elmondott nekem a könnyein keresztül, megdöbbentett, és letaglózott. Hirtelen megértettem a szüleim, ugyanis ennek a lánynak hihetetlen megpróbáltatásokat kellett átélnie, és tapasztalnia. Az apja, olyat tett vele, amit senki sem tehetett volna, leginkább neki kellett volna megvédenie őt. Nem volt támasza, mindent önerőből tett...
 Én pedig elszégyelltem magam.
-Utállak..
-Amethyst..-megsimogattam az arcát. Jelentéktelen, ösztönös mozdulat volt, amit én is csodáltam: még képes vagyok ilyenre. Lassan hátradőltem az ágyon, a karjaimban fekvő lány, pedig felkuporodott, és gömbbé zsugorodott mellettem. Próbálta megvédeni magát, de én kibogoztam. Elemeltem a kezét az  arca elől, amit csak nagy erőfeszítés árán tudtam megtenni.  Tudtam mit látott, ahogy rám tekintett: egy fiút hegekkel, egyre hosszabb barna hajjal. A mellkasomra hajtotta a fejét, pár másodpercig még úgy maradt, majd ismét rám nézett. Könnyei még mindig potyogtak.
-Ugyan azt visszhangozza a szíved, mint az enyém.-suttogta, én pedig elmosolyodtam.
-Persze, jobb esetben mindenkinek ugyan úgy ver.-erre megrázta a fejét, és átölelte a derekam.
-Nem akartam, hogy így láss. Annyira nem akartam...-végigsimítottam a haján, ezzel jelezve, hogy nem baj az, hogy mellette állok. Talán még így sem érezte ezt igazán. Innentől kezdve nem szóltunk, de mikor engedett a szorítása, és tudtam, hogy félálomban van, a füléhez hajoltam, és azt mondtam: "Én itt vagyok."

 Reggel az ablakon bevilágító tompa, téli napfényre keltem. Pislogtam párat, majd Amethysre pillantottam, aki szintén ébredezett. Ahogy világossá vált számára a szituáció: felugrott, és hátrálni kezdett. Haja kócos volt, ruhái gyűröttek, de ismételten vibrált, bár zavart volt.
- Sajnálom, nem akartam.. én ah. Ne haragudj, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak.-a cuccaiért nyúlt, és ment is volna kifelé, de elkaptam a kezét, mire visszafordult.
-Ugyan azt visszahangozzuk.

Sziasztok Kedves Olvasóim!
Itt a történet folytatása, hiszen már jó régen le vagyok maradva vele. Remélem továbbra is sikerült majd abban a mederben folydogálnia, amiben eddig.
Tudjátok.. mindennél rosszabb olyan embert bántani, akit az ég világon soha sem akarnál. Mindennél rosszabb, hogyha egy számodra fontos ember nem bízik benned. Rossz, hogy bármit teszel, elszúrod, és továbbra is bántod. Nincs jó döntés, csak hasznos, de ha van még menthető dolog, akkor meg kell hozni azt a döntést. Gyűlölöm a patt-helyzeteket. Hiába van egy fiú, és lány között barátság.. egy harmadik félnek mindig fájni fog, hiába tudja a tényt, hogy ez a kapcsolat maximum testvériség. A barátságot meg lehet szakítani, a szerelmet nem.
Sajnálom Harcos.. ♥


2013. január 4., péntek

Sújtott


Szeretnék bölcs lenni, ki tanul az élettől,
Aki nem fél nevetni, nem féli a jövőt.
Szeretnék nyitni, bízni,
Megismerni mindenkit, s igazán szeretni.

Mégis menekülök, nem lelem helyem..
Elvesztem, elvesztettem mindent,
Ami lehettem,
Nem lettem semmi sem.

Hova jutok? Mi a cél? Félek, remegek...
Hol vagyok én? valahol a rengetegben
A világközepén, egyedül merengve
A tetteimen.

Lábam megremeg, nem bírja a súlyt
Amely hatalmas erővel vállamra sújt..
S, majd ha egy madár a szívem ágára ül
Talán lelkem is megkönnyebbül..

Csak halljam a zenét, mit zenél,
mely testemben lángra kél, s felemészt,
De, mint haldokló aki újra él,
feltámad fényes Főnixmadárként.


Bumm, Bumm. Megakadt a gépezet, leáll, magába szállva integet. Köszönöm.



Ez a nap más, mint a többi

Sziasztok Kedves Olvasóim!:)
 Az a nagy helyzet, hogy a blogom megélte az első születésnapját, és a századig bejegyzését. Ezt nekem, mint a blogvezetőjének, még egy kicsit fel kell dolgoznom. Az elmúlt évben rengetegszer akartam abbahagyni, mert nem éreztem magamban elég szuflát, erőt, kitartást, és tehetséget. Aztán mégis itt vagyok, és itt van ez a kis csoda, ami életben tart engem. Ez a blog az életem, és ti olvasóim, ti vagytok a gyógyszerem. Köszönöm, hogy mindig itt voltatok, olvastatok, és talán meg is szeretettek. Örök hálám Nektek!
 Emellett 2013-at írunk, új évet, új lehetőségekkel, új kalandokkal, fájdalmakkal, nevetésekkel. Kívánom nektek, hogy mindent a legjobb tudásotok szerint tudjatok tenni, éljetek, és tanuljatok a hibáitokból. Építkezzetek a tapasztalataitokból. Szabaduljatok fel!

Now, I think you are fantastic, Readers. I have been writing this blog for a year, and it was my best decision in all my life. Of course, my English is still terrible, so sorry, but I try to write my feelings because of you. I write when I am afraid, when I am happy, and when I disappointed. Words always were here for me, and you read these. Thank you. Oh, and I wish you for the next year some new experiences, some new contacts, and lots of laugh.