Ősz

Elérkezett ez is:
Ősz barát is bekopog.
Levelek elfedik,
míg szívem toporog.
Eltakarja az avar,
nem leli senki azt.
Látnak, amit látni akarnak.
Gyerekek játszanak,
ugrálnak a falevél kupacban.
Élnek a színek, majd lecsupaszodnak.
Hosszabbodnak a sorok,
akár az éj.
Tél közeledik a porondon,
de ne félj!
Szíved édes otthon,
meleg, boldog hon.
Nem leli senki,
csak az,
ki nem restell beleesni.
Csak az,
aki az övét is felfedni meri.

 Sziasztok Kedves Olvasóim! :)

Igazság szerint, most fogtam fel, hogy ősz van. Nagyon nem szeretem, maximum úgy, ha nem kell kitennem a lábam, vagy úgy ha olyan szép még az idő, mint ma. A színe ellenben varázslatosak. A kezdeti hűvösség ellenére kellemes meleg színekben pompázik a táj, és ez mesés. Ha valami, ez szép ebben a letargikus évszakban. 

 Más részről, nem sokára itt az őszi szünet. Az első lélegzetvétel, a megnyugvás. Kedves Olvasóm, kérlek téged, hogy ülj le, és gondolkodj, rakd össze a képet a kusza fejedben. Vegyél egy mély levegőt, lazítsd el az izmaid, hogy tovább lépj, hogy elhervadj majd újra virágozz. 

 Na igen, én is ilyen szentimentális, letargikus hangulatomban vagyok, szóval eleve fantasztikus minden. Nézzétek el, ha megint hülyeségeket írok. :D

 Eldobnak, majd rájönnek, hogy újra kellesz. Összezavarodsz. Mi értelme az egésznek? Újra és újra ugyan az a történet, és a szíved szakad meg, mert nem érted, nem tudod mire megy ki a játék. Fontos vagy, vagy csak játék? Bizonytalanság bizonytalanságot szül, úgy dereng ezt már egyszer így leírtam a blogom valamely bejegyzésében. Hát nem győzőm hangsúlyozni ezt. Állj a sarkadra, és vedd kézbe az irányítást, Tiéd a pálya és a nyeremény, csak merj! Zenét most nem tudok csatolni, mert kaki a gép, szóval ennyivel kell beérnetek, sziasztok ♥ :D

Igazi

Légy erős, én még élek:
Bátor lettem, már nem félek.
Megtanítottál küzdeni-hiába,
s hibát elkövetni hibára.
Láttalak nevetni,
hullatni könnyeid:
Melyik volt igazi?

Melyik voltál te?
Hol kezdődött az én el?
Én még tükörbe tudok nézni,
ne félj, nem felejtem intelmeid!
Láttalak nevetni,
hullatni könnyeid:
Szerinted tudom, melyik igazi?

Szeretlek, igazán és őszintén.
Melletted leszek én,
ezen a Földtekén,
hisz benned létezik az erény!
Láttalak nevetni,
hullatni könnyeid:
Tudom melyik
az igazi.

Láttatok már nevetni,
értetek, s magamért
hullatni könnyeim.

Melyik az igazi?

Kulcsszó

  Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Sajnálom, hogy ilyen régen jelentkeztem, a kifogás elolvasásához ajánlom figyelmetekbe az előző bejegyzéseket, mert már szerintem ciki mindig ugyanazzal a kibúvóval mentegetőzni. Mielőtt mindenkit elragadna a heves extázis élmény, hogy újra jelentkezek, le kell tőröm mindenki lelkesedését, ma se fogok világot megváltani, és nem tudok új történetbe belekezdeni, pedig elkezdtem becsszó! DE! Megint egy séma lett volna, rideg és üres semmiség, és én ilyet nem akarok nektek adni. Az írás, a történetek mind ajándékok, nekem is, és remélem nektek is. Egy ajándék nem lehet vacak, és semmit mondó.

 Gondolkoztam valami hangulatos, merengős témán, hogy milyen kérdésen rághatnám az agyam. Őszintén szólva, sok-sok dolog jutott eszembe, de egy sem volt átütő. Mégis, itt és most, megakarom ragadni az esélyt, és mégis megpróbálok összehozni nektek valami szellemit. ( Ne kérdezzétek, ma idiótán fogalmazok!)

 Miért ragaszkodunk valamihez, ami árt nekünk? Éreztétek már azt, hogy valami nem jó nektek, mégis akartátok és mindent beleadtatok annak elérése érdekében? Én igen, emiatt bele is ütöm az orrom olyanba, amibe nem kellene, de ez mellékes. Ragaszkodunk mindenhez, ami fontos, vagy fontos volt nekünk. Személyekhez, képekhez, plüssmacikhoz... Mindenhez. Észrevétlen nyomokat ejtenek rajtunk ezek. Ám, ha tudjuk, érezzük, hogy valami nem szolgálja a javunkat, akkor miért akarjuk azt foggal, körömmel? Van, hogy csak függők vagyunk, lásd alkohol, de van, hogy csak elvakultak, lásd szerelem, barátság. Észre se vesszük, hogy alakítanak minket azok a kapcsolatok amikbe már nem kellene benne lennünk, a körülöttünk lévőkben keressük a hibát, magányosnak és elkeseredettnek érezzük magunkat. Hol a hiba?-Kérdezzük magunktól, és nem vesszük észre, hogy egyszerű a válasz. Nehéz véget vetni bárminek is, de ha nem tesszük meg, nem adunk esélyt arra sem, hogy jobb legyen. Elhisszük azt, hogy a rossz normális. Ilyenkor nem tehetünk mást csak figyelnünk kell a külső jelekre, azokra, akik még jót akarhatnak nekünk, és mindenek előtt Le Kell Tudni Lépni. Harag, düh, és megbánás nélkül. Függetlenül végigtekintve a múltat, a hibákat, és lajstromot tartani. Végül pedig visszaállítani azt, akik valójában vagyunk, csak már bölcsebben.  

 Persze felmerül a kérdés, akárcsak a mostani osztályfőnöki órán: mi a jó, és mi a rossz? 

AWS- Takard el