persze, magas is a lázam.
Bevettem egy pirulát ma,
de vár a déli és esti adag.
Fetrengek. Zakatol a fejemben
száz meg száz lázmanó,
élvezik a zűrt melyet
egyszerű megfázás okozott.
Ó, de ha csak ennyi lenne minden
panasz!
Minden hang, olyat zeng, akár
a harang.
Inkább álomba merülnék,
de nem kapok oxigént.
Kapar a torkom, nincs menekvés.
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Mint látjátok az alábbi vers is mutatja, hogy beteg vagyok, így megszületett az idei év első posztja. Nos nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy kedvenc blogom január negyedikén lett három éves, igaz sok sok, sőt több mint sok mélyrepüléssel. Remélem jól indult az új évetek, az enyém remeknek ígérkezik még annak ellenére is, hogy idén kell jelentkezni az egyetemre és remélhetőleg szeptembertől az egyetemisták tömegét fogom gyarapítani én is és a számomra fontosak is. Szóval az ide évben szeretnék több időt szánni a blogra, amivel közvetíthetem felétek hogy mi milyen is most, az utolsó érettségiző évben. Annyit mondhatok, így elöljáróban hogy ambivalens érzésekben nem szűkölködünk egy percig sem. Várjuk az ismeretlent, de ki se szeretnénk zökkenni a mára már megszokott, nyugalmas hétköznapokból. Egyet tudok, és itt visszautalok a blogom kezdetére: Minden kezdet nehéz. Ez van, kihívás elfogadva! :)
Ja és egy mostani Tankcsapda számmal búcsúzom tőletek, nagyon friss, még szinte ropogós, és imádom!
