2015. július 30., csütörtök

Újra itt, egyben

Sziasztok, ha mondhatom még, kedves Olvasóim! 
 Mentségre okom nincs ugyan, ellenben azt megemlíteném, hogy a már (igaz januárban meghirdetett) blog-felvirágoztatás most már igazán elérhető távlatokba tündököl, mégpedig azért mert lesz egy laptopom! Ja, mert amúgy most is csak meló közben firkantok nektek pár sort, szóval semmi különössel, tartalmasabbal nem tudok szolgálni. 
 Ellenben, ebben a több mint fél évben elég sok dolog történt velem. 
1. Leérettségiztem, de ugyanolyan tökfilkó maradtam, mint előtte. :D Mellesleg nem lett rossz, de nem is a legjobb. A magyar emeltem csodás volt, mármint a szóbelim, mivel a (helyesírásom miatt) az írásbelimet eléggé leszólták. Szerencsére Radnóti megmentett. Az angol emeltem pedig kész sokk volt, ugyanis vita témában egy eléggé hardcore dolog mellett vagy ellen kellett érvelnem. 

A rendőrség kifejlesztette a genetikai adatbázisát, emellett vagy ez ellen szeretne érvelni.

EZ A MONDAT MEGÖL A MAI NAPIG! Elnézést a nagy betűkért, de na egy kisdiáknak, akinek a gyomortartalma a bennmaradásért küzd, ez nem éppen egy pozitív téma. Mindegy, borzalmas. 
2. Ezután voltunk a Fertő-tó körüli bringatúrán. Az utolsón. Nagyon jó volt. és nem csalódtam, se a Tanár úrba, se az osztályba. Igazából nagyon hiányozni fog ez az egész, és úgy minden. Ott, ezekkel az emberekkel nőttem fel. kit jobban, kit kevésbé megismertem és ők is így voltak velem. A blogon láthattátok, hogy sokszor csak mélypont volt, és mégis. Felnőttünk, és nagyon sokat változtunk. Magamon azt érzem, hogy bölcsebb, tudatosabb lettem. Ismerem magam, a határaim, és megismertem az embereket is valamelyest. De ne szaladjunk messzire az élet a legnagyobb iskola és abból még van pár évtizedem. 
3. Öregedtem egy évet. A világ legÉdesebbje pedig meglepett. Innen is köszönöm neki, mert egy Nagymaki, de az én másik felem. :)
4. Hát, ezt a pontot még ma se hiszem el, de elvileg, nem biztos, még bármi lehet úgyhogy tényleg csak lehet, egyetemista leszek szeptembertől. Hátborzongató érzés amúgy. Mindemellett várom is meg félek is, szóval az ambivalens érzések kitartó harcot folytatnak bennem. Bár szerintem nem én vagyok az egyetlen, se most, se eddig, se az elkövetkezendőkben. Mély levegő beszív, majd kifúj. Túléljük ezt is! Sőt élvezni fogjuk ameddig lehet. 

Tehát ezt történt velem fél év alatt, evidens a kisebb szösszenetekre nem térek ki, pedig lehetne sok dolog volt, és még mennyi lesz! Aztán ez a laptop véget vet annak, hogy keretek közé szorult a fantáziám és a veletek való kapcsolatkötésem. Nem menekültök! Muhaha. 
 Egy ikonikus számmal köszönök ma el.

Perc

Kitárult a világ, fátyol lebben fel
a Nap csak kacsint egyet, s táncot lejt
az égen fenn,
mely azúrt színlelve

szemedet utánozza, varázslatba
álcázza a jégből olvadt
életre kelt tájat.
Szívet melenget a hajnal.

Melenget, szinte lángokban áll
s, mint madár a száll 
messze,
el ne vesszen.

Mert én megkeresem
az azúr egen.