Luke
Ahogy beléptem az ajtón és megláttam Strife-ot Amethyst társaságában, megörültem. Úgy vettem észre, hogy a legjobb barátom végre kezdi visszanyerni önmagát, pontosabban, azt aki nemcsak hogy a baleset előtt volt, hanem azt az énét, amelyik mindennek előtt volt. Lehet, hogy mogorva és komoly arckifejezést öltött magára, de a szemei vidáman pásztázták az előtte ülő lányt, aki éppen skiccet készített róla. Ez több, mint elégedettséggel töltött el. Cassie rám pillantott, amiből arra következtettem, hogy arra gondol, amire én. Magamhoz húztam és megcsókoltam.
-Strife, anyával mi a helyzet?
-Kopogtam, de csak annyit mondott, hogy ne zavarjuk. Bezárta az ajtót, így bemenni se mentem be. Azt mondta téged akar.-felhúztam a szemöldököm, majd elindultam anya szobája felé, ahol bekopogtam. Az ajtó résnyire tárult és egy pirosra sírt szemű, vékonyka nő pislogott rám. Nem vártam meg, míg visszacsukja az ajtót, így kitámasztottam.
- Anya, gyere elviszünk egy pszichológushoz. Ez így nincs rendben, gyere ki.-anya sírni kezdett, majd a leült a földre.
- Felhívtam a bátyád, azt mondta, hogy megérdemlem, azt hogy apád itt hagyott, minden az én hibám. Minden. Nem értem, nem tudom felfogni Luke.
Megöleltem a törékeny asszonyt, majd végig néztem a szobán. Feljegyzések sorakoztak mindenfelé: a földön, a falon, az ágyban. Mindenhol. Az anyám krónikusan kereste a megoldást arra, amit egyszerű hűtlenséggel, aljassággal lehetett magyarázni. Belerokkant abba, hogy a férfi, akinek mindenét odaadta, csak így eldobta.
-Strife! -kiáltottam, mire a barátom bent termett a szobába, és azonnal mellénk térdelt, és semmit sem kellett mondanom, tudta, amit tudnia kellett.
- Ideg összeroppanás. Király, hívom az ügyeletet.
Ahogy megjött a mentő, elkísértem az anyám a kórházba.
***
Anyut benyugtatózták, és megfigyelés alatt tartották, így inkább elindultunk haza. Sok kérdés kavargott bennem, amelyeket leginkább Strife-fal kellett volna megvitatnom. Az egész ügy kezdett még homályosabbá válni számomra, mivel azt, hogy ki okozta Strife szüleinek halálát még mindig nem derült ki. Ez pedig bosszantott, legalább erre szerettem volna fényt deríteni.
-Halljátok, nem megyünk el bulizni? Tudom, hogy nem aktuális, mivel anyukád kórházban van, de jó lenne kikapcsolni nem? - az ötletet Cassie vetette fel, és senki sem ellenezte. Igaza volt, lazítanunk kellett, ránk fért már, hiszen mindannyiunkban görcsként feszült a düh és a kétség.
-Menjünk.-bólintottunk rá. Cassie kezét fogva elindultunk. Nem tudtam, hogy talán ez egy puzzle darabka lesz a nagy egészben.
***
Ahogy belébtünk a bárba, már mindenki táncolt, a fények és hangok betöltötték az emberek közötti réseket, összeolvadt minden. Strife-fal összenéztünk, a lányokat a kanapához vezettük, majd elmentünk italokért, miközben megbeszéltünk pár apró momentumot a számunkra gyilkosságnak hitt balesetről. A lányoknak tudniuk kell valamit, ez biztos. Ki kell derítenünk mit.
-Strife, csak ezért közeledsz Amethysthez, mert tudnia kell valamit az ügyről, vagy másért is?- Strife nem nézett rám, csak sóhajtott, ahogy kézbe fogta a poharakat, amelyek tele voltak koktéllal.
- Nem akarok érzéseket Luke, ennyi.-elindult volna, de a vállára tettem a kezem.
- Nem mindig baj az, ha megpróbálsz bízni, hidd...-de nem fejeztem be. Strife ledobta a poharakat, és a lányok felé iramodott. Amethyst egy másik srác csókolta, miközben a lány próbálta ellökni őt magától.
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Haladás! Már két bejegyzést produkáltam egy hónapon belül. Rettenetesen röstellem az időhiányom, de érettségizni és nyelvvizsgázni, na meg kis érettségizni is készülök. De nem felejtelek el titeket, és köszönöm h elérhette a blogom a 3400-as nézettségi szintet, roppant hálás vagyok. Szeretlek titeket ♥
