Sweet life in Vienna!

Szét szed, megkínoz, éltet

ment ez az egész: Szerencse.

Nincsen negédes bájos, világos

valóságot mutató. Csak káros,

Bajos. Bánt az egész,

ez minden, és nem mesés.

Mesélnék szépet. Én csak neked!

Ellenben elfordítod a fejed.

Ülök a fotelban, kellemes a meleg,

közben azt kívánom bár hallanád a neved.

Villanyégő végül elpattan,

megvágja így is sebes markodat.

Majd rájössz az okokra.

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Rendhagyó bejegyzéssel készültem ma nektek, ugyanis hétvégén voltunk a családdal Bécsben, így ezeket a képeket osztanám meg veletek. Ezenkívül, képzeljétek el, hogy megírtam életem első, egyben nem utolsó kétórás verselemzését. Ennek egyik versével fogok majd búcsúzni, ugyanis Tóth Árpád remekül játszik a szavakkal, költői képekkel. Ej, és még most is szeretem az irodalmat. :) Bár őszintének kell lennem, jobb érzés a klaviatúrán csattogni, mintsem a tollat görcsösen szorítani! :D
 Na, de lássuk a medvét.. akarom mondani, képeket!

 Van, amit nem lehet letagadni. 

 A húgom túlságosan paparazzonak érezte magát.

 Adventi gyertyák. :)

Tóth Árpád: Jó éjszakát

Falon az inga lassú fénye villan,

Oly tétován jár, szinte arra vár,

Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,

S a sötétben majd boldogan megáll.

Pihenjünk. Az álomba merülőnek

Jó dolga van. Megenyhül a robot,

Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,

Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.

Elakadt sorok. Társtalan rimek.

Megsimogatom őket halkan: írjak?

És kicsit fájón sóhajtom: minek?

Minek a lélek balga fényüzése?

Aludjunk. Másra kell ideg s velő.

Józan dologra. Friss tülekedésre.

És rossz robotos a későnkelő.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat

Beírtam? Bolygott rajtuk bús kezem,

A tollra dőlve, mint botra a fáradt

Vándor, ki havas pusztákon megyen.

Mi haszna? A sok téveteg barázdán

Hová jutottam? És ki jött velem?

Szelíd dalom lenézi a garázdán

Káromkodó és nyers dalú jelen.

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...

Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,

Majd jő a kor, amelynek visszadöbben

Felénk szive... Tik-tak... Igaz... Igaz...

Falon az inga lassú fénye villan,

Aludjunk vagy száz évet csöndben át...

Ágyam mellett elkattantom a villanyt.

Versek... bolondság... szép jó éjszakát!

Ámul-Bámul

Ámulok, s bámulok
már réges-rég
meglepett én!
Csoda volt.

Írtam és firkáltam,
papírok voltak
szerte-szét
buta én!

Nem sokára el-
szalad újabb
egy év,
s van

még mit írnom.
Ezt érzem,
s féltem
még.

Ég a tűz, hiába
béna eme kéz,
míg mozog,
ír, és él.

Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Extázisban vagyok, több mint ötezres nézettség. Szerencse, hogy közel a föld és nem zúgok nagyot a döbbenettől. Köszönöm!! Amikor elkezdtem, nem is álmodtam volna ilyen szépséges számról. Köszönöm! Remélem rászolgálok erre, és lesz majd sok sok ötlet, iromány, amivel még meghálálhatom. :)
 Másodszor: boldog születésnapot sok sok ismerősömnek (igen, neked is, hiába nem írtam, vagy mondtam.) Legfőképpen Lekvárnak!
 Harmadszor, legkésőbb az új évben újult erővel, szívvel és lélekkel visszaállok a csatasorba, és írni fogok, Nektek, magamnak mindenkinek! Igyekszem adni, amennyi tőlem telik még a suli mellett is! :)
 Na, de most búcsúzom, imádlak titeket, és köszönöm még egyszer! ♥

Linkin Park-Burn it down

Holdra szállás

Elindult a hullámvasút,
kezek a magasba, nincs új
a Nap alatt, s halad
tovább a kerge-vonat.

S mikor már ezreket látunk,
éjszaka bálba járunk
fel, s alá
mint kerge-pár.

Majd mikor reggel felkelünk,
egymásra egy-egy mosolyt vetünk.

Elindult a vonat
Holdig meg sem áll,
nincs állomás,
melyen kiszállhatnál.

Kiterítjük pokrócunkat,
felettünk majd csillagok ragyognak,
s Kedvesem, a szúnyogok sem
lesznek jelen, kik vért esznek.

S végül a Holdon álomba merülünk,
s a Földön meg felébredünk.

Sajnálom Kedves Olvasóim,
  de gyatra energiáimból csak ennyire telik. Majd bepótolom egyszer, amikor Tolsztoj Annáját befejeztem. Addig is elnézéseteket kérem, vigyázzatok magatokra, nézzetek filmeket, és olvassatok minél többet. (Engem is ha lehet, na jó ez vicc volt :D)
Sziasztok! :)

OneRepublic: Counting Star

Üveggolyó

 Üveggolyó

volt a szíved, több színben ragyogott.

 Félve

tettem vászon zsákba, ami megóvott.

 Adtál

talán kaptál is: Sorstól pofont.

 Küzdöttél,

majd elmondtad suttogva, nyertél, nagyot!

 Elmúltam

tizenhét. Megértem? Inkább érettem.

 Volt,

hogy a céltól messzire, messzire kitértem.

 Meggyötörtek

az évek, és akaratlanul meggyötörtettem.

 Szerettelek

Téged, míg fel nem adtad

 Hittél

az üres szavaknak. 

Sziasztok Kedves Olvasóim!

 Franciák! Miért? Oh mondjátok miért háborúztatok ennyit? Tanulhatjuk az évszámokat: 1806 Jéna, Napóleon és a negyedik koalíció és persze Napóleon was win! Szóval igen, a Bábeli nyelvzavar tudás, vagy inkább tudatlanságba forrt át. 

 Nos, és már egy bizonyos embernek ígért poszt rész jön: Köszönöm, hogy itt vagy nekem Te buta buta Lekvár. :) Te voltál az egyik, aki tudta az a hibám, tudta mi volt, tudta az igazat is. Persze nem az én jogom eldönteni, hogy ki mit lát helyesnek, de ő megingathatatlanul állt mellettem, és hálás vagyok. ♥ Szeretlek.

 A poszt másik része arról szól, hogy ha van cél az életben, akár egyetem vagy bármi, akkor ha valójában, velőt rázóan, foggal körömmel akarod, akkor nincs se ember, se semmi ami ettől letéríthetne.Én például nyelvekkel szeretnék foglalkozni, tolmácsként vagy akár állást foglalnék a turisztikában is. Elsődleges "álmom"? Igen, álmom, hogy író/költő lehessek, hogy adjak a jövő nemzedékeinek, és lényegében a blog is ezért van, hiába -valljuk be vagyok most kakiban történet ügyileg-, vagyok kishal még. Esküszöm, hogy igenis be fogok érni, ahogy Ti is, jövendőbeli csillagocskák!

 Csókollak Titeket♥

Igen, szeretem a NAGY cicákat! :))

Ősz

Elérkezett ez is:
Ősz barát is bekopog.
Levelek elfedik,
míg szívem toporog.
Eltakarja az avar,
nem leli senki azt.
Látnak, amit látni akarnak.
Gyerekek játszanak,
ugrálnak a falevél kupacban.
Élnek a színek, majd lecsupaszodnak.
Hosszabbodnak a sorok,
akár az éj.
Tél közeledik a porondon,
de ne félj!
Szíved édes otthon,
meleg, boldog hon.
Nem leli senki,
csak az,
ki nem restell beleesni.
Csak az,
aki az övét is felfedni meri.

 Sziasztok Kedves Olvasóim! :)

Igazság szerint, most fogtam fel, hogy ősz van. Nagyon nem szeretem, maximum úgy, ha nem kell kitennem a lábam, vagy úgy ha olyan szép még az idő, mint ma. A színe ellenben varázslatosak. A kezdeti hűvösség ellenére kellemes meleg színekben pompázik a táj, és ez mesés. Ha valami, ez szép ebben a letargikus évszakban. 

 Más részről, nem sokára itt az őszi szünet. Az első lélegzetvétel, a megnyugvás. Kedves Olvasóm, kérlek téged, hogy ülj le, és gondolkodj, rakd össze a képet a kusza fejedben. Vegyél egy mély levegőt, lazítsd el az izmaid, hogy tovább lépj, hogy elhervadj majd újra virágozz. 

 Na igen, én is ilyen szentimentális, letargikus hangulatomban vagyok, szóval eleve fantasztikus minden. Nézzétek el, ha megint hülyeségeket írok. :D

 Eldobnak, majd rájönnek, hogy újra kellesz. Összezavarodsz. Mi értelme az egésznek? Újra és újra ugyan az a történet, és a szíved szakad meg, mert nem érted, nem tudod mire megy ki a játék. Fontos vagy, vagy csak játék? Bizonytalanság bizonytalanságot szül, úgy dereng ezt már egyszer így leírtam a blogom valamely bejegyzésében. Hát nem győzőm hangsúlyozni ezt. Állj a sarkadra, és vedd kézbe az irányítást, Tiéd a pálya és a nyeremény, csak merj! Zenét most nem tudok csatolni, mert kaki a gép, szóval ennyivel kell beérnetek, sziasztok ♥ :D

Igazi

Légy erős, én még élek:
Bátor lettem, már nem félek.
Megtanítottál küzdeni-hiába,
s hibát elkövetni hibára.
Láttalak nevetni,
hullatni könnyeid:
Melyik volt igazi?

Melyik voltál te?
Hol kezdődött az én el?
Én még tükörbe tudok nézni,
ne félj, nem felejtem intelmeid!
Láttalak nevetni,
hullatni könnyeid:
Szerinted tudom, melyik igazi?

Szeretlek, igazán és őszintén.
Melletted leszek én,
ezen a Földtekén,
hisz benned létezik az erény!
Láttalak nevetni,
hullatni könnyeid:
Tudom melyik
az igazi.

Láttatok már nevetni,
értetek, s magamért
hullatni könnyeim.

Melyik az igazi?

Kulcsszó

  Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
 Sajnálom, hogy ilyen régen jelentkeztem, a kifogás elolvasásához ajánlom figyelmetekbe az előző bejegyzéseket, mert már szerintem ciki mindig ugyanazzal a kibúvóval mentegetőzni. Mielőtt mindenkit elragadna a heves extázis élmény, hogy újra jelentkezek, le kell tőröm mindenki lelkesedését, ma se fogok világot megváltani, és nem tudok új történetbe belekezdeni, pedig elkezdtem becsszó! DE! Megint egy séma lett volna, rideg és üres semmiség, és én ilyet nem akarok nektek adni. Az írás, a történetek mind ajándékok, nekem is, és remélem nektek is. Egy ajándék nem lehet vacak, és semmit mondó.

 Gondolkoztam valami hangulatos, merengős témán, hogy milyen kérdésen rághatnám az agyam. Őszintén szólva, sok-sok dolog jutott eszembe, de egy sem volt átütő. Mégis, itt és most, megakarom ragadni az esélyt, és mégis megpróbálok összehozni nektek valami szellemit. ( Ne kérdezzétek, ma idiótán fogalmazok!)

 Miért ragaszkodunk valamihez, ami árt nekünk? Éreztétek már azt, hogy valami nem jó nektek, mégis akartátok és mindent beleadtatok annak elérése érdekében? Én igen, emiatt bele is ütöm az orrom olyanba, amibe nem kellene, de ez mellékes. Ragaszkodunk mindenhez, ami fontos, vagy fontos volt nekünk. Személyekhez, képekhez, plüssmacikhoz... Mindenhez. Észrevétlen nyomokat ejtenek rajtunk ezek. Ám, ha tudjuk, érezzük, hogy valami nem szolgálja a javunkat, akkor miért akarjuk azt foggal, körömmel? Van, hogy csak függők vagyunk, lásd alkohol, de van, hogy csak elvakultak, lásd szerelem, barátság. Észre se vesszük, hogy alakítanak minket azok a kapcsolatok amikbe már nem kellene benne lennünk, a körülöttünk lévőkben keressük a hibát, magányosnak és elkeseredettnek érezzük magunkat. Hol a hiba?-Kérdezzük magunktól, és nem vesszük észre, hogy egyszerű a válasz. Nehéz véget vetni bárminek is, de ha nem tesszük meg, nem adunk esélyt arra sem, hogy jobb legyen. Elhisszük azt, hogy a rossz normális. Ilyenkor nem tehetünk mást csak figyelnünk kell a külső jelekre, azokra, akik még jót akarhatnak nekünk, és mindenek előtt Le Kell Tudni Lépni. Harag, düh, és megbánás nélkül. Függetlenül végigtekintve a múltat, a hibákat, és lajstromot tartani. Végül pedig visszaállítani azt, akik valójában vagyunk, csak már bölcsebben.  

 Persze felmerül a kérdés, akárcsak a mostani osztályfőnöki órán: mi a jó, és mi a rossz? 

AWS- Takard el