Minden kezdet nehéz

Sziasztok! :)
  Huu, hihetetlen, hogy elkezdtem ezt a blogot írni. Bevallom, nem ez lesz az első, mert már egyszer, az egyik barátnőmmel, vezettünk egyet, ami nagyon jó volt, de ez most csak az enyém, és a tiétek lesz, vagyis nagyon remélem, hogy nem csak a saját szórakoztatásomra írom. Vagy tudjátok mit? Az se baj.
  Az első fejfájást azonban kapásból a blog címe okozta. Mégpedig azért, mert semmi, de semmi ötletem sem volt. Végül, aztán megszállt az ihlet, és az egyik este megszületett az ötlet, Lost People in Future. Azért, ezt választottam, mert úgy gondolom, sokan, akár felnőttek, tinédzserek is érezhetik magukat elveszettnek, bizonytalannak a jövőjüket illetően - itt nem csak a tovább tanulásról van szó, bár ez sem elhanyagolható -, mindannyiunkban vannak apró kérdőjelek, amik ködként telepszenek le a jelenünkre. Szerettem volna kiírni a gondolataimat, és még ha nem is fogják olvasni legalább megnyugszom, hogy volt annyi bátorságom, hogy ide leírjam őket. Ha pedig csodával határos módon mégis figyelemmel követik az írásaimat, akkor sikerült a világ legboldogabb emberévé tennetek. (:
  Szeretném elsőként is megmutatni az egyik szenvedélyemet, amit most már nem csak papírra vetve fogok gyakorolni. Ez pedig a költészet. Nagyon szeretek írni, hisz ilyenkor az ember azt írja, amit lát és érez. Semmit sem tudhatunk jobban magunkénak, ami az általunk képviselt gondolatokat közvetíti a világnak, és ez számomra nem más, és tényleg nem más, mint az írás. Ezt a szenvedélyt persze egyéne válogatja, van aki táncolni, festeni, rajzolni, fotózni szeret, de mindnek azt hiszem egyetlen egy lényege van: az egyén és a gondolatok.

Árny

Eltűnik a sóhaj, az égig száll,
az éjben feltűnik, s fellebben egy árny.
Szív megdobban, egy ütemet kihagy,
és vágytól kiáltja;
Maradj, jelenbe kapaszkodj
míg erőd bírja, ne add fel a harcot!

Az árny mégis elmenekül, meghátrál
Eltakarja arcát, csak azért, hogy ne lásd.
Próbál, majd megszakad, 
hogy olyan legyen, mint a többi vad, 
kiket embernek tart,
görcsösen csak ennyit akar.


Fakul az árny, nem önmaga.
Feladta, mi egykor volt: szabad.
Alig van ereje, hogy visszanyerje, mit elvesztett...
megtanult egy leckét,
feladni az egyént, semmit nem ér,
hisz így vagyunk, mind, egyéniség.


Nos, remélem senki sem röhög otthon a gép előtt, és valami megfogott ebben a pár sorban, a következő bejegyzésig, Sziasztok!:)