Strife
- Hogy hova akarsz menni?-kérdezte Luke, ahogy hazaérve bejelentettem, hogy elmegyek bulizni. Megrántottam a vállam, és vetkőzni kezdtem.
-Ember! Mik ezek a véraláfutások?-magamra pillantottam, majd a barátomra. Tudtam nagyon jól, hogy érti mit akarok, és hogy miért. Szerintem végig sejtette, hogy valaki megbuherálta az autót, amivel a baleset történt.
Kinyitottam a szekrényem, előkaptam pár régebbi ruhadarabom, majd felöltöttem őket magamra. Megnéztem magam a tükörben. Láttam a hegeimet a lélektelen szemeimen keresztül. Majd Luke-hoz léptem, aki csendben hallgatta, ahogy az anyja meg az apja veszekszik. Öklei sebesek voltak attól, hogy a falba boxolt, végül ő is vetkőzni kezdett, bár ő maradt a bőrdzsekinél, és fekete nadrágnál. A vállába ütöttem, barátian, amiről tudta, hogy mellette állok.
-Valaki megbütykölte az autót... nem én vagyok a gyilkos.-mondtam halkan, mire bólintott.
-Eddig is csak a saját szemedben voltál te a tettes. Én sejtettem, hogy ezt valami bájos ember tehette. Ja, és szívesen segítek neked, amúgy is verekedni való kedvem van, és széttépem azt aki ezt tette veled!
Összevigyorogtunk. Emlékszem arra, amikor Luke-kal először keveredtünk verekedésbe. Nem lehettünk többek tizennégy évesnél, amikor belekötöttek Luke már akkor is szabad, és kötetlen viselkedésébe, életvitelébe. Ketten voltunk, öt emberre. Rendesen el lettünk verve, és egymást támogatva sétáltunk haza, mindeközben nevettünk azon, hogy minden ütés, fájdalom megérte, hisz kiáltunk magunkért. Most is erre készültünk.
Kinyitottuk az ablakot, szerettük volna elkerülni a veszekedés magját, és kimásztunk. Szerencsére a ház oldalán borostyán volt felfuttatva, így nem volt olyan nehéz dolgunk. Leérve pedig rágyújtottunk egy-egy cigire. Lassan, egyszerre fújtuk ki a sűrű füstöt... Majd suttogva hozzátette:
-Ki ez az Amethys-t?- a zsebembe csúsztattam a kezem.
-Csak egy festőművész. Tehetséges, és talán tud valamit a szüleimről, amit én nem.-bólintott.
-Ennyi? Ennyi lenne: eszköz?-rápillantottam. Hasonló tekintettel nézett rám, mint Amethyst, mikor a portrém skiccelte. Ijesztőek voltak ezek az emberek: át akartak látni rajtam, és talán sikerült is nekik. Nem tudtam eldönteni, hogy ez ellen, vagy emellett vagyok. Szerettem volna, ha megértenének, de nem is akartam kiadni magam... elég volt nekem a legjobb barátom.
-Nem, talán nem ennyi.-fűztem hozzá. Elnyomtam a csikket, és felszálltunk a villamosra.- Örülsz hogy Cassie visszatér?
Luke elmosolyodott. Hihetetlen volt az, ahogy ez a lány az ujjai köré csavarta őt. Szerelmes volt... erős, határozott, és tettre kész, legalábbis ebben az ügyben. Nem akarta elkapkodni a dolgokat, rocker lévén nyíltan futni sem futott Cassie után, mégis határozottan tudtunk az érzéseiről, csak abból, ahogy megváltozott az arca, ahogy szóba került.
-Persze, végre nem csak a sok hülyeséget kell hallgatnom tőled az egyetemen. Lesz valaki értelmes is.-felnevettünk, majd leszálltunk az egyik felkapott szórakozóhelyhez közeli megállóba.
Nem vártunk sokat, azonnal bementünk. Luke-nak elmondtam melyik jómadarat kell keresnünk, de szerencsénk volt... ahogy beléptünk azonnal megpillanthattuk egy sarokban, ahol egy lánnyal kavart. Lassan oda sétáltunk, nem törődve a tömeggel, a döbbent arcokkal, akik meglepetten vették tudomásul, hogy itt vagyunk. Lekaptam magamról a kapucnim, majd megpöcögtettem a srác vállát, de az csak intett. Erre Luke megfogta, és kitépte a csaj karjai közül, és a falnak passzírozta. Ekkor odaugrott még egy srác, akinek azzal a lendülettel bevertem az orrát. Ám Luke sem tétlenkedett, a gyereknek ismételten roncs volt az arca, de mozdulni nem bírt a vas öklök közül. A feje mellé ütöttem, bele a falba.
-Beszélj te görcs! Ki volt az, aki megölte a szüleimet?-hátulról elkaptak engem, és Luke-ot is, a földre zuhantunk, de azonnal felugrottunk, és kitört a discoharc.
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Képzeljétek el! Tegnap voltam életem első, igazi rock koncertjén, és élveztem!! Nem hittem volna, hogy ennyire jól fogom magam érezni, de mégis, nagyon hamar beszippantott a hangulat, az életvitel, minden. Ajánlani tudom mindenkinek, aki egy kicsit is bevállalós! Ellenben sajnálom, hogy ilyen kevésszer tudok nektek új részekkel szolgálni, valahogy semmi sem megy úgy, ahogy kellene. Nem érzem túl jól magam, így alapállapotban.
Most viszont egy Alvin és a mókusok számmal búcsúzni, akik a koncertet adtak. Élvezzétek ti is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése