Düh, pont

 Sziasztok Kedves Olvasóim!
 Rég írtam nektek, ezt nem győzöm sajnálni, de nálunk aludt az egyik barátnőm, és tegnap elmentünk egy anime-meetre, amit mindenkinek csak ajánlani tudok! Nagyon jó volt, és megismerkedhettek nagyon sok, nagyon színes, kedves, közvetlen emberrel, akik persze nem mind okvetlenül százasok. Júniusi legeslegjobb élményemre tettem szert ezzel, ugyanis ez a rendezvény a Margit-szigeten volt, tehát friss levegőn, az éltető napfényen, kell ennél több? Nekem kellett volna, de ezt... nem kaptam meg, ami miatt kicsit feszült, kicsit nyűgös, és még inkább szomorú vagyok.
 Gondolom voltatok már olyan helyzetben, hogy terveztetek. Elterveztétek, hogy ilyen lesz, olyat csináltok, lelkesek vagytok, akarjátok, és várjátok. Minden porcikátok csak ezzel az egy időponttal, eseménnyel van elfoglalva. Aztán, mint egy jó regényben, a vége előtt történik egy száznyolcvan fokos fordulat, és voilà minden mintha kisiklott volna, minden terved köddé válik. Ja, remek mi?
 Keserűség, düh, kétségek marják a gondolataid. Azt hiszed, hogy minden ellened esküdött össze.Reménykedsz abban, hogy a "sors" majd kárpótol ezért a veszteségért. Nap-nap után úgy kelsz fel, hogy talán most, talán ma meg lesz az áttörés, de hiába, és este megint kétségekkel fogsz álmodni. Szőrnyű. Szőrnyű. Szőrnyű. Utálom ezt az érzést, utálom az ilyenkor előugró kis gondolat fiókokat, utálom, hogy így is azt hiszem tehettem volna valamit, de legbelül tudom, hogy ez nincs így.
 Félelmetes, hogy az ember mennyire ki van szolgáltatva másoknak, a körülményeknek. Ijesztő, hogy nincs uralmunk afelett, hogy mi is történik. Talán jobb, is ha nem akarunk irányítani, jobb úszni az árral, s csak akkor rúgni egyet, ha úgy tűnik ellep minket a víz. Vagy küzdenünk kellene? Küzdeni az utolsó szuszig, amíg van cél? Személy szerint, az utóbbira voksolok. Bár ezt embere válogatja. Van, hogy a könnyebb jobb, de van, hogy a nehezebb által több leszel, mint amilyen eredetileg is voltál. A tapasztalat edz, és ami nem öl meg, az megerősít.

Tátongó, mély sötét űr,
melynek mélyén forr a düh.
Küzd, tűrsz, míg meg nem szűnsz,
de a Sors végül pofon üt, s Te elterülsz.

Nem békít, nem nyugszik, s már nem hisz
semmiben.
Feltörni, falakat dönteni, üvölteni
semmibe.

Akar lángolni, tűzben elégni,
mint a felajzó vulkán, mi pusztít.
Végül a habok söprik el a lángtengert
s a régiből a béke jön el.

Megnyugvás, s győzött a szeretet.