Hangos reccsenés vert fel az álmomból, hirtelen azt se tudtam hol vagyok, egyedül Anger macska zöld szemei lebegtek előttem a félhomályban, ahogy leült az előttem lévő székre. Pislogtam párat, majd a lány mosolygós arcára én is vigyorral válaszoltam. Jól esett, hogy szavak nélkül is sugárzott róla a kedvesség, és a kellő vagányság. A tegnapi sérülései is begyógyultak, hála a gyógyszereknek és...
- Igen, Walker meggyógyított. A telekinézés mellett, nagyon jó "orvos" is.-tekintete Arrowra vándorolt, aki ülve aludt, és akin éppen Walker alkalmazta az erejét. Eszembe jutott az álmom, az, hogy akkor is ő volt, aki összeforrasztotta a mellkasomon tátongó lyukat, hogy segített. A póló, amit viselt, engedte láttatni megfeszített izmait, a homlokán izzadságcseppek jelentek meg a koncentrálástól. Nem voltam egyedül. Persze, itt volt Anger, és Arrow is, de Walker más volt. Voltak hasonló képességeink, és ez a tény megnyugtatott.
- Tudod, Walker az öcsém.-nyeltem egyet. Ezek szerint, a testünkben egyfajta mutáció ment végbe, ami megváltoztatta a sejtjeink felépítését, így a külső adottságainkat is. Sosem voltam jó bioszból, de a lényegi összefüggéseket átláttam. Azért haltak meg annyian, mert minden téren rendben voltak.
Fájón gondoltam vissza arra, amikor tizenöt évesen elmentünk az árvaházzal a kórházba, egy egyszerű rutin kivizsgálásra. Akkor, már egy ideje kezdtem elveszíteni a tapintó-érzékem, és mikor ennek hangot is adtam, a dokik csak álltak fölöttem értelmetlenül. Végül, két év elteltével, már semmit sem éreztem. Ha megszúrta a rózsa nem fájt, ha lángba tettem a kezem, a bőröm felhójagosodott, de nem éreztem semmit. Kesztyűkben, és hosszú cuccokban jártam, csak azért, hogy ne sértsem meg magam annyira. Aztán beleszoktam ebbe az életbe is.
- Ez komoly?-Anger a szája elé kapta a kezét. Szemei elkerekedtek, és hangtalanul tátogta, hogy " Istenem", majd megköszörülte a torkát.- Walkerrel is ugyan ez volt. Ha jól emlékszem ez egy ritka betegség, bár a nevét elfelejtettem... és...
-Állj!-szakítottam félbe.- Telepata vagy.-ez nem kérdés volt, hanem világos tény. Anger bólintott.
-Nekem migrénes fejfájásom volt, Arrownak pedig kezelhetetlen dühkitörései, amik a kezelések után stagnáltak, mi több, teljesen lenyugodott, csak szuper erős lett, és nagyon úgy tűnik, hogy emellé, hihetetlen logikai képességek párosultak. Stratéga. Te pedig... még titok vagy.
Ekkor belépett az ajtón Mr. Brain, a doktornővel. Elmondták, hogy most egy nagyon fontos kiképzési fázis kezdődik az életünkben, és kérik, hogy maximálisan működjünk közre. Felálltam, és a többiekkel egyetemben, halkan, és mélységes csöndben követtük a két vezetőnk. Ma elkezdődik a tervem, az, hogy csapattá fogunk válni. Igazából nem sétáltunk sokat, sőt egy elkerített folyosón vezetett végig az utunk, a falak hófehérek voltak, és a lépteink visszaverődtek róluk. Végül egy hatalmas nagy, és terjedelmes parkba értünk, amit vagy tízméteres várfal vett körbe. Mr. Brain felém fordult.
-Használjátok az erőtöket, ha élni akartok.-megérintette a vállam, majd a nővel együtt elhagyták a "ringet". Kicsit gáz volt, hogy szerencsétlen doktornő nevét most se tudtam, de még volt rá alkalmam megkérdezni, vagyis reméltem.
A srácok felé fordultam, mikor a föld megnyílt alattunk, és három, körülbelül száz kilós oroszlán bukkant elő, hatalmas agyarakkal a szájukban. Látszott rajtuk, hogy ők is a kísérletek alanyai voltak. Szemük vérerekben úszott, bundájuk foltokban hullott. Undorítóak voltak. Az egyik engem méregetett, majd két másodperc múlva felém rugaszkodott. Az adrenalin szintem az egekbe szökött, a fejemben lejátszódott az eddigi életem. Szinte éreztem a fájdalmat, ahogy széttép ez a vadállat. Lehunytam a szemem, és a karjaimat magam elé emeltem védekezés gyanánt, amikor az oroszlán megtorpant, sőt tízméternyit repült. A tüdőmbe szorult a levegő, a tenyerem izzadt, de még éltem. Még. A többi lény is felénk támadt.
Anger egyik helyről a másikra került egy szempillantás alatt, így összezavarva a felé támadó állatokat, akiket Arrow könnyű szerrel letudott győzni.Walker pedig, pontosan azt tette, amit én. Jók voltunk.
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Ajh, hihetetlen de ez már a nyolcadik fejezet!! Élvezet ezt a történetet írni, még pedig azért, mert még mindig nem tudom teljesen, hogy miből mit akarok kihozni, teljesen spontán a dolog, és ezt kimondottan élvezem benne.Nektek, hogy tetszik, mi a véleményetek? Igazából erre nagyon kívácsi lennék, mert visszajelzés nélkül kicsit problémás javítani a történet menetén, a fogalmazási stíluson. Na mindegy, remélem tetszik, és szeretnétek, hogy minél előbb kiderüljön, hogy mi is lesz a novella vége.
Nos, és megint egy Linkin PArk számmal búcsúzom, remélem nem unjátok még:))
♥!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése