A torkomból akaratlanul is felszakadt egy dühödt sóhaj. A lábaimat és a karomat is összefontam, tehát minden taktikát bevetettem annak érdekébe, hogy ne kelljen beszélnem, és ne is beszéljenek hozzám. Átvertek, az orromnál fogva vezettek, én pedig ostoba módon bedőltem a velem szemben ülő embernek. Emiatt csak átkozni tudtam magam. Kitekintettem az ablakon. A látóhatárt megtöltötte a lerombolt épületek sziluettje, a gyárak kemény, szinte éj fekete füstje. Féltem attól, hogy megint kísérleti alanynak fognak használni, hogy az így is szétroncsolt ereimbe több tűt fognak szűrni. Nem akartam újra így élni. Üvölteni, tombolni volt kedvem, de tudtam, ezzel csak a magam dolgát nehezíteném. Remélhetőleg nem voltak tisztában azzal a ténnyel, hogy a kezeléseik új képességgel ruháztak fel, így legalább ez maradhatott az egyetlen ütőkártyám.
- Aj, biztos szeretnéd, hogy megmagyarázzuk a helyzetet és...- rápillantottam a férfire, akinek kék szemei gyermetegséget sugároztak, semmi rosszindulatot.
- Tudja, már az első perctől kezdve tudni akartam mi folyik itt, és lám lám, senki sem vette a fáradságot, hogy elmondja. Egy szóval, köszönöm, de Önből végképp nem kérek. - azzal dacosan elfordultam tőle. Hiába. A vonat egy nagy rántás kíséretében megállt, aminek következtében majdnem előre estem. Szerencsére megtartottam magam. A férfi felállt, és kezet nyújtott nekem. Felkaptam a fejemre a kapucnim, és elsétáltam mellette. Nem akartam testi kontaktust teremteni vele, irtóztam már a gondolatától is.
- Mellesleg Aj, Brain vagyok, és hidd el, nálam csak rosszabb emberek akarnak majd hozzád érni. - visszatekintettem rá, tudtam, hogy vörös szemeim szinte felperzselik az előttem álló embert, ellenben próbáltam higgadt maradni, mert a Brain mögötti ablak zárja feszülni kezdett, tehát az erőm reagált a hangulatomra, a dühömre, és a félelmemre.
- Állok elébe, ők legalább tiszta lappal akarnak bántani, tudom mire számíthatok.- azzal szinte feltéptem a fülke ajtaját, és kitártam a férfi előtt. - Kérem, én nem tudom az utat.
Brain előre ment, és leszállt a vonatról, majd követtem én is. Az egész állomás nyitott volt, és egy lépcső vezetett felfelé. Körülöttünk afro-amerikai munkások dolgoztak, és pár furcsa, vörös szemű majmot istápoltak. Egy fehér köpenyes tudós lépett az emberek közé kezében fecskendőt tartva, amiben valami zöldes anyag volt, nem olyan, mint amit én kaptam. A férfiak mind egy lélegzetvétellel vetették magukat előre, a tűben lévő anyagért, átgázolva egymáson. Megdöbbentem, és Brainre néztem.
- Mit adnak nekik? - kérdeztem elhaló hangon.
- Drogot, ezért dolgoznak. A csimpánzokon pedig a belétek lőtt szert kísérletezték ki, persze emberként máshogy reagáltatok rá, mint ők. A majomfélék, egyszerűen megőrültek tőle.- megkövülten álltam. Figyeltem az embertelenséget, az eszeveszettséget. Ezt a tudósok, mind kihasználták, és alkottak valami olyat, mint én.
- Gyere, van pár ember, akit be akarok mutatni.- megfogta a vállam, én pedig szó nélkül követtem. Bármi jobb lett volna ennél a sorsnál. Alig bírtam megemészteni a látottakat.
Egy nő lépett elénk, arcán halvány mosoly ült, olyannak tűnt, mint Brain, kevésbé rossznak. Köszönt, mire bólintottam, és elkezdte felmérni az egészségi állapotom. Kicsit alultápláltnak talált, de azt mondta rendben vagyok. Nem tudtam, hogy örüljek-e ennek.
-Arrow, Anger, és Walker, kérlek gyertek elő.- a három nevet, három alak követte. Egy magas, nyúlánk fiú, akinek szemébe lógott kócos fekete haja. Arcán pimasz mosoly ült, mély barna szemeiben pedig erőt láttam, olyat, amilyen bennem is rejlik. Egy lány, akinek napbarnított bőre volt, és hosszú, barna haja, macska zöld tekintete vizslatón függött rajtam, elemzett, ahogy én őt. Végezetül még egy fiú, akinek fehér, áttetsző bőre, és rubin szemei voltak. Ő is albínó volt. A nő közéjük vezetett, egyenest az albínó mellé.
- Aj, ők a sorstársaid.-automatikusan a fiú kezei után kaptam, aki meglepő módon viszonozta a szorításom.
- Ne hagyj egyedül.-suttogtam az álmomra gondolva. Walker bólintott.
Sziasztok!:)
Ez volt a hosszú hétvége utolsó napja, gondoltam megörvendeztetlek titeket egy résszel. Már megint feleslegesen írom, hogy kíváncsi vagyok arra, nektek hogy tetszik a történet, és a szereplő(k), mert már megint nem fogtok írni. De tudjátok mit nem is baj, csak olvassatok. Kivételesen nincs kedvem nagy szavakat írni, sok a tanulni valóm (sajnos), így most búcsúzóul fogadjatok tőlem egy nagyon jó számot a The Carbonfools-tól. Szeretlek titeket.♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése