Elsősorban, sokat gondolkodtam azon, hogy írjak-e vagy ne. Nos, az a helyzet, hogyha nem írhatok, akkor akár az ujjaimat is levághatnák, a szívemen is átgázolhatnának, az se érdekelne, üres lennék. Bár, most se érzem magam ilyen téren száz százalékosnak és tehetségesnek, most mégis azon az elhatározáson vagyok (köszönet a barátaimnak), hogy mégse adjam fel az álmom, hogy író/költő legyek. Egyenlőre csak szüneteltem ezt a dolgot, és próbálok tisztán gondolkodni, és erre a blogra koncentrálni.
Megjegyzem, innen jött a mai napi posztom ötlete, az hogy az ember nem tud, vagyis csak nagyon nagy kínkeservek árán tud lemondani a szokásairól, a vágyairól, a már szinte hagyományos rítusokká vált mindennapi dolgairól. Ha sikerül is neki, az is csak pillanatnyi elhatározás lesz, mert annyira beleivódott a vérébe, hogy nem tud mit tenni, mint folytatni, mindig visszatérni kiindulási helyzetébe.
Meg amúgy is, gondolom ti is tudjátok milyen érzés, mikor újra megnézitek gyerekkorotok kedvenc meséjét, akár több év után is. Ugyanaz a kellemes érzés jár át, mint mikor öt vagy tízévesen láttátok először. Vagy, amikor újra egy régi hobbitoknak kezdtek élni, és utána megkérdezitek magatoktól, hogy "Hogyan is tudtam ezt abbahagyni?"
Talán egy kis szünetet kell tartanunk abban, amit annyira szeretünk, hogy rájöhessünk, miért is kezdtük el csinálni? Talán újra ihletet, ambíciót kell gyűjteni, hogy nagyobbat alkothassunk mit valaha? Lehet, hogy most úgy tűnik, hogy végig az írásról beszéltem, de szerintem, legalábbis a legnagyobb meggyőződéssel állíthatom, hogy ez mindenben így van. Nos, remélem segített pár dologban ez a kis szösszenet, és még mindig szívesen olvastok. Szeretlek Titeket!☻
Azt hittem,hogy a mai nap nem lehet jó...de aztán jössz te,és úgy feldobsz,hogy....hogy..nagyon!♥:D
VálaszTörlésköszönöm♥:D bár megint nem vidám témákat boncolgatok:)
VálaszTörlésörülök hogy mégis ért valamit a szavam ^^ :D (és én még mindig nem láttam a mesét :P)
VálaszTörlésezen majd segítünk:d
VálaszTörlés