A városban lévő művészeti egyetemre mentem, ahol Amethyst tanult. Igazából nem beszéltünk meg különösebb időpontot, de úgy gondoltam, hogy nem veszthetek sokat, ha most meglátogatom. Reméltem, hogy nincs órája, így tud rám mondjuk öt percet szakítani, addig hátha kiszedhetek belőle valamit. Próba, szerencse.
Zsebre dugtam a kezem, mert már szinte kicsípte a hideg. Minden vágyam az volt, hogy múljon már el ez az idő, a fehérség. Összehúztam magam, és próbáltam eltűnni a tömegben. A kapucnimat mélyen a szemembe húztam, és csak a célomra, a körülöttem lévő emberek hangjaira figyeltem. Volt, aki valamiféle megbeszélésről beszélt, volt aki a gyerekeiről, volt aki a tanulni valóiról. Valaki pedig a tegnapi buliról. Hihetetlen volt az, hogy én is ilyen ember voltam. Fel sem fogtam az életemből nagyon sok, a piánál, és csajoknál fontosabb dolgot. Mindig egyik napról, egyik estéről a másikra éltem.
-.. a legjobb, hogy szenved. Fel se fogta az a nagyképű seggfej, hogy a baleset nem az ő hibája. Most itt sajnáltatja magát. Nincs apuci, meg anyuci már nem is olyan nagy legény.. Szánni való.- felkaptam a tekintetem, és végig futtattam az emberek tömegén. Az egyik, állítólagos barátom volt. Éppen egy csoportnak mesélte rólam, arról, hogy milyen undorítóan tehetetlen lettem. A kezem ökölbe szorult, a nyelvemre haraptam, így a vér kiserkent. Se szó, se beszéd melléjük léptem, és minden dühömmel behúztam a srácnak, aminek következtében ketten rám ugrottak, és ütni kezdtek. Azonban nem hagytam magam. Az agyamat elöntötte a harag, és csak az zúgott a gondolataimba, hogy nem én tehettem arról, hogy a szüleim meghaltak, hanem valaki más. Valaki más.
A lábammal kigáncsoltam a felém tornyosuló, számomra ismeretlen embert, aki hangos puffanással ért földet. Nem vesztegettem rá az időmet, a beszélő felé vetődtem, és magam alá gyűrve verni kezdtem.
-Mi van mocsok, most nem nagy a pofád? Ki volt? Ki buherálta meg a kocsit?-üvöltöttem. A kapucnim lecsúszott a fejemről, a fiú szemébe ijedség ült. Kezét védekezőn feltartotta.
-Nem tudom, az Istenért Strife, nem tudom!-az orrából ömlött a vér, egy foga a feje mellett helyezkedett el a földön. Hirtelen lekaptam róla, és messzire dobtak, úgy hogy egy kuka fogta fel a zuhanásom.
-Rohadj meg, kis árva.-azzal ott hagytak.
Pár pillanatig ültem a hideg betonon, a járókelők megnéztek, de senki sem szólt. Végül feltápászkodtam, és felszálltam az első villamosra.
-Amethystet keresem.-mondtam a recepción ülő férfinek, aki nem győzött pupillázni a kinézetemen. Hogy őszinte legyek, az én külsőm még itt is kirikított, pedig ebben az épületben több volt a különc, mint az egész Földön együttvéve. Voltak punkok, hippik, valamilyen alternatív stílus képviselői, meg még kitudja milyen emberek. Volt aki lány volt, és fiúnak néztem, de előfordult fordítva is.
-Miért keresi?-kérdezte vissza a pápaszem mögül.
-Modell vagyok.-erre felcsillant a szeme, és azt mondta, hogy hátul a kétszázkettes teremben fogom megtalálni, de figyeljek rá, hogy csendben legyek.
Így is tettem. Végig mentem egy folyosón, elfordultam balra, és röpke öt perc után a bűvös ajtó előtt álltam. Igyekeztem nem zavart, általános arckifejezést ölteni magamra, nem akartam, hogy azt lássa rajtam, hogy ma megint megtörtem. Kopogtam.
-Szabad!-még ki sem ejtette a szót, de már benyitottam. Érdeklődő szürke szemei pirosak voltak, de őszinték. Elmosolyodott.-Szia, nem számítottam rád, de örülök.-volt valami furcsa a hangjába, amit nem tudtam mivel magyarázni. Felállt, és láttam, hogy a nyakán csúnya véraláfutások helyezkednek. Közelebb léptem.
-Mi történt?
-Először szeretném megbeszélni a kompozíciót, és az érzelmet, amit ki akarok fejezni az első képen. Nem kell részletesen, de örülnék, ha te is hozzáfűznél valamit, rendben?-nem nézett a szemembe, végig kerülte a pillantásom. Kezei remegtek,ahogy a palettához, és a vászonhoz nyúlt. A viselkedése gyökeresen megváltozott.- A téma a magány, a düh. Ezt valahogy össze kell hoznunk a természet frissességével, és egészével. Nehéz lesz, de megoldható. Mit gondolsz?-hátat fordított nekem, ezzel bezárva a könyvet, és válaszok nélkül hagyva.
-Amethyst!-nyúltam utána. A hamvas bőre mellett az én kézfejem egy roncsolt rongydarabnak hatott. Rám nézett.
-Ez munka Strife, semmi más.
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Igyekszem behozni a lemaradásom, és ütősen írogatni nektek. Nem tudom mennyire tetszik az eddigi fejlemény, a fogalmazás. Kezdek kicsit, ezen a a téren is, elbizonytalanodni. Mostviszont a kedvenc mesém legismertebb betét dalával búcsúzom. Remélem mindenki ért mindent belőle, hisz mindent elmond♥
Igyekszem behozni a lemaradásom, és ütősen írogatni nektek. Nem tudom mennyire tetszik az eddigi fejlemény, a fogalmazás. Kezdek kicsit, ezen a a téren is, elbizonytalanodni. Mostviszont a kedvenc mesém legismertebb betét dalával búcsúzom. Remélem mindenki ért mindent belőle, hisz mindent elmond♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése