Kényszerszünet

"Napról napra, lépcsőről lépcsőre megyek majd tovább ezen a különös úton... felfelé, vagy lefelé vezet ez a lépcső? Ezt nem tudom. De nem állok meg."

Márai Sándor

Sziasztok Drága Olvasóim!
Örömmel közlöm veletek, hogy élek! Nyomorult, gyötrelmes darabjaimban ugyan, de még lélegzem. Sajnálom, hogy körülbelül száz éve posztoltam valamit is, remélem elnézitek nekem. Az a helyzet, hogy egy kis kényszer pihenőt írtak elő nekem. Első sorban: önmegtartóztatási problémáim miatt, másodszor a lelkem renoválás alatt áll. Azt hiszem, ilyen állapotban, ilyen kevés idővel nem tudnék olyan százalékon pörögni, teljesíteni ahogy szeretnék, vagy ahogy megérdemelnétek. Elnézéseteket kérem, remélem ez a kis szünet nem fog tartalmasan hosszúra nyúlni. Addig is gondolkozni fogok, témákon, gondolatokon, és a történet folytatásán. Ne felejtsetek el!♥ Ja, és szorítsatok, egy utolsó küzdelem vár rám. Hallgassátok a mostani kedvencem: a Madness-t.

Hallgat a sírásó, nem kondul a harang,
utolsó menetre készen, várakozik a boldogtalan.
Ajka lila, keze üres, s szeméből,
abból a két lélekvesztőből eltűnt a könny.

Harcos szíve megállt, hallatlan a vigasz,
a melankólia leszállt, s mint köd ülve maradt
a domboldalon.

Nem sír senki, már nem éri meg!
Feladta mindenki, a halottat senki sem
keltheti fel!
Nem remélnek, nem hisznek,
de a hulla szája mosolyra rebbent.