Casssie
Ahogy Luke elment előhalásztam az ágy alól a naplóm, amiről senki sem tudott. Elméletileg nem lett volna szabad semmi ilyen jellegű tárgyat a szobákban tartaniuk a hozzám hasonló embereknek, úgy gondolták, hogy ez erősíti az ellenállásunk a kezelés ellen. Nálam erről szó sem volt. Egyszerűen kedvem leltem az írásba. A matrac és az ágytámla közé bújtattam egy tollat, amit most gyors kézmozdulattal kiszabadítottam a helyéről, majd pár másodperc gondolkodás, hirtelen szóáradat után írni kezdtem.
Nem szoktam eget megrengető dolgokról írni. Még csak jónak se tartottam magam, sőt az írásom maga a macskakaparás volt. Többnyire az állapotom taglaltam, és azt amit Luke közölt felém a külvilágból, na meg magát Luke-ot. Hát igen, Luke. Emlékszem mennyire utált, azt hiszem az idegesítette a legjobban, hogy mindig sikerült teljesen figyelmen kívül hagynom. Bevallom, én igazán élveztem a zsörtölődéseit. Azonban, amikor kiderült, hogy van egy közös felvett tantárgyunk, az ökológia, tudtam, itt az idő megtörni a jeget. Most is mosolyoghatnékom támadt az emléktől, de valamiért a mellkasomban fájdalmas érzés bontakozott ki. Egyszerűen a Luke-kal való kapcsolatom kiszámíthatatlan volt. Mindig ott állt mellettem, egy szavamba se került, még csak egy köszönömbe se. Egyszerű szavakkal leírhatatlan volt a kötelék, ami hozzá fűzött, és ettől mindig sikerült elbizonytalanodnom.. Mindig.
A naplóra néztem, aminek lapjait a könnyeim áztatták, végül becsuktam és eltettem. Óvatosan felkeltem, és a tükörhöz léptem, amit a szoba legeldugottabb helyére állítottak. A heves szívverésem azonnal stabilizálódott, és a boldogság vett a szárnyaim alá. A kulcscsontom élesen kiállt, a karomat talán át is tudtam volna érni, ha nagyon igyekszem, és ahogy felhúztam a pólóm, a medencecsontom is ékesen bizonygatta, eléggé vékony vagyok. Ekkor azonban megéreztem a fojtogató, megölni készülő érzést a torkomba, ami ellen azonnal küzdeni kezdtem, és mélyen visszazártam magamban.
Ekkor kopogtattak az ajtón, és mivel már Luke volt nálam, kizártam azt, hogy ő legyen. A kezelőorvosom volt, hatalmas, álszent vigyorral a képén.
-Cassandra, hogy van?-sose tegezett, sose hívott Cassie-nek. Érzelemmentesség, ez volt a kulcs szó
- Teljesen rendben vagyok.-mondtam szűken. Tőlem ennél többre senki sem számíthatott ezen a helyen. Sem a sorstársaim, sem a nővérek.
-Ennek örülök. Ezen a héten is meg kell mérnünk a testsúlyát, idejönne?-bólintottam, és minden idegszálam nyüszíteni kezdett a mérleg láttán. Lehunytam a szemem, és úgy léptem rá a kínpadra.
Az orvos csámcsogott egyet az eredményen majd, felfirkantotta a füzetébe.
-A magassága 178 centiméter, a testsúlya pedig 53 kilogramm. Ez teljesítmény Cassandra, ennek örömére eljöhet a haladó csoporttal barlangászni.-közölte a lehető legundorítóbb hangszínnel, majd megfogta a kézfejem, és a raktárhoz vezetett, ahol a beteg személyes holmijait dobozokban tartották.-Vegyen fel valami meleget, higgye el, fázni fog. Míg el nem felejtem, ma brassói apró pecsenye lesz a vacsora.-azzal magamra hagyott.
Komótosan előbányásztam pár melegebb göncömet, szerencsére hónapokra érkeztem a kórházba, majd visszamentem a halómba, ahol egy levél várt.
Félóra múlva legyen a kinti parkolóba.
Dr. Fay
Szűkszavú. Érzelemmentes. Mint mondtam, itt minden rideg volt.
Tíz. Ez volt a haladó csoport létszáma. Ennyien mentünk egy kis busszal a közeli hegység leggyönyörűbb cseppkőbarlangjába. Szerencsére nem volt hosszú az út, ugyanis beültettek egy olyan lány mellé, aki nem kérdezett, hanem csak fecsegett. Látszott rajta, hogy csak azért lett bulimiás, mert divat lett a sulijába, plusz ezt látta a tévében. Még azt is megtudtam, hogy tizenhárom évesen szeretkezett először a bátyjával, és még ez is csak a jéghegy alja volt.
-Tudod, nagyon szép a hajad festeted?-kérdezte. Közönyösen ránéztem, és elvigyorodtam.
-Persze, tízéves korom óta festetem az amúgy szőke hajam barnára, és hordok zöld kontaktlencsét. Nem király?-azzal lefagyott a mosoly az arcomról, és felállva a helyemről elindultam a kifelé tóduló tömeg után.
Itt az idegenvezető elmondta a legfontosabb, a már amúgy is ismert, tudnivalókat, majd kezdetét vette a túra. A barlangban hideg volt, és a hatalmassága szinte magába olvasztott. Kicsinek éreztem magam, és elveszettnek, ahogy próbáltam feldolgozni a cseppkövek szigorú tör alakját, és a mélységben meghúzódó barlangi tavat, amelyet a réz-oxid mesés zöld színre festett.
Egyszer Luke is volt itt, csinált képeket, és azt mondta, hogy ezek nem adják vissza a látottakat. Igaza volt. Ez maga volt a földi menny, minden szennytől megmentve. Éreztem, hogy átjárt a béke.
A hasam éhesen megkordult, minden szem rám szegeződött.
-Ez mi volt?-kérdezte az idegesítő utastársam. Megvontam a vállam.
-Talán földrengés.-azzal, mintha olajat öntöttem volna a tűzre, pánikolni kezdett.
Sziasztok Kedves Olvasóim!:)
Huu, kicsit el vagyok havazva, és semmi sem megy úgy, ahogy akarom. Úgy érzem ez a rész is elég gyengécskére sikerült, nézzétek el nekem. Amúgy eddig mi a véleményetek a szereplőimről? Van kedvencetek? Remélem meg vagytok elégedve az eddigi munkámmal, de ha nem akkor kritizálni ér:)
Addig is egy magyar számmal búcsúzom hallgassátok Puskás Petit!♥
Hát ezt nem hiszem el, másodjára is le kell írnom, elsőre nem küldte el..-.-"
VálaszTörlésMindegy, szóval szerintem jól sikerült ez a rész is, ne becsüld alá magad! :D
Az én személyes kedvenceim Luke és Amethyst, főleg Amethyst, mert nagyon jó a stílusa, és főleg Luke, mert nagyon aranyosnak képzelem el! :D Amúgy Cassie is szimpatikus nekem, de őt igazából csak ebben a részben ismertük meg.:)
Ide most csak ennyit írok Neked remélem nem baj! :)
Átkozott mechanika.:D
VálaszTörlésMost őszinteségi rohamom van, előre is elnézést: Olyan rettentően aranyos vagy, mindig írsz nekem, és úristen, ez hatalmas támogatás, amit talán meg sem érdemlek! Köszönöm szépen, én már a töredékének is örülnék, csak úgy mint majom a farkának!:)