Írni, a minden

 Sziasztok Kedves Olvasóim!:))
 Úgy érzem itt az ideje egy számomra fontos bejegyzésnek. Már régóta emésztem a gondolatot, hogy írjak a hobbimról, a szenvedélyemről, az életemről. Most kicsit szomorú a hangulatom, így arra gondoltam, hogy ez tökéletes időpont erre.
 Írni számomra se több, se kevesebb annál, mint lélegezni. Bonyolult kapcsolat van kettőnk között, és bevallom, nem mindig jövünk ki jól. Minden úgy kezdődött, hogy -ahogy anyukám mesélte- a fürdőkádban a "kicsi én"-t, drága jó szülei nem másra, mint versekre dalocskákra tanították. Ezek az alapok végig kísérték a gyermek korom. A következő lépés az volt, hogy megtanultam olvasni, ez szerencsére, nagyon jól, és gyorsan ment. Aztán azon kaptam magam, hogy az első osztály végezetével még verseknek sem nevezhető, ismeretterjesztő jellegű firkálmányaim születtek. Ezt nagyjából öt év alatt fejlesztettem "vers" szintre, mikor már minden rímelt, minden a helyén volt. A költészetet, amúgy még a mai napig gyakorlom, bár már kevesebbszer, és inkább akkor, ha valami komolyabb dolog történt az életemben, amiből inspirációt nyerhetek. Tehát minden versem, többségében vagy lázadó, vagy lírai hangvételű. Majd bekerültem a középsuliba, ahova még most is járok, és pár jó barátom hatására novellákkal, regényekkel is megpróbálkoztam. Hagy ne mondjam, hogy az első regényem siralmas lett, és most ha kézbe fogom elkap a sírhatnék. Ezt is csiszolgattam az eltelt évek során, és nem azt mondom, hogy a gyümölcsét, de valami hasonlót, itt is olvashattok a blogon. A szobámban mindenhol füzetek, tollak, papírfecnik hevernek, na meg könyvek. Ha nem szeretnék olvasni, írni se tudnék.. ugyanis szerintem a kettő nagyon összefügg. Nem származok nagyon tehetős családból, de a könyvekre, az olvasás szenvedélyére, és a kultúrák iránti vonzalomra sose sajnáltunk egy vasat se.  Ennek köszönhetően, és így lettünk mi barátok az írással.
 Az viszont már egy másik kérdés, hogy mit ad nekem, és mit szeretnék elérni benne. Nos, nem hazudok, ha azt mondom, hogy a mindenem az írás. A lényem, a tudatom, a gondolataim is csak ekörül forognak. Ha boldog vagyok írok, ha szomorú vagyok, ha dühös, ha kétségbeesett, akkor is a betűk közé keveredek, és minden szereplőmbe a személyiségem egy-egy darabját adaptálom. Megmutatom magam, úgy, hogy senki sem tudja, hogy valójában én vagyok, és senki sem látja belőlem az egészet. Felszabadulok, és levakarom a címkéket, amiket a társadalom rakott rám. Szabad leszek. Persze rengetegszer akartam abbahagyni, nem éreztem magamban elég tehetséget, ahhoz, hogy felmerjem emelni a tollat, vagy gépelni merjek. Milliószor megálltam, de íráshiányában annál jobban szenvedtem. Minden bennem maradt, minden öröm, fájdalom, és visszataláltam az utamra.
 Az, hogy mit akarok elérni az sosem volt nagy dolog. Szórakoztatni, és kikapcsolni akarom az embereket. Nem szájba rágni azt, hogy mi a szép, vagy éppen a megvetendő az életben, csak kinyitni a szemeket, szépen lassan. Ahogy említettem rengetegszer akartam abbahagyni, de sose ment. Természetesen most se tartom magam írónak, költőnek. Ugyan! Ahhoz még nőnöm kell. Nem tartom magam jónak se, de azt hiszem a betűimben még egyszer sem hazudtam, mindig őszinte voltam, és ez az ami motivál. Egyszer, ha "nagy" leszek, szeretném kiadni a novelláim, verseim, regényeim. Bár az amúgy is telített piacon a magamfajta   kis kotnyelesnek hamar felkopna az álla, és rájönne, nincs túl sok helye a nagyok közt.
 DE ÉN SOSE ADOM FEL!:)) (és ti se tegyétek soha♥)

 http://www.youtube.com/watch?v=jlaeJ6k75cY&feature=autoplay&list=LLfQzBU5VVH8nOSQpuR_S5ZQ&playnext=1&fb_source=message