2012. február 28., kedd

Futni

 Sziasztok Kedves Olvasóim!:)
 Megint itt, megint csak nektek. Azon gondolkoztam, hogy az emberek többsége fél felvállalni a valós véleményét, fél attól, hogy a környezet, hogy is reagál rá, mint emberre. Nem vicces? Félünk olyan emberek lenni, mint amilyenek valójában is vagyunk. Ez talán a nagy társadalmi nyomástól van, már mi tinédzserek is, folyamatosan ki vagyunk téve olyan dolgoknak, amiknek nem kellene. Ha valaki nem szeret valamit, amit a többség igen, akkor azt azt egyént egyszerűen kiközösítik. Ha más elveket vall, mint azok, akik a társaságot eredetileg mozgatják, akkor a többiek, csúfolni fogják. Ennek következtében, mivel az ember társaslény, igyekszik változtatni magán, csak az a baj, hogy ez nem minden esetben hozza el a várt hatást. Ti nem éreztétek már azt, hogy minden erőtökkel meg akartok felelni, olyan feltételeknek, amikhez azonban nem tudtok azonosulni? Olyan, mintha húznák az ember fogát, és elfelejtették volna beadni az érzéstelenítőt. Szinte annyira fáj már, hogy nem is érzitek, mégis ott lesz az űr.
 Nem tudom kik olvasnak rendszeresen, kiket érdekelnek a soraim annyira, hogy legalább a megszólítást elolvassák, de KÉRLEK titeket, sose adjátok fel azt, akik vagytok. Mindenki egy értékes, és fontos része ennek a kis golyónak, amit otthonunknak nevezünk. Lesznek olyanok, akik emiatt utálni fognak titeket, de ne felejtsétek el azokat, akik viszont szeretnek. Nem a rosszat kell látni, hanem a szépet kell megélni. Legyetek erősek, és  őszinték, elsősorban magatokkal! Mindennek meg van az oka... és ezt kénytelenek vagytok elfogadni. Néha egyedül kell maradni, ahhoz hogy észrevegyük, mi az, ami körülvesz, és higgyétek el, az korántsem olyan rossz, mint amilyennek tűnik.
Szeretlek titeket♥


Üvölt, küzd, s vergődik!
Maszkját tépi, elég volt
a csöndben ülni, s engedni,
hogy mű legyen a mosoly.

Üvölt, küzd, fel nem adja!
Harcoló lélek, kit ereje hajtja,
hogy a láncait ledobja,
s megtanulja, mi az, hogy önmaga.

3 megjegyzés:

  1. Teljesen egyet kell,hogy értsek,bár szerintem minden ember beleesett már életében abba a 'hibába',hogy megpróbált más lenni csak ezért,hogy elfogadják a többiek. De azért ez mégiscsak érthető,hiszen az ember társasági lény és borzasztó,amikor valaki magára marad,ezért inkább enged a nyomásnak és megváltozik,mintsem,hogy a nehezebb utat válassza. De meg kell,hogy mondjam,hogy neked nincs mit változnod,mert mint mondtam: Én így szeretlek<3

    VálaszTörlés
  2. imádlak♥ és valami ilyen véleményre számítottam tőled:)

    VálaszTörlés
  3. me too*_*!!♥♥
    Ez az!!Filozófus lesz belőlem:DDD

    VálaszTörlés