Karcolja a hideg az arcom
én pedig hagyom, lassan, de hagyom
rezzenéstelenül
dacolva, dadogva, szavak nélkül,
éveket magam mögött hagyva
sebekkel borítva, ami hagyja
elfeledtetni azt, hogy vagyok akinek
kell lennem.
(Egy húsevő lélek.)
Vad vagyok, mégis védekezem
ártatlanul véres kézzel
lappangó szörnyként eszmélek fel,
amikor csókod ébreszt
széttépnélek
zajos csendben
oltanám ki életed
kedves ismerős ismeretlen.
(Egy szintén húsevő lélek.)
Nehezen, lépésről lépésre
élvezed, hogy megbabonázol és éltetsz,
látom rajtad te is éled
kétségek nélkül, egyszerűen
üzensz minden mozdulattal:
Lélek vagyok és te is az vagy.
Jelentkezek, mert még élek, sőt még egy gondolat is hazajött velem a hosszú hétvégére. Na jó, nem egy, de talán ez a leghasznosabb, amit nyújtani lehet bárkinek is. Nos, kezdetnek ízlelgessük azt a szót, hogy HASZON. Kár, hogy nem egy interaktív játék ez, amit blognak hívunk, mert érdekelne, hogy nektek mi jut eszetekbe erről.
Nekem a haszon nem sugall sok pozitívat, ugyanis haszon mindig valaki más kárán van. Nincs órád? A tanárod beteg, később úgyis be kell pótolnotok. Egy pillanatnyi haszon a semmiért. Természetesen ennek vannak durvább megnyilatkoztatásai. Sokkal durvábbak. Az emberek többsége bizonytalan, lehet hogy te is, lehet hogy én is. Bizonytalan. Ilyenkor pedig néha tudatalatti praktikákhoz nyúlunk, bebolondítjuk egymást, bárhogy, bármilyen értelembe, akár órákra, napokra, hónapokra. Észre se vesszük sokszor, de megtörténik. Itt a haszon átcsap valami másba, nem kihasználásnak mondanám, mert érzelmi szinten ezt kicsit erős megfogalmazásnak találom.Talán félelem az egyedülléttől, önmagunktól. Mivel én úgy vettem észre, hogy az emberek két okból "használnak" ki másokat. Elsősorban mert élvezik, másodsorban mert szükségük van támaszra. Egy közös van ezekben, mégpedig az önös érdek.
Mivel őszinte ember vagyok, igyekszem a szavaimnak és szívemnek megfelelően élni, nem mondom hogy nem tettem már a fent említetteket, mert de. Ennek ellenére többször megbántam, és bocsánatot kértem. Így elég nehezen tudom elviselni, ha valaki nem látja a fától az erdőt, sőt gyakran a fát se és magának se ismer be semmit. Emberek ébresztő! A körülöttünk élők tükröt mutatnak nekünk, hol vagyunk jók, vagy rosszak. Legalább ennyit, két szót, mindenki megérdemel. Mindenki.
"Apu kezdődik, apu kezdődik!!!" Valóban kezdődik az új tanítási év, most már az egyetemen, koleszban, messze. Nos, még mindig nehezen hiszem el ezt az egészet, különösen úgy, hogy egy albérlet jobb lenne... minden szempontból. Ám a kényszer nagyúr, nagyobb mint az a bizonyos disznófejű (adys utalás :D).
Ígértem egy "kedvencek" bejegyzést zenei színtéren, most hogy van egy kis időm, és unatkozok a koliban, szerintem meg is ejtem.
Tipikus bulizós:
Nos nem vagyok az a nagyon elektronikus zene hallgató, mert na nem! Nem szeretem, mert nem egy nagy dolog, és tucat számra készülnek a hasonlóbbnál hasonlóbb számok. Ellenben szeretek bulizni, és ha már buli akkor elsősorban tök mindegy mi, csak legyen ritmusa, a többség szeresse, és ha jó a hangulatuk akkor nekem is jó lesz. Tehát ez nem is az én "kedvencem" hanem a többségé, amit egyáltalán nem bánok!
Szerencsére rock számok feldolgozási is lehetnek egész nagy számmal a party playlisten, szóval azzal is tudok szolgálni nektek.
Az igényes magyar rapzenénél is kevés jobb dolgot lehet mondani, és én nagy hódolója vagyok neki. Mivel számomra a dallam és a szöveg összefüggése sokat számít, és számomra ettől válik egy zene szuperré, és magával ragadóvá. Szerencsére sok külföldi társával ellentétben, a magyar rapkultúra sokszor magán viseli ezt a jegyet. Mi több, elindult egy mozgalom a Red Bull Pilvaker , amely ötvözi a magyar irodalom nagyjainak verseit, a modern felfogással és gyakorlatilag "költészettel". Én személy szerint ezt tök sikeresnek látom, hiszen a mai kor fiataljait annyi hatás éri nap, mint nap, hogy nem elég nekik elolvasni egy szöveget, mert nem értik, nem marad meg bennük, nem köti le a figyelmüket. Ellenben összekötve a zenével máris kap a jelentés egy újabb tónust, ami megszínesíti és talán érthetőbbé varázsolja a mondanivalót számukra. Nem utolsó sorban legalább megismernek egy, két nagyszerű magyar költeményt.
Most pedig jöjjön egy kis hazai alternatív, amit legalábbis már ebbe a kategóriába sorolnék, ugyanis a szavak jönnek egymás után, tök érthetetlen, aztán mégis van benne valami globális üzenet. Szóval tök baró, tök érdekes, és bámulatosan magával ragadó.
A másik oldal pedig a külföldi alternatív, amit számomra az Imagine Dragons testesít meg a melankolikus hangulatával, a remek szövegeivel és a remek hanggal! Ezt csak élvezni lehet!
És igen, ezek a számok már valamikor valahogy, valamilyen formában már szerepeltek a blogon, de nagyon nagyon nagy kedvenceim! :)
A teríték hiányos a kedvenc műfajom nélkül, amit a rock képvisel, és amit szintén hazaira és külföldire fogok bontani, mivel egyik nem jobb a másiknál, csak nagyon más. De nyugi, mindkét együttes élvezhető, szerethető, és egy buli közepén ugyanúgy lehet tombolni rájuk mint akármire. Tehát az első hazai következik, ami úgy kiüt, hogy kifekszel tőle! :D
A külföldi pedig nem más, aki ismer az tudja, hogy CSAK A SKILLET!
Én nem is szaporítanám tovább a szót, a legjobbal kell zárni, és számomra azt a Skillet képviseli. Javíthatatlan rajongójuk vagyok, a legjobbnak tartom őket, és a baráti társaságomba utat vett már térhódításuk! Remélem, tetszett a bejegyzés, próbáltam okoskodni, és valami összeszedettséget mutatni, bár tudom alig lehettem sikeres. Igyekszem jelentkezni, ahogy tudok.
Csak kezdem a sorokat írogatva in medias res-szelbiza'!
Nem költői, nem is bizarr
akárcsak én:
el kell hozzám a falat kenyér.
Elkezdtem, mert éreztem
engem hajt a kraft:
de sajnos nem lett ars poetica...
... ma sem.
Habár próbálkoztam nem keveset
keservesen körmölve.
Olvastam mindent, mi szem-
szájnak ingere
a Nagyoktól,
de nem jön számra szó...
...ami jó.
Így marad csak helytálló
talány, akár
a magány,
mint jó barát
ihlet nyújtó társ.
Bár engem nem keres már...
...talán.
Pedig én akarom,
űzöm, hajtom, kaparom az arcom,
mert nincs a szónál nagyobb hatalom!
Hiszen a tett a fegyver,
míg a szó minden gyökere...
... és a mindenem.
Sziasztok!
Itt az ideje a késő esti activity shownak. Én körülírok, mert bejön a dolog. Régebben volt egy bejegyzésem hasonló témával csak ott szövegbe, itt pedig versbe szedtem, mindent amit érzek akkor ha nagyon nincs ihletem, ha elkeseredett vagyok azért mert nem megy az írás. Pedig nem törvényszerű, hogy menjen,és én ezt tudom, csak na a makacsság nem a legjobb tulajdonság.
Az ember azonban bizonytalan, elbotlik, és kétségbeesik ha nem látja az utat. Ilyenkor vannak lehetőségek 1. megembereled magad, fogat összeszorítasz és tökös mész egyenest, kizárva magad és a félelmeid 2. segítséget kérsz és úgy állsz fel, és haladsz tovább.
A kövi bejegyzésben viszont szeretném közzétenni pár számomra kedves számot, egy amolyan top10-es listát akarok létrehozni, kisebb-nagyobb kommentárokkal. hátha közelebb kerülök hozzátok, megértitek a sok hülyeséget, ami miatt írok, vagy éppen stagnálok.
Éj-pillangó szárnyat bontva holdfényben rebben a távolba, lebben át a sztratoszférán, hogy teljessé váljon, akárcsak más. Más. Mind más. Egyik pillangó, oly illanó; másik lepke, ki epedne jól jóként Utánad, csak várj rá álombéli, mesés Császár! Éj-pillangó, te világot álmodó kedves kedvetlen, makacs és hajlandó, szép hajadon, szenvedélyes szerető, örök vesztes, mindig megnyerő. Legyél te a vezetőnk!
Sziasztok !
Megígértem, és itt vagyok! Igyekszem kötni magam a karóhoz, és megtenni mindent annak érdekében, hogy visszazökkenjek a kerékvágásba. Vágyok arra, hogy adhassak, és tegyek már valami hasznosabbat, mint a lélegzés. Múltkor elmerengtem. Mégpedig azon, hogy ahány embert ismerek, és minél többel közelebbi kapcsolatot létesítek, annál jobban fog fájni ha elhagynak. Nem akkor, ha önként választják ezt, hanem akkor ha nem tehetnek mást csak ezt. És fájni fog, nagyon. Életem legtöbb részét ez az érzés tette ki. Én pedig nem akarok így járni. Igaz, nehezebben alakitok ki kapcsolatokat, magamnak valóbb lettem, de próbálok nyitott lenni afelé, hogy ha el kell engednem valakit, akkorsikerüljön. Persze ez nem mindig megy, és alapból azt vallom, hogy Küzdj ember és bízva bízzál! Szóval kicsit ambivalens, de véleményem szerint nehezen lehet az életet egy vonalat, ösvényt szorosan követve leélni. Minden helyzetre más és más megoldás létezik, amit nekünk kell kitapasztalni, és magunkénak tudni. Tehát az én életfilozófiám, személyiségem is egy összefércelt Frankestein utánzat. Ám nekem ez segít. Magamnak kell megfelelnem, mert saját, önálló értékrendet tudok magaménak, és ez jó. Piszkosul jó, hogy tudom, hogy a kis ovis dalolászó kislány, aki olykor kemény volt, máskor sírós, megért a feladatra, hogy elkezdhesse megismerni önmagát, és változhasson. Ma pedig egy számomra nagyon inspiráló számmal búcsúzom, érdemes a klipet a zenével együtt fogyasztani, ugyanis ez a művészet magas foka! Mármint a kortárs művészetéjé!
Mentségre okom nincs ugyan, ellenben azt megemlíteném, hogy a már (igaz januárban meghirdetett) blog-felvirágoztatás most már igazán elérhető távlatokba tündököl, mégpedig azért mert lesz egy laptopom! Ja, mert amúgy most is csak meló közben firkantok nektek pár sort, szóval semmi különössel, tartalmasabbal nem tudok szolgálni.
Ellenben, ebben a több mint fél évben elég sok dolog történt velem.
1. Leérettségiztem, de ugyanolyan tökfilkó maradtam, mint előtte. :D Mellesleg nem lett rossz, de nem is a legjobb. A magyar emeltem csodás volt, mármint a szóbelim, mivel a (helyesírásom miatt) az írásbelimet eléggé leszólták. Szerencsére Radnóti megmentett. Az angol emeltem pedig kész sokk volt, ugyanis vita témában egy eléggé hardcore dolog mellett vagy ellen kellett érvelnem.
A rendőrség kifejlesztette a genetikai adatbázisát, emellett vagy ez ellen szeretne érvelni.
EZ A MONDAT MEGÖL A MAI NAPIG! Elnézést a nagy betűkért, de na egy kisdiáknak, akinek a gyomortartalma a bennmaradásért küzd, ez nem éppen egy pozitív téma. Mindegy, borzalmas.
2. Ezután voltunk a Fertő-tó körüli bringatúrán. Az utolsón. Nagyon jó volt. és nem csalódtam, se a Tanár úrba, se az osztályba. Igazából nagyon hiányozni fog ez az egész, és úgy minden. Ott, ezekkel az emberekkel nőttem fel. kit jobban, kit kevésbé megismertem és ők is így voltak velem. A blogon láthattátok, hogy sokszor csak mélypont volt, és mégis. Felnőttünk, és nagyon sokat változtunk. Magamon azt érzem, hogy bölcsebb, tudatosabb lettem. Ismerem magam, a határaim, és megismertem az embereket is valamelyest. De ne szaladjunk messzire az élet a legnagyobb iskola és abból még van pár évtizedem.
3. Öregedtem egy évet. A világ legÉdesebbje pedig meglepett. Innen is köszönöm neki, mert egy Nagymaki, de az én másik felem. :)
4. Hát, ezt a pontot még ma se hiszem el, de elvileg, nem biztos, még bármi lehet úgyhogy tényleg csak lehet, egyetemista leszek szeptembertől. Hátborzongató érzés amúgy. Mindemellett várom is meg félek is, szóval az ambivalens érzések kitartó harcot folytatnak bennem. Bár szerintem nem én vagyok az egyetlen, se most, se eddig, se az elkövetkezendőkben. Mély levegő beszív, majd kifúj. Túléljük ezt is! Sőt élvezni fogjuk ameddig lehet.
Tehát ezt történt velem fél év alatt, evidens a kisebb szösszenetekre nem térek ki, pedig lehetne sok dolog volt, és még mennyi lesz! Aztán ez a laptop véget vet annak, hogy keretek közé szorult a fantáziám és a veletek való kapcsolatkötésem. Nem menekültök! Muhaha.
Fekszem az ágyban,
persze, magas is a lázam.
Bevettem egy pirulát ma,
de vár a déli és esti adag.
Fetrengek. Zakatol a fejemben
száz meg száz lázmanó,
élvezik a zűrt melyet
egyszerű megfázás okozott.
Ó, de ha csak ennyi lenne minden
panasz!
Minden hang, olyat zeng, akár
a harang.
Inkább álomba merülnék,
de nem kapok oxigént.
Kapar a torkom, nincs menekvés.
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Mint látjátok az alábbi vers is mutatja, hogy beteg vagyok, így megszületett az idei év első posztja. Nos nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy kedvenc blogom január negyedikén lett három éves, igaz sok sok, sőt több mint sok mélyrepüléssel. Remélem jól indult az új évetek, az enyém remeknek ígérkezik még annak ellenére is, hogy idén kell jelentkezni az egyetemre és remélhetőleg szeptembertől az egyetemisták tömegét fogom gyarapítani én is és a számomra fontosak is. Szóval az ide évben szeretnék több időt szánni a blogra, amivel közvetíthetem felétek hogy mi milyen is most, az utolsó érettségiző évben. Annyit mondhatok, így elöljáróban hogy ambivalens érzésekben nem szűkölködünk egy percig sem. Várjuk az ismeretlent, de ki se szeretnénk zökkenni a mára már megszokott, nyugalmas hétköznapokból. Egyet tudok, és itt visszautalok a blogom kezdetére: Minden kezdet nehéz. Ez van, kihívás elfogadva! :)
Ja és egy mostani Tankcsapda számmal búcsúzom tőletek, nagyon friss, még szinte ropogós, és imádom!
