Az esti, kellemesen hűvös szellő belekapott a hajamba, ahogy célba vettük a város legmagasabb pontján fekvő kilátót. Nem estem túlzásba, ahogy a két oldalamon sétáló fiú sem, így egy-egy pulcsit vettünk csak magunkra, hiszen eddig úgyis kimelegedtünk a táncolástól és az egy-két felestől. Sötétség lévén, szinte minden mélyedésbe elakartam esni, pedig tényleg semmi bajom sem volt. Szerencsére a helyszíntől csak öt perces laza sétára volt a célpont, így mikor megérkeztünk elsők között érhettem fel, és pillanthattam meg a város fénypöttyös képét. Elvigyorodtam, mintha a csillagok egy köpésnyi távolságra lettek volna tőlünk, és az égen csak a tükörképük húzódott volna. A srácok rágyújtottak, miközben a csapat másik fele felért.
Storm mögém lépett, és átölelt.
- Meg van az a Kispál és a Borz szám? " Ha az életben nincs már több móka, meghalunk mintha nem volna több dolgunk a világba' s édes a halál, hát ilyen értelemben: Énekeljük el azt, hogy vége, nem járunk ki többet rétre.." - és folytatta, folytatta addig, amíg el nem érte az a részt, mikor a városra pöccintik a csikket. Ő is így tett, majd maga felé fordított. -Nekünk még van dolgunk.- finom csókot hintett az ajkamra. Egyetértettem vele.
Felnéztem az égre, fölöttünk a Göncölszekér alakja rajzolódott ki a csillagösvényen, szinte akaratlanul és megállíthatatlanul peregtek a sorok a lelki szemeim előtt.:
Csillagtakarót von ránk az Éj,
mialatt két Szív életre kél,
s egymásért dobbanni már nem fél.
Felettünk vár a Göncölszekér,
a Holdig egy utazást ígér,
addig nincs megállás, hív a vég.
Apró boldogság szikra lobban
fel az elmében, egyre jobban
Akarlak.
Nem engedsz el, érzem mélyen bent,
Nem engedlek el, érezheted az érintésben.
A boldogság valóban nem a heves, mindent elsöprő valójában tört rám, hanem egyfajta csendes, mindent ellepő varázsában, aminek nem tudtam ellenállni. Olyan volt, és voltál Te is Storm, hogy egyszerűen minden erőmmel ragaszkodnom kellett a talapzathoz, hogy tudjam nem álmodom. A nyakad köré fontam a karom, és nem adtalak volna senkinek, és még most is ezt érzem.
Mikor feleszméltünk, már senki nem volt körülöttünk, és lassan indulnom kellet, de nem akartam. Rád pillantottam, te pedig mosolyogtál, úgy hogy én sem tudtam nem viszonozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése