a világító lámpasor körbe zár,
miközben szürke a messzi táj.
A vonaton sem vár más,
mint kietlen pusztaság
az emberek magányos arcán.
Zajong minden. Mozog és halad.
Úgy érzem minden olyan gyors, szinte szalad.
Csatlakoznom vajon szabad?
Ha szabad is, bírom majd?
Talán csak felemészt, kifacsar,
s végül ott hagy?
Félek. Visszhangzik a szó
az ürességben. Nincs mód,
ami jó, csak esetlen lelóg.
Félek. Fogják a kezem?
Hideg markol belém. Ne eressz!
Próbálok jó lenni, csak neked.
S. úgy érzem mégsem érdemellek.
Megteszel mindent, s csak nevetsz:
Szeretném, ha elvinnél innen, el messze.
Mivel már nem tudom, hol a helyem.
Sziasztok!
Nem tudom mennyien vagytok, nem hinném, hogy sokan, és most mentség helyett csak annyit mondok, hogy sajnálom egyszerűen nem volt energiám. Ellenben lezajlott a szalagavató, ez ezzel kapcsolatos próbáknak vége, és kijelentem azért hiányozni fog a tánc. Bár most leginkább arra vágyom, hogy kicsit, úgy egy hetet, kidőljek és energiát nyerjek. Jó lenne ha az emberekhez is gyártanának töltőt. A kávé túlságosan alkalmi hatású.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése