Strife
Figyeltem a fekete márványon megcsillanó halvány fényt. A fél sírt ellepte a frissen hullott hó, de még így is tökéletesen lehetett látni az aranyozott betűket, amik a szüleim nevét kanyarították. Leguggoltam hozzájuk, és a földre tettem egy-egy szál tűzliliomot, amit anya annyira szeretett. Nem tudtam felfogni, hogy a föld alatt fekvő, már réges-rég nem lélegző, hajdanán embernek nevezett, ma már csak szétroncsolódott hullák, a szüleim. Lehunytam a szemem, de abban a pillanatban a baleset képei, a félelem, ami darabjaimra mart, ismét beköltözött az agyamban. A mellkasomban sajgó érzés minden másodperccel mélyebbre kúszott, és végül valahol fészket vert a tudatomban.
Most, hogy belegondolok, amikor elkezdtem az egyetemet, mindennél jobban szerettem volna elkülönülni a szüleimtől. Elmentem dolgozni, hogy megkeressem az alapokat arra, hogy albérletbe költözhessek. Azonban, a mai nap után, amikor mindenki a képem vágta azt, hogy az én hibám minden, hogy ők mennyivel jobb helyzetben vannak... nem szerettem volna mást, mint látni őket, azokat, akik mindig támogattak.
A zsebemhez nyúltam, és elővettem egy cigit, amit remegő kézzel meg is gyújtottam. Ahogy letüdőztem a füstöt, akarva-akaratlanul próbáltam magamra húzni a már kialakított maszkom. Nem bírtam volna elviselni azt, hogy a körülöttem lévők azt látják, hogy mennyire megviseltek a történtek, és azt sem, ha azt látták volna, hogy minden olyan mint régen. Semmi sem volt már az, ami egykor. Nem volt családom, nem volt hátterem. Egy barátom volt: Luke. Egy nevem: Strife, ami már nem jelentett semmit, senkit.
Felnéztem az égre, a fejemről leesett a csuklyám, és a cigi hamuja a nadrágomra potyogott. Fájdalmasan egyedül éreztem magam, kínzón elárvultnak.Hogy jutottunk ide?-kérdeztem, választ várva magamtól, de semmit nem hallottam, és ez letaglózott. A torkomban lévő gombóc tízszeresére dagadt, a kezemmel a könnybe lábadt szemeimet törölgettem. Én tényleg elvesztem.
A hó lépések hangját jelezte, mire megfordultam.
A lány megtántorodott, a fehér liliomos csokor kis híján kicsúszott az ujjai közül. A szürke szemek, elkerekedtek, talán nem sok kellett volna, ahhoz, hogy visszaforduljon. Most, hosszú, fekete csőnadrág volt rajta, és hasonló színben pompázó szövetkabát, na meg az elengedhetetlen bakancs. Szőke haját magaslófarokba fogta. Egy perccel később, összeszedte magát, és a sírhoz lépett. Művészi gonddal helyezte el a virágait, majd megállt, és figyelte a cirka betűket.
-Szokj le a dohányzásról, nem egészséges.-mondta, teljesen spontán. Én már csak azért is szívtam még egyet, majd elnyomtam, és felegyenesedve zsebre dugtam a kezem.
-Nos, meg se kérdezed?-kérdeztem. Amethys fel sem nézett a nevekről.
-Mondtam, hogy nem érdekel.-a lehelete lassan szállt felfelé.
-Te miért vagy itt?
Egy teljes pillanatra rám nézett, szinte elmosolyodott.
-Egyszer látták az egyik akciómat, amit egy rendezvény közepén csináltam. Később megkerestek, mert kíváncsiak voltak több képemre is. Végül rendeltek tőlem pár festményt. Nagyon kedvesek voltak velem, nem éreztették azt, hogy bármivel is többek lennének nálam, már csak azért is mert tehetősebbek... voltak.
- Enyhén megremegett, és hunyorítani kezdett.-Az ott nem a barátod?- arra a pontra néztem, ahová mutatott, majd mikor visszafordultam, már el is ment.
Luke kipirult arccal sietett felém, de szemeiben megmagyarázhatatlan megnyugvás ült.A vállamba boxolt.
-Basszus, ha Cassie nem mondja, biztos, hogy nem kerestelek volna itt. Öregem, megijesztettél.-aztán nem várt módon megölelt. Erős, szinte testvéri volt az érintése, amit nem lehetett nem viszonozni.
-Most mondanám, hogy fogd meg a kezem, és menjünk haza boldogan, de az már túlságosan félreérthető lenne nem?-vigyorgott Luke, majd óvatosan hátba verve elindultunk visszafelé, az életbe.
Sziasztok Drága Olvasóim!
Mérföldkőhöz léptünk: Strife szembeállt a ténnyel, meghaltak a szülei. Manapság én is ezt érzem, szembe került bizonyos dolgokkal jókkal, rosszakkal. Viszont úgy érzem, hogy egyre jobban megtalálom a helyem, önmagam. Tudom kezelni a dolgokat. Amúgy, én kezdem tökre szeretni ezt a történetem, mármint látom, hogy van hová fejlődnöm még, de most először írtam ilyen élethű karaktereket, és ez is egy hatalmas átlendülés a fantasyból. Amúgy remélem, nektek Kedves Olvasóim, minden helyzetben a legjobbakat kívánom, remélem meg fogtok tudni birkózni azokkal a feladatokkal, amiket elétek hárítanak, de ne felejtsétek el, lazítani is kell!:)
ÓÓ Rise against, hogy én mennyire szeretem ♥
VálaszTörlésAmúgy tetszik a folytatás, hajrá hajrá, tényleg élethűek a karakterek, csak egy kicsit figyelj oda a helyesírásra, nem kötözködés, csak ha a hol? kérdésre válaszol, akkor -ban végű a szó, ha pedig a hová? kérdésre akkor -ba.:D az elején volt majd olvasd el, tudom, hogy ezek csak ilyen nyelvtani szabályok, de később még jól jöhet! :D
Mindjárt sírva fakadok. Lehet, hogy tényleg létezik sorsszerűség meg ilyenek, de az egyik barátnőm (Harcos;D), ugyanezt emelte ki régebben a kézirataimban, és imádja a Rise against. Bocsánat, hogy megjegyeztem, de ő nagyon fontos volt az életemben, és az is, szóval kicsit letaglózott a komid. Tényleg bocsi:)
VálaszTörlésAmúgy köszönöm, hogy felhívtad a figyelmem erre (és még sok más), visszatérő hibámra.:)