s nem követel semmi mást,
csak egy szót, s annak áradatát.
Akkor is ha fáj, ha bánt.
Erős ő, mindent kibír: hallgat, csitt!
Rájött, most emészti, hogy valójában semmi.
Semmi, és érzi, hogy a sóhaj kergeti
távol, fájón: le a mélységig.
Eredj, fuss, hátra se nézz!
Hagyd hátra a múltat, hisz oly' nehéz...
Add fel a reményt, kolonc, és semmiség,
csak teher, mi egyszer majd elvész.
"Eressz el, gyötrelmes valóság!
Szorul a mellkas, hol az igazság?
Hol, hol a bizalom, ami csak ál
s, áll, mint leszáradt ág.
Ezeregy szó kergeti önmagát:
önvád, önsajnálat, önsanyargatás!
Kérdések felváltva kínoznak:
Szeret? Kellek? Vagy feladjam?"
Pusztulás.Sajnálom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése