Rég volt már...

Hali Emberek! :)

 Rég volt már az utolsó blogbejegyzésem, másfél hónapja, és restellhetném ezt, de most inkább nem teszem. Nagyjából lélegzetvételnyi időm sem volt eddig, járkáltam ide-oda, egy hétig bezárták a "gépszobát", mert ide dugták el a szülinapi ajándékom (egy ágyat), nyaraltunk itt-ott, tehát zajlott az élet. Feltett szándékomban áll, amúgy képeket is megosztani veletek a nyaramról, de mint tudjuk, amit eltervezek nem mindig valósul meg. Csak úgy szeretném folytatni az itt elkezdett történetem is, amivel nem haladok, hiába tudom, hogy milyen fondorlattal és cselekményvezetéssel akarom elétek rakni.

 Nehezemre esik írni. Hiába imádok és minden lényemmel ezt kívánom, valahogy nem tudom magam rávenni, nem mentség, tudom. Igyekszem visszanyerni a lelkesedésem, és az erőm.

 Most azonban itt van egy nekem felettébb tetsző vers, Babits Mihálytól, remélem nektek is legalább annyira fog tetszeni, mint nekem, és legalább egy kicsit kárpótol titeket mindenért. :)

Éji dal

A téjszín léget elkeverte

fekete borával az éj:

lelkem ma, vágyak büszke lelke,

megúnt szavakkal ne beszélj,

húnyd be az ajkad, nyisd ki szárnyad,

szabad szemeddel szerte nézz:

ma messze szállnod

nem nehéz.

Mámorosan az éj borától

szárnycsattogás legyen dalod:

ki éjt iszik, a kéjre bátor,

tenéked ez volt italod.

Sokáig ittad, részegülhetsz,

azért vagy mostan oly szabad:

repülhetsz

magad.

Sziasztok!