Magamhoz
Bátran viseld magányodat,
én számon tartlak téged,
ne hagyd a sorsod csillagokra,
benned érjen a végzet.
Vállad két éber sarka közt
ha sisteregve átcsap,
tudom, több vagy mindannyiunknál,
benned vakít a bánat.
Légy hát, akár az állatok,
oly nyersen szép és tiszta,
bátran figyelj, mint ők figyelnek
kegyetlen titkaikra.
S egy éjjel, magad sem tudod,
mint égig érő ének,
feljönnek benned napjaid,
a halhatatlan évek:
az este nem lel senki rád,
az este sírva, késve
hiába járják pitvarod:
csak én látlak. Vagy én se.
Sziasztok Kedves Olvasóim! :)
Nos, most hogy vége a nyárnak és lábaink lucskos őszi földre léptek kijelenthetem megkezdődött utolsó gimnazista évem, és rendületlenül eláztam a mai "évnyitói" napon. Mondhatom fergeteges előjelzése ez az előttem/előttünk álló időnek. Na de ide nekem az oroszlánt! Teljes erőbedobással előre! :)
Szeretném ezt a blogot újból felvirágoztatni, ami azért megy ilyen nehézkesen, mert a számítógépünk gagyi, és nagyon nehezen veszem rá magam arra, hogy csipogás közepette írjak nektek pár sort, vagyis inkább pár olyan sort ami ér is valamit. Ezért gondoltam arra, hogy most az őszt ezzel a Pilinszky verssel indítom, hiszen újra indul a rendszer, és mindent újra kell gondolni, értelmezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése