A reggeli hangok lágy maszlagként szivárogtak be az agyamba, be az álmomba, a gondolataim közé. Kinyitottam a szemem, és a fehér plafont bámultam, amin hajnali fény apró pontokként játszott. Végig simítottam a takarómon, éreztem az új, de Luke által ismerős illatokat. A szoba, amiben laktam valójában Luke bátyának a törzshelye volt, amint alig két éve áttelepített Európába. Egy jó menő üzlet egyik alapítótagja volt, így érthető volt, hogy oda megy, ahova a kötelesség hívja. Azonban annyira tetszett neki ott, hogy végül megállapodott. Ő döntött, én pedig itt vagyok.
Hirtelen, kopogtak az ajtón, és bár nem láttam, tudtam ki lehet.
- Strife kapd össze a segged, ma suliba mész!-Luke volt az, a hangja elutasítást nem tűrőn csengett. Tudtam, hogy igaza van, de az izmaim, és minden létező sejtem ellenezte ezt.
-Felejtsd el, még nem vagyok elég jól hozzá...-ha nagyon komolyan nézzük valóban nem voltam teljesen felépülve, pontosan négy hete volt a baleset, két hete engedtek ki a kórházból, de még mindig fájt az egész testem. Az már más kérdés, hogy tompán, és lüktetően. A gyógyulás fájdalma volt már ez, amit én magam sem hittem még el.
Azonban Luke nem volt kegyes, szinte berúgta az ajtót, és a lendületéből mit sem veszítve lerántotta a takarót.
-Húzzál bele Öcsi, ha folyamatosan nyalogatod a sebeidet bele fogsz zakkanni. Minél előbb visszaszoksz a normális életedbe, annál hamarabb fogsz felépülni. Tudom, hogy nem repesel az örömtől, különösen azért, mert a temetésen nem is vehettél részt, nem tudtad normálisan felfogni, hogy nekik vége, de Strife, kérlek téged, ne hibáztasd magad, te nem tehettél semmiről. Most pedig...-a szekrényhez lépett, elővette a pár áthozott ruhám, és az ágyra terítette.-Öltözz, vagy kénytelen leszek én felöltöztetni.
- Tudod, ezt nem biztos, hogy viszonozni tudom neked, és a családodnak Luke..- A barátom szemébe néztem, aki csak vigyorgott. Nem, nem tipikus üres mosollyal állt előttem, amit már profin begyakorolt ő, és én is. A kezét nyújtotta, amit elfogadtam.
-Megteszi részlet fizetésben is, azzal kezdve, hogy ma meglátogatjuk Cassie-t.- helyeseltem, majd Luke magamra hagyott. Levettem a pizsamám, és a szobába lévő tükör elé álltam. A látvány aggasztó volt, nem láttam benne magamat. A sötét, fekete haj eltűnt, a test hetven százalékát kötések borították, az arcon sebek sorakoztak körbefonva a világos kék, rikító szemeket. Hol voltam én? Hol volt az ember, aki mindig visszaköszönt a tükörből? Sehol, meghalt a szüleivel együtt. Eltűnt, felemésztette a világ. Itt hagyta az önmagának nevezett szánalmas mását, megnyomorodva, megtörve.
Végig simítottam a sérüléseimen, a barázdák élesen vájódtak az ujjbegyembe, majd hirtelen indulattól vezérelve, megütöttem a tükörképem.
-Te mocsok, hogy merészelsz ennyire hasonlítani arra, aki voltam?-sziszegtem a fogaim között, miközben néztem az apró szilánkokat, amik az én darabkáimat tükrözték. Majd felöltöztem. Felvettem az ingem, a nadrágom, és a kapucnis pulcsim. Kinéztem az ablakon. Esett a hó.
Időben beértünk, azonban feszengtem. Nem tudtam, nem akartam még visszaszokni ide. Az egyetem. Filozófia. Igen, filozófiával kezdtem, ugyanis ez érdekelt mindig is. Az emberek mechanizmusai, gondolatmenetelei, működése , vágyai, érzelmei. Ez volt a filozófia, na meg az előbbiek következménye.
-Luke, Luke! Szia, mondd te is eljössz annak a művésznek az előadására, aki velünk egy idős, csak a szomszédos művészeti egyetemen tanul?- a hátam mögött Luke-ot megint elkapta az a lány, akivel egyszer régen, még Cassie előtt, kavart. Szegény, ha jól emlékszem Kristen, semmi baj sem volt vele, csak annyi, hogy fülig belehabarodott egy srácba, akinek nem kellett. A barátom rám pillantott, az én döntésemre várt.Ahogy feléjük fordultam a lány lélegzete is elállt, majd apró vattaként szállt fel a hópelyhek közé.
-Strife?-kérdezte rekedten. Szép megnyilvánulás.
-Felőlem mehetünk, úgy sincs kedvem bemenni abba szűk terembe.- próbáltam figyelmen kívül hagyni a lányt, de az le se vette rólam a szemét, amit Luke is észrevett.
-Hé, Kristen! Hallottad mit mondott a barátom, kapkod a virgácsaid.-azzal ott hagyta, és mellém jött.-Figyelj Tesó, ha bámulnak, rivallj rájuk. Semmi közük hozzád, nem ismernek, ők csak azt látják, hogy szenvedtél, hogy más lettél, de innentől kezdve mindent te alakítasz.
-Tudom.-válaszoltam.
Azzal a nagy színpad felé vettük az irányt, ahol már szépen lassan gyülekeztek az emberek. Furcsa módon a kinti részlegen szervezték, amit nem értettem. Kinek van kedve fagyoskodni? Ki az az elmebeteg, akinek ez eszébe jut? Akkor azonban minden kérdésre megkaptam a választ.
A lépcsőn egy cseppet sem törékenynek tűnő lány lépkedett fel. A két karján szövetdarabokat tekert körbe, miközben a hóna alatt egy hatalmas vásznat hozott. Egy apró ruha volt rajta, ami nagyjából a combközepéig ért, alatta pedig neccharisnya tündöklött. Lábán pedig a rockerek nagy kedvence: bakancs díszelgett.
-Azta!- füttyentett Luke.-Egy szóval sem mondhatod Strife, hogy a csaj nem bevállalós.
Ezt nem is feltételeztem. A lány szája mosolyra húzódott, szürkés szemei a tömeget pásztázták, míg szőke haja két fonatban lógott le a csípőjéig. Felemelte a kezét, mire mindenki rá figyelt, elhalt a beszélgetés.
-Hello emberek! Köszönöm, hogy a segítségemre vagytok egy művészeti akcióban, Amethyst vagyok, és ha szabad ezzel a sallanggal élnem, valami elképesztőt fogok a szemetek elé tárni.
Azzal két férfi előhozott pár festékes vödröt, meg egy rádiót. Amethyst belemártotta a két karját a vödrökbe,
majd elkezdődött a véget nem érő pillanat.
Sziasztok kedves Olvasóim!
Megvagytok még? Én igen, ma elfogok menni kicsit sátorozni a barátaimmal, amit már nagyon várok! Addig is azon
gondolkoztam, hogy vajon nektek mi tetszik a blogon? Mit emelnétek ki? Vajon tetszik-e nektek az, ahogy írok,
fogalmazok,alkotok? Bevallom, kicsit bizonytalan vagyok, csak úgy, mint mindenben általában - muhaha, de jól titkolom;)-,
szóval azon töprengtem, hogy indítok majd egy szavazást! Addig is, további jó szórakozást, amihez természetesen
egy számot is kölcsönzök.
A magam nevében mondhatom, hogy igen megvagyok, remélem jól sikerül a sátorozás..:D
VálaszTörlésKérdésedre válaszolva én nem tudom hogy mi tetszik a blogodon, igazából tudod vannak olyan dolgok amikre nem lehet válaszolni, ez is egy ilyen, legalábbis nekem..^^"
Viszont az tetszik hogy őszinte, érzelmes és nem utolsó sorban a zene is pont passzol az ízlésemhez..:))
Az írási stílusod szerintem jó, biztos sokat dolgoztál rajta, és ne legyél bizonytalan, az emberek azért olvassák a blogodat, mert érdekli őket, ha nem így lenne nem olvasnák..:DD
A legjobbakat neked..:)
Ennek nagyon örülök, és igen a sátorozás fergeteges volt! Olyan aranyos vagy, a kommentjeid mindig annyira feltöltenek, köszönöm:))
VálaszTörlésNeked is csak a legjobbakat tudom kívánni!:)