Strife
Ahogy beléptünk a bejárati ajtón nem fogadott a megszokott étel illat, ami vacsora időben terjengett a házban. Luke anyja nem főzött, hanem csak ült a szobájában, alig-alig jött ki. Hangosan köszöntem, de semmi válasz nem hangzott el, de ezt nem is furcsálltam. Mögöttem Amethyst elmormolt egy halk "Jó estét", majd levette a bakancsát, és kabátját. Amíg öltözött, megfogtam a cuccát, felvittem az emeletre, és leraktam a vendégszobába, ahol én is aludtam.Ahogy megfordultam már mögöttem állt. Kislányosan lesütötte a szemét, és csöndesen körbenézett, végül tekintete megállapodott rajtam.
-Biztos nem lesz baj, ha itt alszom ma?
-Dehogy. Luke úgy se jön ma haza, ahogy ismerem el se fogja engedni Cassie-t. Sokat várt erre.- Amethyst lehuppant az ágyamra, de csak az járt a fejemben, hogy ő tudhat valamit, arról, hogy a szüleim meghaltak.Valamiért, azonban nem tudtam elképzelni ezt róla..
-A szüleid egy rólad, és rólam készült portrét kértek... Örökbe akartak fogadni.. vagyis el akartak venni az apámtól.- Amethys pillantása határozott volt, csillogó, tiszta.. nem hazudott, talán nem is tudott volna. Látszott rajta, hogy megviselt volt az utóbbi időkben, nem vibrált úgy, ahogy azt megszoktam tőle. Leültem mellé, kezeimet összekulcsolva, lehajtott fejjel. Vártam, hogy beszéljen, de nem szólt, ellenben óvatosan közelebb ült hozzám.-Utállak Strife, nagyon utállak.-azzal fejét a vállamra hajtotta, és sírni kezdett. Halk volt, én pedig átöleltem, mindeközben beszélt. Elmesélte a múltját, az anyját, az apját, az exét, Keith-t. Alig hallottam őt, az ujjai görcsösen markolászták a pólóm, és olyan picinek tűnt, hogy azt hittem, ha szorosabban szorítom, akkor eltörik. Szerettem volna megvigasztalni, de nem tudtam, nem tudtam neki semmit sem mondani, ugyanis az, amit elmondott nekem a könnyein keresztül, megdöbbentett, és letaglózott. Hirtelen megértettem a szüleim, ugyanis ennek a lánynak hihetetlen megpróbáltatásokat kellett átélnie, és tapasztalnia. Az apja, olyat tett vele, amit senki sem tehetett volna, leginkább neki kellett volna megvédenie őt. Nem volt támasza, mindent önerőből tett...
Én pedig elszégyelltem magam.
-Utállak..
-Amethyst..-megsimogattam az arcát. Jelentéktelen, ösztönös mozdulat volt, amit én is csodáltam: még képes vagyok ilyenre. Lassan hátradőltem az ágyon, a karjaimban fekvő lány, pedig felkuporodott, és gömbbé zsugorodott mellettem. Próbálta megvédeni magát, de én kibogoztam. Elemeltem a kezét az arca elől, amit csak nagy erőfeszítés árán tudtam megtenni. Tudtam mit látott, ahogy rám tekintett: egy fiút hegekkel, egyre hosszabb barna hajjal. A mellkasomra hajtotta a fejét, pár másodpercig még úgy maradt, majd ismét rám nézett. Könnyei még mindig potyogtak.
-Ugyan azt visszhangozza a szíved, mint az enyém.-suttogta, én pedig elmosolyodtam.
-Persze, jobb esetben mindenkinek ugyan úgy ver.-erre megrázta a fejét, és átölelte a derekam.
-Nem akartam, hogy így láss. Annyira nem akartam...-végigsimítottam a haján, ezzel jelezve, hogy nem baj az, hogy mellette állok. Talán még így sem érezte ezt igazán. Innentől kezdve nem szóltunk, de mikor engedett a szorítása, és tudtam, hogy félálomban van, a füléhez hajoltam, és azt mondtam: "Én itt vagyok."
Reggel az ablakon bevilágító tompa, téli napfényre keltem. Pislogtam párat, majd Amethysre pillantottam, aki szintén ébredezett. Ahogy világossá vált számára a szituáció: felugrott, és hátrálni kezdett. Haja kócos volt, ruhái gyűröttek, de ismételten vibrált, bár zavart volt.
- Sajnálom, nem akartam.. én ah. Ne haragudj, ha kellemetlen helyzetbe hoztalak.-a cuccaiért nyúlt, és ment is volna kifelé, de elkaptam a kezét, mire visszafordult.
-Ugyan azt visszahangozzuk.
Sziasztok Kedves Olvasóim!
Itt a történet folytatása, hiszen már jó régen le vagyok maradva vele. Remélem továbbra is sikerült majd abban a mederben folydogálnia, amiben eddig.
Tudjátok.. mindennél rosszabb olyan embert bántani, akit az ég világon soha sem akarnál. Mindennél rosszabb, hogyha egy számodra fontos ember nem bízik benned. Rossz, hogy bármit teszel, elszúrod, és továbbra is bántod. Nincs jó döntés, csak hasznos, de ha van még menthető dolog, akkor meg kell hozni azt a döntést. Gyűlölöm a patt-helyzeteket. Hiába van egy fiú, és lány között barátság.. egy harmadik félnek mindig fájni fog, hiába tudja a tényt, hogy ez a kapcsolat maximum testvériség. A barátságot meg lehet szakítani, a szerelmet nem.
Sajnálom Harcos.. ♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése