Mint jól sejtet a cím, holnap ismét utazik az osztály, meglepő mód, a régi Magyarország területére, Kárpátaljára. Azt kell mondanom, hogy ambivalens érzésekkel várom ezt az utat: izgatott vagyok és félek. Tartok azt ott történő dolgok egy részétől, és várom a másik felét. Ilyenkor szívem szerint hátba veregetném magam, hogy "Igen Viki, megint csodálatosan határozott vagy!"- és ezek után adnék magamnak egy orbitális méretű tockost. Na mindegy is, ez igazán lényegtelen bizonyos szempontból.
Jelenlegi tényállás pedig a következő: megírtam a föci érettségi írásbeli részét, felemelően pocsékul sikerült, holnap indulunk, jövőhét szombat nyelvvizsga, utána június szóbeli érettségi. Ezek a fantasztikus TÉNYEK.
Tudjátok vannak emberek, akik minden látszat ellenére visszaélnek a bizalmunkkal, játszanak velünk mint egy sakk figurával, okosnak hiszik magukat, miközben leplezetlenül buták. Ez a bűvös párosítás kegyetlen. Ha hibázol is, ők visszaélnek ezzel, orvul megtámadnak, kihasználva a gyengeséged. Na, és itt jön a csavar. Az ilyen emberek, soha a büdös életbe nem fognak megismerni, és bár tisztában vannak a hibáiddal, az erősségeiddel nem. Nem tudják, hogy még ilyenkor is az arcukba vigyorogsz, hogy ilyenkor is boldog vagy, és arra gondolsz: "Szabad vagyok!" Van hátránya a dolognak, nem is egy, de több leszel, ha tanulsz. Ez a kulcs.
Kedves Olvasóim, nem mondom hogy életem nagy mottójával búcsúzom öt napra tőletek, de egy tuti, szívből szól, és ez a két szó minden bajt megold! ♥
Hallgass el te is, halkan zúg a dal,
ami egyre gyorsabban suttogja:
Harcolj, s fel ne add!
A véredet akarja, ütőeret markol,
emiatt lelkedben harag tombol:
Szabadság, harcolni akarok!
Míg csontom bírja, szívem verdes,
hisz nem mély-e verem:
Én kiutat keresek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése