Van az életben egy-egy pillanat,
Erõsnek hisszük szerfelett magunkat.
Lelkünk repül, száll, magával ragad,
Bús aggodalmak mindhiába húznak.
Csalóka álmok léghajóján
A vihar szépen fellegekbe tüntet,
Míg lenn a földön kárörvendõ,
Gúnyos kacajjal röhögnek bennünket.
Van az életben egy-egy pillanat,
Hogy nem várunk már semmit a világtól,
Leroskadunk bánat terhe alatt,
Szívünk mindenkit megátkozva vádol.
Míg porba hullva megsiratjuk,
Mi porba döntött -- sok keserü álmunk,
Nincs egy szem, amely könnyet ejtsen,
Míg testet öltött fájdalmakká válunk.
*
Ez a mi sorsunk, mindörökre ez,
Szivünk a vágyak tengerén evez,
Hajónkat szélvész, vihar összetépi,
De egy zord erõ küzdelemre készti.
Bolyongunk, égünk, lelkesedve, vágyva,
Nincs egy reményünk, mely valóra válna,
Míg sírba visz az önvád néma átka.
Sziasztok kedves Olvasóim!
Ma egy rendhagyó bejegyzéssel készültem, mivel már három órája készültem folytatni a történetem, de folyton közbe jött valami. Sok sok trutyi a nyakamba, sok sok stressz, és aaajh hosszú mese.
Kedves Olvasóm, mondd, ha még olvasol érezted már azt, hogy hiába minden erőfeszítés, minden szárnypróbálgatás semmit sem érsz el? Feleslegesen állsz kereszttűz közé, hisz senkit nem védesz meg. Egyszerűen inkább végeznél már egy gyors harakirit, mintsem h tovább űzd ezt a kegyetlen játszmát ahol nem is Te, hanem más a tét. Velem mindig ez van, hogy látom hogy valaki a veszte felé rohan, meg is állítanám, szólok is neki, de 1, le vagyok kakilva 2, én leszek a szemét. Valamiért azonban sose tudom elengedni az adott személyek kezét.
Miért Ady-t választottam? Mert ő a kedvencem, a sok sok best of közül. Nem a tipikus rímelős költő, hanem a "megmondomafrankótésezvanbennem" személyiség, amitől a versei élnek, és elénk festik magát az embert. Én a saját költészetem valamilyen szinten az Ő és Juhász keveredésének tartom egy cseppnyi egyéniséggel. Ettől olyan, amilyen, és ezért szeretem csinálni. Mert ha minden ház rám is dől, az írás nálam, és velem marad.
Szeretlek titeket :)♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése