-Ti vagytok a mi biológiai fegyvereink.- ezzel a mondattal kezdődött a kapcsolatom Dr. Jamessel. Hosszú, fekete kabátban lépett elő az afro-amerikai tömegből, és kicsit talán Einsteinre emlékeztetett. Leplezhetetlen zseni volt, sütött róla a mérhetetlen tudás, amit bozontos koponyája rejthetett, de Einsteinnel ellentétben, őt körbelengte a fekete, szinte romlott lelkesedés a felfedezés iránt. Boncolgatóan pillantott ránk, nem úgy mint élőlényekre, hanem, mint alanyokra. Tekintetétől végig futott a hátamon a hideg, és éreztem, ahogy a többiek is megmerevednek az észlelt veszélytől.
- Felejtse el. Mi semmiféle világmegváltó, világromboló, fajkiirtó és hasonló feladatban nem, és ismétlem, nem vagyunk hajlandóak részt venni.-szólalt meg acélosan Anger. A hangja, akárcsak a megjelenése nem tűrt ellentmondást. Harcos volt, aki bármeddig fajulhatnak a dolgok, nem hátrált el a kitűzött céljától. Ez tetszett, és bátorságot öntött belém. Eleresztettem volna Walker kezét, de az nem engedett. Vörös szemei azt súgták, hogy várjak.
Igaza lett. Dr. James Anger felé lépdelt halkan, de magabiztosan, majd hatalmas pofont adott neki, amitől a lány megszédült, és a földre zuhant. Mellérohantam, és leguggoltam hozzá. Az orrából ömlött a vér, az arca eltorzult a fájdalomtól, és a szeme sarkaiban könnycseppek ültek. Arrownak pontosan ennyi kellett. Hihetetlen gyorsasággal a férfihoz libbent, és a magasba emelte.
-Ez meg mi a szent szar?-üvöltötte úgy, hogy az egész állomás visszhangzott. Felsegítettem Angert, akinek jobbján már ott állt Walker is. Döbbenten tekintettünk egymásra. Az eddig történtek egyáltalán nem mutatkoztak biztatónak a sorsunkat illetően. Úgy bántak velünk, mint a kutyákkal, az életünk és a testi épségünk mit sem ért. Elfogott a félelem, és menekülni akartam. Emiatt körülöttem, minden tárgy vibrálni kezdett, és jó öt centit emelkedtek, az képességem kezdett kicsúszni az irányításom alól. A munkások riadt arccal fel-le rohangáltak, mint akik megőrültek, a majmok is nyugtalanságot mutattak magukon, és cselekedeteiken, pont olyanok voltak, mint mi: kísérleti nyulak, akik megrémültek.
-Szabadlábon vagytok, odamentek ahová akartok az állomás területein belül, de mindemellett hűséggel tartoztok felénk, az Európai Hadtest felé. Az albínóknak telekinézéshez hasonló képessége van. Ennek a suhancnak itt,-azzal megcsavarta Arrow kezét, és a földre teperte a fiút- hihetetlen erőt adtunk a hatalmába. A lány pedig tereken át utazhat, így a meglepetés ereje mindig a tarsolyában rejlik. Becsüljétek meg az erőtöket, és minden porcikátokkal Európát védjétek!-ez volt az utolsó szava, majd faképnél hagyott minket. Minket, akik értetlenül bámultuk fekete köpenyes hátát. Csendben összeszedtük magunkat, utána szétszéledtünk. Arrow azt mondta, hogy egy külön, régi vonat vagont kaptunk, arra a célra, hogy együtt éljünk. Ő, és Anger odamentek, velük ment a Doktor nő is, lekezelni a sérüléseiket. Én pedig egyedül maradtam Walkerrel.
- Jó fejek, hogy szóltak arról, hogy éppen tönkre akarják tenni az életünket.-suttogta. Minden szavában hallatszott az elfojtott düh, és szitok. Miközben beszélt, megláttam, ahogy Mr. Brain felfelé megy az emeletre. Ha igazat mondott, és csak rosszabb emberek akarnak majd a közelünkbe kerülni, most kellene lecsapnom a lehetőségre, és feltennem azokat a kérdéseket, amelyek engem, és nagy valószínűséggel a többieket is foglalkoztatták.
- Egy pillanat, muszáj elintéznem valamit.- Walker szemeibe néztem, amikben láttam a szinte áttetsző értetlenséget. Szerettem volna most, itt helyben elmagyarázni neki a furcsa viselkedésem okát, de jobbnak láttam, ha akkor teszem ezt, mikor már épkézláb válaszokkal tudok szolgálni mindenkinek. Tehát követtem a férfit, magam mögött hagyva Walkert. Felsétáltam a lépcsőfokokon, majd ahogy felértem megtorpant. Mr. Brain várt rám.
- Mit szeretnél Aj?- átlestem a háta mögött, és szinte elállt a lélegzetem. Egy egész, ultramodern laboratórium működött ezen a szinten. Mindenhol szkafanderes, és fehér köpenyes emberek járkáltak, kémcsövekkel a kezükben. Nyeltem egyet, és elhaló hangon folytattam, amit gondolatban oly élesen kiterveltem.
- Bántani fognak minket?- Mr. Brain lehorgasztotta a fejét, és a fülemhez hajolt.
- Őket, nem addig, míg rendesen viselkednek...- jelentőségteljes szünetet tartott, ami alatt a szívem háromszoros sebességgel verdesett a mellkasomban, nem tudtam, hogy hallani akarom-e a végét.
- És velem mi lesz?- Mr. Brain nem válaszolt.
Sziasztok kedves Olvasóim!
Sajnálom, de csak ennyi telt tőlem, büntetésben vagyok, szóval csak így, cselesen tudom közölni veletek ezt a bejegyzést! Nagyon szeretlek titeket, és köszönöm, hogy már több mint kilencszáz magyar, és száz orosz nézett már meg, a Hőseim vagytok.!!♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése