2012. június 7., csütörtök

Tüptürüm

Sziasztok Kedves Olvasóim!:)
 Nos, elég rég hallattam magamról, de nyugi nyugi, még élek! Az utóbbi időkben kicsit felgyorsultak az események, néha úgy éreztem, ha szétszakadnék is kevés lennék bizonyos dolgok megtételéhez... Na, azonban öröm az ürömben, sínen van minden, és mondhatjuk minden kezd visszaállni eredeti, tökéletlenül csodás formájába. Ennyi lenne az a része a bejegyzésnek, ami rólam szól, most azonban belevetem magam a témába, amit körülbelül két-három napja fontolgatok, és eddig se sikerült túlzottan jól összefoglalnom magamban.
 Félelmek, amik a világot erős kontrasztba burkolják, amik által az emberek feketén-fehéren látnak, beszűkült látáskörrel. Félelmek, amelyek ellen bármennyit küzdhetünk, emberi mértékkel tekintve, sosem fogjuk őket legyőzni. Félelem a pókoktól, a víztől, a szűk helyektől, a haláltól, a magánytól, a változástól. Maga a félelem lehet ijesztően kézzel fogható... túl valóságos, és mélységesen megdermesztő. Annyira összetett, és emberenként mindenkire máshogy hatnak az eléjük gördülő akadályok. Többségünket hirtelen hihetetlenül egyoldalú gondolkodásmódúvá tesz, maga a stressz helyzet, és fittyet hányva az ereinkben buzgó adrenalin löketre, csak az jár a fejünkbe, hogy hova meneküljünk. Nos, van egy rossz hírem, drága Olvasóim, nem lehet, pontosabban, nem szabad mindig menekülni. A szellemi félelmet nem lehet fizikailag "elhagyni", uralkodni kell felette, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy uralma aláhajtson minket.Gondoljatok bele abba, hogy mit is tart a mondás: " Ami nem öl meg, az megerősít.", ez az, ami mindig a fejetekbe kell, hogy legyen. Minden egyes akadály leküzdésével többek lesztek, és ezt senki sem veheti el tőletek. Természetesen -oké, én gondolom csak így-, ettől még a félelem élni fog, de az, hogy mennyire engedjük befolyásolni magunkat általa, az az elhatározásunktól, önmagunktól függ.
 Én is félek, nekem is vannak démonjaim, de nem bort iszok, és vizet prédikálok. Igyekszem úgy tenni, ahogy gondolom, és ahogy leírom nektek. Mély levegőt, és kifújni. Három másodpercet, nem kell többet, szánj rá az életedből arra, hogy átgondold megéri-e menekülni... legyél hős, egy ember, aki nyert a félelmei ellen, és aki büszkén nézhet a tükörbe azt mondva: "Én mindent megtettem, ami tőlem telt". Ha ez így történ, nyugodt szívvel mehetsz aludni, ha meg nem, nézz meg egy vígjátékot, és nevess egy jót, így másfél órára elfelejtheted minden gondod.
 Ennyi lenne mára. Imádlak titeket, és igyekszem valami jó számmal búcsúzni tőletek, ami perpillanat meglepetés, mert még én sem tudom, mi illene ide..♥;)

2 megjegyzés: