lebbennek
fátyolos ködharmaton keresztül
nem süt
már a Nap, s nem űz más, csak egy állat:
vad!
Ez nem játék, már rég, hanem éltető harc.
Követem a vágyam, a benső hangom:
suttogom,
hogy erőnek erejével, fel sosem adom
vagy meghalok.
Zimankós a lélek, nem kel fel, csak álmodik
rémeset!
Meg sem áll, kegyetlenül kergetőzik,
s vérben
fetreng, miközben mosolyogva megfejti:
félni
élni összesen ennyi.
Félek, remélek? Remények, életek:
eltűntek.
Hol a hely, melynek otthon a neve?
Itt se, ott se.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése