Mivel Smash ideiglenesen megvakított nem tudtam mást tenni, mint ténylegesen elképzelni a kis fény pontot a belsőmben. Na jó, igazából az a kép jelent meg előttem, hogy mondhatni, a kezemben tartom magát a tűzet. Nem égetett, csak kellemesen meleg volt.Gyönyörködtem a táncoló lángnyelvekben, hisz kis gyermekkorom óta imádtam tüzeskedni. Az intézetben, egyszer el is küldtek pszichológus, hogy beszéljem ki magamból a nem létező piromániámat. Nem kell részleteznem... ugyanis egy árva szót sem szóltam akkor.
A tűz melege mellett éreztem Smash fűszereses illatát, ami egyáltalán nem illett bele a környezetbe, markáns volt, szinte provokatív, pontosan, mint maga az ember. Körülöttem járkált fel-alá, és bár nem tudtam mit akart elérni vele, de kezdett idegesíteni, és koncentrálni sem bírtam. Köhintettem, és mint aki most vette észre, hogy ott vagyok, felszisszent.
-Jó, remek. Ha már érzed a gömböt, akkor kezd el növeszteni, és próbáld befogadni.-ha most látnám, hogy hol van, felé fordulnék, és felvenném a legértetlenkedősebb arcomat, de mivel ez perpillanat kivitelezhetetlen volt, csak felmordultam.
-Azt akarod, hogy olvasszam magamba?- szinte láttam magam előtt, ahogy pimaszul elmosolyodik.-Jó, inkább ne válaszolj.
Összeráncoltam a homlokom, és úgy próbáltam eleget tenni a kérésének. Az ereimbe forrongó mágia, hevesen zubogni kezdett, és szinte belülről kezdett perzselni. Ezt még sosem éreztem, és egy másodpercig meg is ijedtem, ahogy éreztem az egyre növekvő nyomást, ami feszítette a bőröm. A tűz a kezemben hatalmas lángokban kitört, egészen magasra, és egyre forróbb lett. Burokba font, így a feketeség narancssárgába torkollott át. Izzadni kezdtem, alig kaptam levegőt, és alig jutott el hozzám Smash szitkozódása. Mintha egy üvegfal ölelt volna át, csak éppen tűzből. A fülem zúgott, majd rettegve konstatáltam, hogy egyre szűkebb a gömb, és egyre közelebb kerülnek hozzám a tűznyalábok. A mágiám egyre félelmetesebb alakot kezdett ölteni, ahogy a csóvák már szinte az arcomat nyaldosták, belefészkelték magukat a bőrömön át, a pólusaimba, és kitöltötték a lényemet. Majdnem felsikoltottam a fájdalomtól, de szinte azonnal el is múlt. Vagyis azt hittem. A kezemből, már nem tűz, hanem színtiszta varázslat lőtt ki, ami, ahogy a hangokból megállapítottam, eltalálta Smash-t, és abban a pillanatban megszűnt a vakságom is.
Pislogtam párat, körülöttem a fű, egy három méter sugarú körben kiégett, és Smash-t a földön feküdve találtam. Odasétáltam, és lefeküdtem mellé. Kifáradtam, csurgott rólam a veríték, és lihegtem, de megcsináltam.
- Köszönöm.-suttogtam rekedtesen, mire Smash felkönyökölt, és vigyorogva rám nézett, szemeiben szintén egyfajta tűz égett, talán sokkal veszedelmesebben, mint az én mágiám.
-Nincs mit, magam sem tudtam mit csináltunk.-a szemöldököm a homlokom közepére ugrott. Mit mondott?- Vak vezetett világtalant.-felnevetett, mire felálltam, és arcon ütöttem. Nem, nem nőies pofon volt, hanem igazi öklös, amivel mindig a legtahóbbakat jutalmaztam. Dühtől fortyogva a sátor felé lépkedtem.
- Fulladj meg Smash, mi van ha meghalunk?
- Nem történt volna meg, tudtam kezelni.-szarkasztikusan nevettem ezen az ósdi "viccen". Persze, persze, mindent a kezében tartott... én pedig egy puha szőrű báránynak nézek ki, mi?-De játszd itt a sértettet, nélkülem nem bújik elő az erőd...Te makacs, "mindent jobban tudok" nőszemély.-kiáltott utánam, mire felmutattam a középső ujjam, és ha nem lett volna egy kis gerinc bennem valami elég obszcén szót is a fejéhez vágtam volna.
Még hogy vak vezet világtalant! Hahaha.
Sziasztok, itt a folytatás, nem tudom kinek hogy tetszik, vagy nem tetszik, de személy szerint én nagyon szeretem írni.Remélem azért nektek is eleget tudok tenni ezzel.:)
Ja, és végre egy magyar számmal búcsúzom tőletek, hallgassátok sok sok szeretettel a Magashegyi Undergroundot.♥
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése