2012. január 12., csütörtök

3. A kérés

 Madárcsicsergés keltett fel, ahogy a sátorba narancssárgán tűzött be a fény. Smash az egyik sarokban, tőlem a legtávolabb húzta meg magát. Végre megtudtam nézni őt teljes mivoltában. A bőre enyhén barna színben pompázott, erősnek, és megállíthatatlannak tűnt. Szinte lerítt róla, hogy az ereibe, nem is vér hanem mágia csöpög. Óvatosan felálltam, és kimentem. A Nap vígan figyelt minket az ég tetejéről. Lehunytam a szemem és sütkéreztem az erejében. A lovakhoz sétáltam, akik minden gond nélkül legelték a harmatos füvet. Végig simítottam a hátukon, majd a fekete nyergére esett a pillantásom, Hero. Visszafojtottam egy halk nevetést, Smashből valami hasonlót néztem volna ki.
 Kinyújtóztattam az elmacskásodott tagjaimat, és kontyba felfogtam a hajam. Mennyire csodálatos az, hogy nem kellett a reggeli "járőrözésektől" tartanom. És milyen mesés volt, hogy ilyen lehengerlő napra ébredhettem. Minden sejtem frissességtől lélegzett fel. Az ég kékje, a fű zöldje, és a fák törzsének durvasága is olyan életszerű volt, amit eddig csak elképzelni tudtam, nem... elképzelni sem.
 A hasam ételt követelően hagosan megkordult, mire egy müzliszelet lebbent el a szemem előtt. Azzal a lendülettel hátrafordultam, és kikaptam Smash kezéből a reggelimet, mire elvigyorodott.
- Kipihentebb reggelt!- dünnyögte nekem, miközben a csomagolással vacakoltam.- Tudod horkolsz...-már a fogammal próbálkoztam, mire sikerült kiszabadítanom. Smashre függesztettem a pillantásom.
- Ha tudni akarod, az intézetben volt, aki alva járt, hidd el én még kis falat vagyok hozzá képest.- az intézet szó hallatán, félrenyelte a falat müzlit, amit éppen abban a pillanatban vett a szájába. A varázslók, és boszorkányok gyűlölték a bezártságot, azt hogyha korlátozni próbálták őket, és sok mágiával rendelkező kisgyereket -már ha a szülei nem hozzánk tartoztak vagy nem akarták őket felnevelni- intézetekbe küldtek el. Aki intézetes volt, sőt azoknak szüleit sem fogadták túl nagy lelkesedéssel ebben a világban. És az ok nagyon is  egyszerű, nyilvánvaló volt. Nagyon kevesen voltunk. Minden kis csöppség olyan volt, mint a hímes tojás. Ha jobban belegondolok, talán ez a tudat, hogy mi, az emberek számára nem is létezünk, talán az, hogy a sorsunkat csak mi, összefogva irányíthatjuk, és talán az, hogy összeköt minket egy láthatatlan erő, ami erősebb a vérnél is, talán ez az, ami annyira erőssé tesz minket, ez, ami az emberekből hiányzik. A féltés, és a mindenek feletti összetartás. Persze, butaság lenne azt állítani, hogy mi tökéletesek vagyunk... ugyan, kérem! Mint mindig, mindenben vannak hibák, vannak kitörni vágyóak, ez jelenesetben a Tanács. Ők vették a kezükbe a ránk vonatkozó törvényeket, és választották Marlvelt a varázs születésének helyének, az egész Földön ott a legnagyobb az energia, amiből mindenki táplálkozik. Minden boszorkában, és varázslóban van egy cseppnyi Marvel, egy csepp a szenvedélyből, és a büszkeségből, amit a fajtánk iránt érzünk, és ez az amit a Tanács olyan nagy szeretettel kijátszik...
- Megakarnak ölni? - kérdezte Smash látva, hogy nem hatott meg túlzottan a reakciója.
- Már mondtam, hogy az erőm kezelhetetlen, és ezt, gondolom te is tudod, hogy nem nézik jó szemmel. A Tanács szerint vagy ura vagy az erődnek, vagy halott vagy. Ezt még én is tudom Elizabeth nénitől.-megettem a szeletet, és összegyűrve a papírt a zsebembe gyömöszöltem. Igazából szerettem volna egy kicsit tanulni Smashtől, hisz ő az ereje minden szegletét ismerte, és használta. Be kell vallanom irigyeltem a tehetségét, és azt, hogy Elizabeth néni a tényleges nagymamája volt.
 Megköszörültem a torkom.
- Lenne egy kérésem...- vágtam a fejéhez, miközben lesütöttem a szemem.-Megtanítanál használni az erőm?
Felnevetett, mire elöntött a düh, és a pír. Nem viccnek szántam! Harcolni akartam. Magamért, és a Tanács ellen, a varázslók teljes jogú szabadságáért, amit elvettek tőlünk. Hiszen mi okból kifolyólag határozhatja meg a Tanács, hogy ki éljen, és ki haljon? Nem éreztem, hogy ez tisztességes velünk szemben. Még zengtek a fülemben a szavak, amiket Elizabeth néni mondott.
 Smash mögém lépett, és a kezeit elhúzta előttem, olyan érzés volt mintha megvakultam volna, feketeség tárult a szemem elé, és ha nem tudtam volna, hogy ez egy bűbáj, biztos bepánikolok.
- Gondolj egy égető, és fénylő pontra.-utasított, mire bólintottam.

Sziasztok, bocsánat, hogy egyáltalán nem írok mást, de most minden gondolatomat, na jó azért nem mindet, ez köti le. Szeretném megismertetni veletek azt az érzést, hogy milyen is az, amikor egy vadidegen ember, egyik csapásról a másikra, a barátoddá, bajtársaddá válik. A kölcsönös bizalmat, és azt, hogy lehet, hogy a történet egy varázsvilágban játszódik, de ti is éppen úgy lehettek a való világ hősei, mint ők.
Végezetül egy Rise Aganist számmal búcsúznék tőletek, remélem szeretni fogjátok:) http://www.youtube.com/watch?v=_DboMAghWcA&feature=g-vrec&context=G2e1eab5RVAAAAAAAAAg ♥

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése